NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

Már egymilliárdan Facebookozunk havonta

Mármint aktívan, tehát úgy, hogy tényleg ott ülünk a gép - vagy a mobil, a tablet - előtt, és használjuk. A lélektani határ átlépését Mark Zuckerberg jelentette be.

Ma reggeltől havonta több mint egymilliárdan használják a Facebook aktívan. Ha ezt olvasod: köszönjük, hogy megadtad nekünk a lehetőséget, hogy téged szolgáljunk. Egymilliárd ember összekapcsolódását segíteni elképesztő, megindító, és olyan dolog, amire messzemenőleg a legbüszkébb vagyok az életemben. Elköteleztem magam azért, hogy napról-napra jobbá tegyük a Facebookot, és egy nap remélhetőleg képesek leszünk arra, hogy a világ többi részét is bevonhassuk.

Ezt a Facebook alapító-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg közölte alig három órája egyenesen Kaliforniából, a laptopja mögül, és ide kattintva bárki el is olvashatja ezt a státuszfrissítést első kézből. És akár kommentelheti is, vagy lájkolhatja, naná.

Maga a főnök üzent (Fotó: Ria Novosti / Camera Press / Redux
fotó: Ria Novosti/Camera Press/Redux

A Facebook közölt egy tényfeltáró dokumentumot is, amiben olyan érdekes adatok szerepelnek, mint hogy ennek az egymilliárd felhasználónak (gondoljunk bele, ez a Föld lakosságának egyhetede!) az átlagéletkora körülbelül 22 év, az az öt ország pedig, ami a legtöbb Facebook-usert tudja felmutatni Brazília, India, Indonézia, Mexikó és az USA (betűrendben). Sőt, a közösségi oldalt ma már 600 millióan nézik mobilról is. Illetve: amióta fotókat is lehet feltölteni az oldalra - vagyis 2005 ősze óta -, az emberek összesen 219 milliárd képet tettek fel, nem számolva az időközben törölteket.

Zuckerberg egyébként nemrég a Businessweeknek is adott egy interjút , amiben azt mondta: ez a szám azt is jelenti, hogy mostantól mindenki úgy számolhat velük, mint egy infarstruktúrával, amire bátran lehet támaszkodni. És hozzátette még: mostantól elkezdenek azon dolgozni, hogyan legyen meg a következő milliárd.

És mégvalami így a végére: a Facebook ezt a mérföldkövet egy videóval is megtoldotta. Íme:

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

TheOldBarbers: *nny*r* *z*rt n*k*d s*ncs *g*z*d. * k*r*kp*r *t * f**tt*l p*rh*z...
„Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
mikornyicki: *k*s p*ld*j*, h*gy m**rt k*ll*n* m*n. Kr*ssz v*zsg* * k*r*kp*r*s...
„Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
iszek: *z *s f*d*szny*k- f*d**t*. *z*kn*k * f*tb*ll *z *ls* ( v*gy cs*k...
Az M4 Sport futballszakértője elképesztő érzéketlenséggel nyilvánult meg Eriksen rosszulléte után
TheOldBarbers: *gy *jj*bb *rd*k*ss*g: * P*sk*s T*v*d*r *t k*r*kp*r*s k*zl*k*s*s...
„Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
jobboldal: L*m l*m! *sm*t * v*kc*n* v*n f* t*r*t*k*n! *tt *z *gy*k h*zz*sz*...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál