NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ez már Sopronnak is sokk

Szájer Józsefről ma kiderült, amit sokan már úgyis sejtettek. De ez mától nem is az ő drámája, hanem a pártjáé, akik a másságnak esküdt ellenségei.

Néhány soproni fejében biztos megfordult két napja a gondolat, hogy Szájer József lemondása mögött más áll, mint amit hivatalosan közöl, de tudni eddig csak kevesen tudták az igazat. Ma Sopront érte el az a sokkhatás, ami tavaly ősszel Győrt: a "bort iszik és vizet prédikál" egy minősített esete. De ez sem lesz benne a királyi híradóban és a megyei napilapokban sem.

Mindig is szóbeszéd tárgya volt, hogy a Fidesz alapító tagja, a harminc éve a párt élvonalába tartozó Szájer miért nem kapott mondjuk egy miniszteri bársonyszéket. "Mert zsarolható" - mondták erre a jól értesültek. Keringtek történetek már korábban is egy bécsi lebukásról, de mindig elsimultak körülötte a hullámok. Sőt, amikor egy lap a másságáról írt, helyre kellett igazítania, mert a rágalmazási pert az újság vesztette el...

Szájernek mától nem kell hazudnia. Hogy a Fidesz ebben a helyzetben mit kommunikál, azon biztosan sokan dolgoznak. Sopronnak nyilván kellemetlen a helyzet, mégiscsak szülötte a férfi, akinek szakállas fotója ma bejárja az európai sajtót. Sőt, díszpolgára is. De ez legyen elsősorban azoknak kellemetlen, akik megszavazták, hogy az legyen, holott ismerték "szenvedélyeit" .

Szájer József 2010-ben, a soproni díszpolgárrá avatásán
fotó: Sopron.hu

Harminc év hosszú idő, s bár mostantól csak a szexpartira fog a többség emlékezni, meg az ereszcsatornára, azért a rendszerváltáskor mégiscsak megverte Pozsgayt és nagy szerepe volt abban is, hogy Sopron megyei jogú városi rangot kapott. Nem fordított hátat Sopronnak. De nehéz mentegetni akkor, amikor még a bukás után sem állt elő az igazsággal, helyette "távlatosabb szellemi tevékenység végzésével" magyarázta lemondását. Az utolsó esélyét ott vesztette el - mondják most azok is, akik nem akarnak vehemensen ítélkezni.

Óvatosan fogalmaznak a soproniak, ha hangosan kell állást foglalniuk. Sokkal jobban megy a vélemény-nyilvánítás a közösségi megosztón és a kommentekben, ahol viharsebesen követik egymást a mémek; a csatornán függő szakállas pókemberek, az olcsó brüsszeli repülőjegyek, a vízi és szárazföldi szexorgiák. Nem mind ízléses... S csak néhányan jegyzik meg, milyen szomorú is ez (mármint az évtizedekig épített hazugság-vár).

Az egészben az a legnagyobb dráma, hogy amit hivatalosan képviselt, annak épp az ellenkezője bizonyosodott be. És most hallgat a város, hallgat a Fidesz. A soproniak egy része csak annyit mond: ez méltatlan. A hangosabbak ennél csúnyábban fogalmaznak. Az ellenzék még mintha gondolkodna, hogy üsse le ezt a magas labdát, de minimum a díszpolgárságról le kellene mondania - mondják.

Szájer kiadott ma egy nyilatkozatot, ebben családjától, a kollégáitól és a szavazóitól bocsánatot kért és azt hangsúlyozta, hogy ez egy "személyes botlás" volt, amiért sem a politikai közössége, sem a hazája nem felel.

A személyes botlásnál azért sokkal több történt - pláne a kereszténydemokrata, konzervatív választók számára.

Hozzászólások (15)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

mrs.megmondo: j*v*t*s: j*l*n *s*tb*n...
Meztelenül mutatta meg a volt KDNP-s Lukácsi Katalin, hogy mit kell megtanulni Auschwitzból
mrs.megmondo: S*jn*s *l*g r*ssz*l *ld*zt*k * c*g*ny*k*t... j*ln*k *s*tb*n, n*m...
Meztelenül mutatta meg a volt KDNP-s Lukácsi Katalin, hogy mit kell megtanulni Auschwitzból
polgartars: *z * sz*m*r*, h*gy *l*g v*n *nf*rm*c** f*rr*s. M*g sz*m*r*bb, h...
Más orosz vakcinát teszteltek, mint ami forgalomba kerülhet
duffs: M*c*f*l*!!! N*l*nk *nn*k *z *ssz*gn*k * t*bbsz*r*s*t k*lt*k * m*...
40 millió euróból menti meg Bécs a tradicionális bécsi cégeket
miki1950 : *zt k*tsz*r *s m*g f*gj*k g*nd*ln*, m*rt *nn*k n*gy * r*z*k*j* *...
Pálinkás József új pártja is részt vesz az ellenzéki előválasztáson