NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Kilencéves kislány halt meg a facebookozó sofőr miatt

180-nal száguldott az Audi, üvöltöttek a hangszórók.

Újabb halálos balesetet okozott az autóvezetés közbeni facebookos élő közvetítés.

Hírtelevíziók és több helyi portál beszámolója szerint Temesvár és Temesmóra között október 12-én este egy száguldó Audi hátulról nekicsapódott egy Temesvár felé tartó, kivilágítatlan traktornak, majd a sávjáról lesodródva ütközött egy szemből érkező másik autónak.

Az Audi sofőrje, egy 31 éves férfi az ütközés erejétől kirepült a szélvédőn, és a helyszínen életét vesztette. A másik gépkocsi öt utasa közül az egyik meghalt: egy 9 éves kislány.

A további négy utas súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatta a Maszol-t a Temes megyei rendőrség.

Kiderült, hogy az Audi sofőrje élő közvetítést indított a Facebookon vezetés közben. A felvétel szerint a férfi 180 km/h-val hajtott, a hangszórókból üvöltött a zene. Néhány másodperc elteltével hatalmas csattanás hallatszik, és az autó felborult.

Nemrég írtunk arról

2018.10.11. 18:53

Újabb fiatalok haltak meg, miközben a Facebookon élőben közvetítették a száguldásukat

/ sokkoló 3 hsz. /
Szombathelyen szerencsés kimenetele volt egy hasonló videónak.
, hogy a hét elején két román fiatal halt meg Nagy Britanniában élő facebookozás közben. A cikkben felidéztük, hogy nemrég Szombathelyen is történt hasonló eset , itt azonban a száguldozó fiatalok megúszták.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

crankitup: *tt *gy p*ld* r*... ...
Minden negyedik-ötödik ember funkcionális analfabéta Magyarországon
canis: F*nkc**n*l*s *n*lf*b*t* * b*l*ld*l* sz*v*z*k 99%-*, *k*k * RTL K...
Minden negyedik-ötödik ember funkcionális analfabéta Magyarországon
Paulus_Maior: M**rt? M*r*l v*n sz*...? :-)))...
Minden negyedik-ötödik ember funkcionális analfabéta Magyarországon
Regiszt: *z *gr*rv*ll*lk*z* v*gy k*m*z*k, v*gy t*d*tl*n. 2016. *t* v*n l*...
„Ha politikaközeli földvásárló lennék, akkor most hatszor annyi bérleti díjat kapnék a földem után”
cicus: cs*k *n v*gy*k *gy *zz*l *z *dv*nt* k*sz*r* d*l*gg*l h*gy *gy k*...
Ég a második gyertya Szombathely adventi koszorúján