NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Csak Szombathely

Boldogult úrfikorunkban (25.) - Csótó

De a tó mindenkié, mindenkinek a maga emlékeit hordozza. Tessék azokban elmerülni.

Csótó. Így egyszerűen, mert ez a bennszülött neve, ha randit beszél meg oda az ember, futni indul vagy lődörögni a parton, esetleg tóba bukó Napot bámulni este. Különben is, hogy most végül is hogyan írják helyesen: Csónakázó tó, Csónakázó-tó vagy Csónakázótó, az attól függ, hol találkozik a névvel az ember. De arról, ahhoz, amit most mesélni szeretnék, édes mindegy, mi a neve, mert szokás szerint a hozzá kapcsolódó érzetekről lesz szó, és ez – csak úgy, mint minden esetben – annyiféle, ahányféle az ember, tehát voltaképp végtelen számú, mint ahogyan a tó arca is az.

Ősz a Csónakázó-tónál
fotó: Lakotárné Lőrincz Edit

Azt hihetné a fiatalabb versenyző, hogy egy tó örök, vagy legalábbis földtörténeti szempontból viszonylag állandóbb, mint akármely ember alkotta építmény. Nőnek fel sorban a generációk, és mindegyik életében ott van a tó, mintha mindig is ott lett volna vagy ezután is ott maradna. De nincsen ez így, a mi tavunk, a Csótó Szombathelyhez képest is kölök, és épp azért, mert ember építette és nem természet-anyánk. 1961-ben kezdték el kialakítani a hajdani agyagbánya helyén, így az, hogy itt van nekünk, régi korok kubikos verítékének köszönhető, tisztelet tehát az építőknek.

De még korábbról azoknak, akik verítékkel alakították ki a gödröt vagy lukat, hogy az abból kinyert agyagból tégla készüljön, abból házak a városban, és végezetül tó a városnak. Ilyképp a Csótó az idő rétegződése maga, eleink vére, amely a mi gyönyörűségünkké vált, és emlékeinkké. Ennyit a keletkezésről, és az első emlékről, amely majdnem egy idős a tóval, amikor úrfi kölökkoromban édesapámmal a partján sétálva, megcsúszva belé nem zuhantam, s készült ellepni, akár a tenger, hogy alig is tudott kimenekíteni belőle, pedig igazán mélynek nem is mondható.

Csónakázó tó
fotó: Pajor Klára

Amikor készültem beleveszni a habokba, még fák sem voltak a partján, azok csak 1967-ben kerültek oda ugyanis, hogy a kietlennek tűnő vidéket csodás rengeteggé változtassák vízbe lógó ágú füzekkel, amelyek alatt jól meg tudnak bújni a kacsák, és más bokrok között meg elrejtőzhetnek a szerelmesek. Nem sokkal vízbe esésem után pecáztam is a kisebbik horgásztóban a kölkek mindent vágyó felfedező öntudatával, hogy bálnák laknak abban meg különféle szörnyek. Egyszer volt kapásom úrfikoromban, láttam, hogy viszi az úszót a Moby Dick, bevágtam, de korán, és elmenekült életem nagy fogása.

Nem pecáztam többet aztán, inkább csónakáztam, de azt sokat. Vittek a szüleim a szigeten bérelhető készségekhez, s hogy telik az idő, és mindjárt nagy leszek, az mutatta, hogy egy idő után már nem csak utas, hanem kapitány is lehettem, aki enkezével hajtja a csónakot. Vittem ide aztán a fiamat is, hogy örüljön a vízi siklásnak, de nem tett ilyet egyáltalán. Ordított nagyon, hogy mindjárt kiesik, nem csónakáztunk tehát többet, sőt, ha belegondolok, azóta sem csónakáztam egyáltalán, és nem is fogok már ebben az életben. Hacsak nem a Styxen, de az már nem a Csótó lesz. Viszont ez mutatja, hogyan játszott szerepet a szombathelyi nagy víz három generáció életében.

Mint ahogyan játszik ma is három ismeretlen másikéban. Innen nézvést a tó már örök. Nagyobbacska úrfikoromban szenvedések helye volt a partján húzódó sétány, amikor kosárlabdázós alapozásként rótta ott az ember a végtelen számú köröket, míg el nem fehérült a szája, addig. Most is futkároznak a partján, ma is csónakáznak és ma is horgásznak benne, szerelmesek is vannak körüle, ilyképp a tó maga az állandóság, ha lehet ilyet mondani valamire egyáltalán a végtelen időn kívül. Mert volt a halálán is a tavunk, amire alig is emlékszik a nagyérdemű.

Séta az ébredező Csónakázó-tónál
fotó: Lakotárné Lőrincz Edit

Hogy valamikor a nyolcvanas évek derekán úgy kellett megmenteni őt, hogy antropomorfizáljuk, ha már ilyen családtag lett. Akkor olyan téli időn hetekig kaparták belőle az iszapot, vitték a teherautók a masszát, beterítve vele az egész környéket. Tudom, mert arra kellett járnom dolgozni naponta, és úgy érkeztem meg az iskolába, mint egy iszapbirkózó vagy mocsári szörny. Viszont a kaparás oly jól sikerült, hogy tavunk azóta is virul, sőt, egyre szebb, ha tóra mondani ilyet lehet. De a tó mindenkié, mindenkinek a maga emlékeit hordozza. Tessék azokban elmerülni.

Hozzászólások (12)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Latyak: +1 (f*nysz*nny*z*s n*lk*l* *k*s z*br* * D*n*nt*l*n cs*k * V*szpr...
Plusz 3 millió a volt Éva-malomra, lesz okos zebra, kész az orvosi ügyelet
miki1950 : H* *g*n r*tk*n b*m*gy*k *gy m*rk*tb*, * p*nzt*r* s*rb*n m*nd*g *...
Nem tudod elképzelni, hogyan lesz ez a maszkban kajálós és iszogatós dolog? Az operatív törzs szerint így!
miki1950 : Gr*t*l*l*k * k*n*v*z*sh*z. H* *gy*tl*n sz*mp*nt v*z*rl* * m*nk*...
Most már hivatalos: Szabó Tibor lesz a Weöres Sándor Színház új igazgatója
Cinkapanna: V*cc*s v*lt:-) Sz*r*nt*m *lf*gy*tt * f*h*r f*st*k * z*br*k *l* ...
Plusz 3 millió a volt Éva-malomra, lesz okos zebra, kész az orvosi ügyelet
Latyak: Z*br* h*ly*tt m*r*d * h*m*r ;)...
Plusz 3 millió a volt Éva-malomra, lesz okos zebra, kész az orvosi ügyelet