NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Események voltak este a színművészeti egyetemnél

A kancellár őszi szünetre hivatkozva szerette volna kiüríteni az épületeket, de a diákok ezt másként gondolták.

Az elmúlt hetekre jellemző patthelyzet után pénteken este ismét zajlottak az események a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemnél (SZFE).

A feszültség már csütörtökön növekedésnek indult, amikor Szarka Gábor kancellár az egyik egyetemi épületben lekapcsolta az internetet, majd ma később az irodai gépeken blokkolta a Facebookot.

Esze sajttótájékoztatót tartottak a diákok
fotó: SZFE DÖK

De az események pénteken eszkalálódtak igazán, mikor először az a hír terjedt el, hogy kiürítik az épületeket, majd Szarka ezt követő körlevele, amely részben cáfolta, részben megerősítette ezt.

Nem lezárásról, hanem az őszi szünet, egy szabadság előrehozásáról van szó

- idézte az MTI a kancellárt, aki hozzátette:

"Az őszi szünet előrehozásával az volt az elsődleges cél, hogy a szabadság előbb kezdődjön. Hangsúlyozta: azért is fontos ez a pár nap - azon kívül, hogy el fogják végezni a fertőtlenítést és egyebeket - mert szükség van az időre, hogy mindenki egy kicsit lenyugodjon, a hallgatók, a dolgozók, a tanárok és a vezetőség is. Ebből a kicsit pszichotikus állapotból a hallgatók kimozogjanak, hazamenjenek, beszélgessenek a szüleikkel, egy kicsit nyugodjanak meg, és próbáljanak meg olyan döntést hozni, ami nem a saját intézményük elleni különböző lépésekre vonatkozik."

A hallgatók közleményt adtak ki, amelyben azt írták, hogy az egyetem vezetői a világjárványt ürügyként használják, a tiltakozó hallgatókat az egyetemfoglalás feladására kényszerítsék. Nem a diákok, hanem az internet lekapcsolása lehetetleníti el az oktatást. Ami pedig az „őszi szünetet” illeti:

"Felbecsülhetetlen és pótolhatatlan kár éri a hallgatókat. Embertelen módon, néhány órás határidővel evakuálják a kollégistáinkat. A hátrányos helyzetű, illetve határon túl lakó hallgatóink esetében ez a lakhatás megvonását jelenti."

Este 6-kor a diákok sajtótájékoztatót tartottak, amelyen nagyon sok támogató is megjelent.

Még az este az egyetem üzemeltetési munkatársai megpróbálták kiüríteni az épületeket, de nem sikerült, sőt a diákok „visszafoglalták” az Ódry Színpadot.

Az eseményekről jegyzőkönyvet készítettek, de atrocitás nem történt.

A hallgatók most termenként őrzik a Vas utcai és a Szentkirály utcai épületet, és fenntartják a blokádot, amíg az egyetemi autonómiát nem garantálják számukra.

Hozzászólások (14)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Paulus_Maior: V*ll*s* r*nd*zv*ny v*lt! * f*d*szh*v*k sz*nts*gt*l*n *m*d*s*.....
Harmincfős, tiltott rendezvényt tartottak meg a fideszes országgyűlési képviselővel együtt
miki1950 : Sz*m*mr* t*k m*nd*gy *gyh*gy ny*g*dt v*gy*k. ...
Harmincfős, tiltott rendezvényt tartottak meg a fideszes országgyűlési képviselővel együtt
miki1950 : * l*ny*g, h*gy * v*l*d* *d*t*k*t t*tk*lj*k, m*n*p*l*lj*k *z *pp*...
Itt vannak az első negyedév szombathelyi halálozási adatai, és ember legyen, aki érti őket
Nagyadri: *z *gy *g*n *rt*lm*s h*zz*sz*l*s. P*nt *gy*kr*l s*m b*sz*lt*m. *...
Itt vannak az első negyedév szombathelyi halálozási adatai, és ember legyen, aki érti őket
Jómagam: Ny*g*, *lt*k*zt*k m*r....
Harmincfős, tiltott rendezvényt tartottak meg a fideszes országgyűlési képviselővel együtt