NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ezeket a közúti, vasúti, vízi, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseket valósítaná meg a kormány 2020-ig

Vas megye és Szombathely is több ponton érintett a kormány terveiben, nézze meg, mire számíthatunk; melyek azok az útvonalak, amelyeknek el kell készülniük 2020-ig!

Végre vannak konkrétumok M86-os ügyben, a politikai ígérgetések végére most miniszterelnöki szignó került, ha pont még nem is. A Magyar Közlöny 161. számában megjelent kormányrendelet tartalmazza azoknak közlekedési fejlesztéseknek a listáját, amiknek 2020-ig el kell készülniük, mindezt garantálja nekünk Orbán Viktor sk. Ami pedig külön örömteli, hogy ezúttal Vas megye sem marad ki a jóból, íme a lista ránk eső része:

M86-os út
fotó: Garai Antal Atom

A vasi érdekeltségek listája:

• 83 M1 – Pápa között települések elkerülése és rekonstrukció (2x1)
• Megyei jogú városok vasútállomásai intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása megyeszékhelyek vasúti elővárosi körzetében I.
• Szombathely állomás korszerűsítése
• M86 Csorna – Hegyfalu közötti szakasz (2x2)
• 8 Várpalota elkerülő (2x2)
Szombathely – Kőszeg korszerűsítés
• Megyei jogú városok vasútállomásai intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása megyeszékhelyek vasúti elővárosi körzetében I. ütem
• GYSEV közlekedésbiztonság javítási program II.b. ütem
• Székesfehérvár – Veszprém – Boba korszerűsítése és ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• GYSEV közlekedésbiztonság javítási program II.a. ütem
• GYSEV motorvonat beszerzés
• Szombathely állomás korszerűsítése
• Zalaszentiván – Nagykanizsa szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás
• Sopron – Szombathely – Szentgotthárd ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• GYSEV központi forgalomirányítás kiépítése
• Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal korszerűsítése
• M85 Pereszteg – Sopron, országhatár között (2x1)
• M85 Csorna – Vitnyéd nyugat között (2x1)
• 83 M1 – Pápa között települések elkerülése és rekonstrukció (2x1)
• M85 Csorna elkerülő (II. ütem) (2x2 és 2x1)
• 86 Zalalövő elkerülő (2x1)
• 813 Győr keleti elkerülő I. szakasz (M1 – Győr keleti ipartelepi út
kapcsolata), (2x1)
• M86 Csorna – Hegyfalu közötti szakasz (2x2)
• 8 Székesfehérvár – Feketehegy elkerülő (2x2)
• 8 Várpalota elkerülő (2x2)

86-os főút visszaszámlálás és a teljes projektlista

Hende Csaba és Puskás Tivadar kormánypárti országgyűlési képviselők azt ígérték, hogy 2015 végére kész lesz a négysávos 86-os főút; számlálónk szerint erre még valamivel több, mint 320 napjuk van! Aki pedig a teljes listát szeretné látni, annak jó böngészést kívánunk, a terjedelmes listát változtatások nélkül közöljük, és ez mind kész lesz 2020-ig!

Közúti projektlista
TEN-T (a transzeurópai közlekedési hálózat – a szerk.) közúti projektlista
Kivitelezés alatt álló KözOP-IKOP szakaszolt projektek

• M4 Abony – Törökszentmiklós közötti szakasz (2x2)
• M4 M8 – M4 autópályák elválási csomópontja (2x1)
• M86 Csorna – Hegyfalu közötti szakasz (2x2)
• 8 Székesfehérvár – Feketehegy elkerülő (2x2)
• 8 Várpalota elkerülő (2x2)
• A TEN-T közúti hálózat közlekedésbiztonságának, szolgáltatási színvonalának,
• fenntarthatóságának javítását célzó, az üzemeltetési, fenntartási gépállomány fejlesztése
• A TEN-T közúti hálózat közlekedésbiztonságának, szolgáltatási színvonalának,
• fenntarthatóságának javítását célzó, az üzemeltetési, fenntartási telephelyek fejlesztése
• M0 Északi szektor, 11. sz. főút – 10. sz. főút között (2x2) – előkészítés (2018-ig)
• M7 Érd, Iparos úti csomópont átépítése
• M0 Nyugati szektor, 10. sz. főút – 1. sz. főút között (2x2) – előkészítés (2018-ig)
• M7 Zalakomár, tengelysúlymérő állomás megvalósítása
• M0 Keleti szektor zajvédelmi létesítmények megvalósítása
• M30 M30 Tornyosnémeti – Tornyosnémeti, országhatár (2x2)

2015. január 1. után indítani tervezett projektek

• M4 Berettyóújfalu – Nagykereki, országhatár (2x2)
• M35 M35 (I. ütem) 4. sz. főút – 481. sz. főút között (2x2)
• M34 Vásárosnamény – Záhony között (2x1) – előkészítés (2018-ig)
• M35 M35 (II. ütem) Debrecen – Berettyóújfalu között (2x2)
• M0 Déli szektor rekonstrukció (I. ütem) (Deák Ferenc mederhíd felszerkezet cseréje nélkül)
• burkolatmegerősítés, valamint forgalombiztonsági és környezetvédelmi beavatkozások a gyorsforgalmi úthálózat forgalomnak leginkább kitett szakaszain
• M1 M1 autópálya, Lajta, tengelysúlymérő állomás megvalósítása
• M6 Bóly – Ivándárda, országhatár között (2x1)
• 62 Szabadegyháza elkerülő (2x1)
• M1 Hegyeshalom, országhatár akadálymentesítés
• M30 Miskolc – országhatár I. ütem (2x1)
• M2 Budapest – Vác között (2x2)

CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz)
CEF közúti projektek

• M3 Vásárosnamény – Beregdaróc, országhatár között (2x1) – előkészítés (2018-ig)
• M2 Vác – Hont, Parassapuszta, országhatár között (2x1) – előkészítés (2018-ig)
• M15 M1 – Rajka, országhatár között (2x2)
• M70 Letenye – Tornyiszentmiklós, országhatár között (2x2)
• M3 Vásárosnamény – Beregdaróc, országhatár között (2x1) – építés (2016 után)
• M2 Vác – Hont, Parassapuszta, országhatár között (2x1) – építés (2016 után)

TEN-T-n kívüli közúti projektlista
Kivitelezés alatt álló KözOP-IKOP szakaszolt projektek

• 86 Zalalövő elkerülő (2x1)
• 813 Győr keleti elkerülő I. szakasz (M1 – Győr keleti ipartelepi út
kapcsolata), (2x1)
• Feszített ütemtervű nem TEN-T (ütemterv szerint 2015-ig lezárni tervezett, de kockázatos) projektek

2015. január 1. után indítani tervezett projektek

• 47 Hódmezővásárhely elkerülő (2x1)
• M85 Csorna elkerülő (II. ütem) (2x2 és 2x1)
• M44 Kondoros – Békéscsaba között (2x2)
• 83 M1 – Pápa között települések elkerülése és rekonstrukció (2x1)
• 48 Debrecen – Nyírábrány, országhatár rekonstrukció
• 21 Lőrinci; Szurdokpüspöki – Bátonyterenye között négynyomúsítás (2x2)
• 67 Kaposvár és az M7 közötti szakasz (érintett települések elkerülését is megvalósító) rekonstrukciója
• 251 Maklár – Andornaktálya elkerülő (2x1)

Nemzeti költségvetésből megvalósítani tervezett projektek listája

• 23-25 Kisterenye (21. sz. főút) – Ózd rekonstrukció (I. ütem) (Bátonyterenye elkerülő nélkül) (2x1)
• M44 Kunszentmárton kelet – Kondoros között
• 471 Debrecen – Mátészalka között (I. ütem) (Hajdú-Bihar megyei szakasz;
kapacitásbővítés 2x2, elkerülő és rekonstrukció 2x1)
• M85 Pereszteg – Sopron, országhatár között (2x1)
• M85 Csorna – Vitnyéd nyugat között (2x1)
• 102 Esztergom – M1 között (2x1)
• M4 Albertirsa – Abony kelet (2x2 110 km/óra kiemelt főút / autópálya)
• 405 Újhartyán térsége – Albertirsa (2x2 110 km/óra kiemelt főút)


Vasúti és vízi közlekedési projektlista
TEN-T vasúti projektlista
Kivitelezés alatt álló KözOP-IKOP szakaszolt projektek

• Szajol – Püspökladány korszerűsítés
• Bajánsenye – Boba ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• Gyoma – Békéscsaba biztosítóberendezés korszerűsítés és Békéscsaba állomás, Ferencváros – Lőkösháza ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése (III/I.b. ütem)
• Szolnok – Szajol korszerűsítés
• GSM-R távközlési hálózat kiépítése I. ütem
• Ferencváros – Székesfehérvár ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• Vác állomás korszerűsítés
• Székesfehérvár állomás korszerűsítés
• Lepsény – Szántód-Kőröshegy korszerűsítés
• GYSEV központi forgalomirányítás kiépítése
• Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal korszerűsítése
• Feszített ütemtervű (ütemterv szerint 2015-ig lezárni tervezett, de kockázatos) TEN-T projektek

2015. január 1. után indítani tervezett projektek

• Fejlesztés tartalma
• MÁV 200 férőhelyes motorvonat beszerzés
• MÁV szűk keresztmetszet kiváltás előkészítés
• Nagyút – Mezőkeresztes-Mezőnyárád szűk keresztmetszet kiváltás (nyíltvonal)
• Nagyút – Mezőkeresztes-Mezőnyárád szűk keresztmetszet kiváltás (állomások)
• Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy korszerűsítés
• Sopron – Szombathely – Szentgotthárd ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• Püspökladány – Debrecen korszerűsítés és Szajoltól ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• Püspökladány – Biharkeresztes szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás
• Zalaszentiván – Nagykanizsa szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás
• MÁV vontatási energiaellátás fejlesztése
• MÁV 300 férőhelyes motorvonat beszerzés
• GYSEV motorvonat beszerzés
• Szombathely állomás korszerűsítése
• Keleti – Kőbánya-felső szűk keresztmetszet kiváltás
• Miskolc – Nyíregyháza korszerűsítés
• Hatvan – Miskolc korszerűsítés
• GYSEV közlekedésbiztonság javítási program II.a. ütem
• MÁV közlekedésbiztonság javítási program II. ütem – Közlekedésbiztonságot és pályakapacitást növelő technológiai fejlesztések és eszközök
• Infrastruktúra és gördülőállomány karbantartó szoftver és IT alkalmazás
konszolidáció
• MÁV Hídrekonstrukciós program I. ütem

CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz)
CEF vasúti projektek

• Déli Duna-híd korszerűsítése
• Rákos – Hatvan korszerűsítése
• Kelenföld – Pusztaszabolcs I. ütem (Kelenföld – Százhalombatta korszerűsítése)
• Kelenföld – Pusztaszabolcs II. ütem (Százhalombatta – Pusztaszabolcs korszerűsítése és Kelenföld – Pusztaszabolcs
• ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése)
• GSM-R távközlési hálózat kiépítése II. ütem
• Biatorbágy – Tata korszerűsítése és Budapest – Hegyeshalom ETCS2
vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• Pusztaszabolcs – Dombóvár korszerűsítése
• Székesfehérvár – Veszprém – Boba korszerűsítése és ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• Békéscsaba – Lőkösháza 2. vágány kiépítése
• Szolnok állomás korszerűsítése
• Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítása
• Dombóvár – Kaposvár – Gyékényes korszerűsítése


CEF vízi közlekedési projektek

• Új komáromi híd, Komárom – Komárno (Révkomárom) között
• Magyarországi TEN-T belvízi út és kikötői infrastruktúra fejlesztésének előkészítése és kivitelezése
• Dunai hajóút kitűzési rendszerének fejlesztése


Városi és elővárosi közlekedési projektlista
Kivitelezés alatt álló KözOP-IKOP szakaszolt projektek

• Budapest villamos- és trolibuszbeszerzés I. ütem
• Budapest – Esztergom kiegészítő fejlesztések
• Rákosrendező – Esztergom villamosítás, biztosítóberendezés korszerűsítés
• Feszített ütemtervű (ütemterv szerint 2015-ig lezárni tervezett, de kockázatos) városi, elővárosi projektek

2015. január 1. után indítani tervezett projektek

• Helyi személyszállítás gördülőállomány fejlesztése
• Elővárosi állomások, megállóhelyek fejlesztése és felújítása
• Szeged – Hódmezővásáhely városi-elővárosi tram-train rendszer megvalósítása
• Budapest elővárosi HÉV vonalak fejlesztése, felújítása
• Szeged – Hódmezővásárhely – Békéscsaba – Gyula szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás
• Debrecen – Nyíradony korszerűsítés
• Nyíradony – Mátészalka korszerűsítés
• Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása
• GYSEV közlekedésbiztonság javítási program II.b. ütem
• A személyszállítási közszolgáltatások hatékonyabb ellátását célzó integrált utas-tájékoztatási, jegyértékesítési é forgalomirányítási rendszerek fejlesztése
• Megyei jogú városok vasútállomásai intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása megyeszékhelyek vasúti elővárosi körzetében I. ütem
• Debrecen – Nyírábrány korszerűsítés
• Rákospalota-Újpest – Veresegyház – Vác korszerűsítés
• Hungária körút – Rákospalota-Újpest korszerűsítés
• Kőbánya-Kispest – Lajosmizse – Kecskemét szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás
• Mezőzombor – Sátoraljaújhely szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás
• Szeged – Makó vasúti elővárosi közlekedés fejlesztése, vegyesforgalmú Tisza-híd építésével
• Szombathely – Kőszeg korszerűsítés
• Budapest-Keleti pályaudvar épület-felújítás
• Budapest-Nyugati pályaudvar épület-felújítás


Nagyprojekt-lista
az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) nagyprojekt-listája

1. IKOP 1. prioritási tengely (TEN-T közúti lista)
1/A Kivitelezés alatt álló KözOP-IKOP szakaszolt projektek

• M4 Abony – Törökszentmiklós közötti szakasz (2x2)
• M86 Csorna – Hegyfalu közötti szakasz (2x2)
• 8 Várpalota elkerülő (2x2)
• 1/B 2015. január 1. után indítani tervezett projektek
• Útszám Fejlesztés tartalma
• M4 Berettyóújfalu – Nagykereki, országhatár (2x2)
• M35 M35 (II. ütem) Debrecen – Berettyóújfalu között (2x2)
• M0 Déli szektor rekonstrukció (I. ütem) (Deák Ferenc mederhíd felszerkezet cseréje nélkül)
• Burkolatmegerősítés, valamint forgalombiztonsági és környezetvédelmi beavatkozások a gyorsforgalmi úthálózat forgalomnak leginkább kitett szakaszain
• M6 Bóly – Ivándárda, országhatár között (2x1)
• M30 Miskolc – országhatár I. ütem (2x1)
• M2 Budapest – Vác között (2x2)

1/C CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) projektek

• 13 Új komáromi híd, Komárom – Komárno (Révkomárom) között
• M3 Vásárosnamény – Beregdaróc, országhatár között (2x1) – előkészítés (2018-ig)
• M2 Vác – Hont, Parassapuszta, országhatár között (2x1) – előkészítés (2018-ig)

2. IKOP 2. prioritási tengely (TEN-T vasúti lista)
2/A Kivitelezés alatt álló KözOP-IKOP szakaszolt projektek

• Gyoma – Békéscsaba biztosítóberendezés rekonstrukció és Békéscsaba állomás, Ferencváros – Lőkösháza ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése (III/I.b. ütem)
• Székesfehérvár állomás rekonstrukció
• Lepsény – Szántód-Kőrőshegy rekonstrukció

2/B 2015. január 1. után indítani tervezett projektek

• MÁV 200 férőhelyes motorvonat beszerzés
• Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy rekonstrukció
• Püspökladány – Debrecen rekonstrukció és Szajoltól ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• MÁV 300 férőhelyes motorvonat beszerzés
• Szombathely állomás korszerűsítése
• Miskolc – Nyíregyháza korszerűsítés
• Hatvan – Miskolc korszerűsítés

2/C CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) projektek

• Déli Duna-híd korszerűsítése
• Rákos – Hatvan korszerűsítése
• Kelenföld – Pusztaszabolcs I. ütem (Kelenföld – Százhalombatta korszerűsítése)
• Kelenföld – Pusztaszabolcs II. ütem (Százhalombatta – Pusztaszabolcs korszerűsítése és Kelenföld – Pusztaszabolcs
• ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése)
• GSM-R távközlési hálózat kiépítése II. ütem
• Biatorbágy – Tata rekonstrukció és Budapest – Hegyeshalom ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• Pusztaszabolcs – Dombóvár korszerűsítése
• Székesfehérvár – Veszprém – Boba korszerűsítése és ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése
• Békéscsaba – Lőkösháza 2. vágány kiépítése
• Szolnok állomás korszerűsítése
• Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítása
• Dombóvár – Kaposvár – Gyékényes korszerűsítése

3. IKOP 3. prioritási tengely (városi és elővárosi közlekedési projektek)
3/A Kivitelezés alatt álló KözOP-IKOP szakaszolt projektek

• Budapest villamos- és trolibuszbeszerzés I.
• 3/B 2015. január 1. után indítani tervezett projektek
• Budapest elővárosi HÉV vonalak fejlesztése, felújítása
• Szeged – Hódmezővásárhely – Békéscsaba – Gyula szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás
• Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása
• Megyei jogú városok vasútállomásai intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása megyeszékhelyek vasúti elővárosi körzetében I.
• Rákospalota-Újpest – Veresegyház – Vác korszerűsítés
• Hungária körút – Rákospalota-Újpest korszerűsítés
• Kőbánya-Kispest – Lajosmizse – Kecskemét szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás


4. IKOP 4. prioritási tengely (TEN-T-en kívüli közúti lista)
4/A 2015. január 1. után indítani tervezett projektek

• 47 Hódmezővásárhely elkerülő (2x1)
• M44 Kondoros – Békéscsaba között (2x2)
• 83 M1 – Pápa között települések elkerülése és rekonstrukció (2x1)
• 21 Lőrinci; Szurdokpüspöki – Bátonyterenye között négynyomúsítás (2x2)
• 67 Kaposvár és az M7 közötti szakasz (érintett települések elkerülését is megvalósító) rekonstrukciója

Kapcsolódó

2015.01.26. 12:12

Vas megyében nem épül út 2020-ig

/ közélet 1 hsz. /
Nyilvánosságra hozták a kormány által kiemeltnek minősített útépítések listáját. Persze, ami most épül, azt befejezik.

Hozzászólások (8)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: h**b* m*ntr*zz*k f*ly*m*t*s*n h*gy *lt*tt *gy*n*gy f*rt*z, *tt*l...
A járványtagadók hirtelen elkezdtek maszkot viselni, hogy megvédjék magukat a beoltottaktól
elbandi: j*h h*t *k* cs*k * m*d**b*l t*j*k*z*d*k *zt *r*k m*gl*p*t*s*k. :...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról
belabo: S*jn*l*t*s *z *s*t, v*l*j*b*n *zt m*t*tj*, m*nny*r* t*j*k*z*tl*n...
Meghalt a férj, a bank hagyatéki számlára rakta át a pénzét, amihez az özvegy most nem férhet hozzá
elbandi: > cs*k s*m*n j*nn* *gy k*rm*ny, *m*ly*k n*m r*b*lj* sz*n*sz*t *z...
A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött
belabo: *k*n*k k*t*l*z* f*z*tn* * h*lyj*gy*rt, *z n*h*zm*ny*zh*t*, h*gy ...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról