NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Könnyű

Már Erzsébet királynő sem fog autót vezetni

Férje példáját követve felhagyott az autóvezetéssel a brit uralkodó is.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap udvari forrásokat idéző beszámolója szerint II. Erzsébet királynő – aki áprilisban ünnepli 93. születésnapját – megszívlelte a biztonságára ügyelő stáb tanácsát, és legalábbis nyilvános közutakon már nem vezet.

Férje, az idén 98 esztendős Fülöp edinburghi herceg januárban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt: a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében a helyi főútra próbált kihajtani Land Rover Freelander terepjárójával, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval.

A Land Rover felborult, és Fülöp herceget a helyszínre érkező többi autós segítette ki az oldalára dőlt kocsiból.

Fülöpnek nem esett baja, de a másik kocsi utasának eltört a csuklója, a Kiát vezető 28 éves nő pedig a térdén szenvedett könnyebb vágásos sérüléseket.

A Kia személyautóban utazott egy kilenchónapos kisfiú is, ő azonban nem sérült meg.

Fülöp herceg – bár a hatóságok nem marasztalták el – néhány héttel később önként visszaadta jogosítványát.

A királynőnek nincs ilyen hivatalos teendője, mivel uralkodói kiváltságai okán ő az egyetlen az Egyesült Királyságban, akinek eddig sem volt szüksége a jogosítvány megszerzésére az autóvezetéshez.

fotó: Getty Images

Az uralkodónak és Fülöp hercegnek egyaránt régi szenvedélye volt az autóvezetés, és mindkettőjüket rendszeresen lehetett is látni vezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák – Windsor, Sandringham, Balmoral – környékén.

Amikor Barack Obama volt amerikai elnök és felesége 2016 áprilisában, Obama hivatalos londoni látogatása során felkereste a királynőt és férjét a windsori királyi rezidencián, a parkban leszálló helikoptertől a kastélyig vezető úton az akkor 95 esztendős Fülöp vezette az uralkodót és az elnöki házaspárt szállító autót.

Az udvari krónikások manapság is gyakran felidézik, hogy II. Erzsébet királynő 1998-ban mennyire megdöbbentette Szaúd-Arábia akkori trónörökösét, az éppen Londonban időző Abdullah herceget, amikor egy windsori ebéd után felajánlotta vendégének, hogy megmutatja neki az ősi királyi rezidencia hatalmas parkját. Abdullah herceg, akinek hazájában a nők akkoriban még nem vezethettek autót, örömmel fogadta az ajánlatot, de

elszörnyedve

látta, hogy a királynő maga ül a volán mögé.

Sir Sherard Cowper-Coles, Nagy-Britannia akkori szaúd-arábiai nagykövete 2012-ben megjelent memoárkötetében leírja: a szaúdi herceg tolmácsa útján kérlelte a brit uralkodót, hogy lassítson és lehetőleg az útra összpontosítsa figyelmét.

A The Sunday Times forrásai szerint II. Erzsébet királynő nem feltétlenül hagyott fel teljesen az autóvezetéssel: lehet, hogy a királyi birtokok belső, a nyilvánosságtól elzárt útjain továbbra is maga vezet, de a közutakra már nem hajt ki.

Az uralkodó a hivatalos programokra eddig is sofőr vezette autóval érkezett.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

pistike64: *n n*m m*gy*r*z*t*t k*rt*m, h*n*m m*s v*l*m*ny*r* v*lt*m k*v*ncs...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
pistike64: K*t k*nkr*t k*rd*s*m v*lt cs*k, d* *lk*r*lt* * v*l*sz*d*st, h*ly...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
Latyak: V*lt *tt m*r "j*b*r*t", "M*k*1951" n*v*n, m*st *...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
OhneGetzi: T* sz*r*ncs*tl*n... :-)...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
emberfarkas: K*r l*b*rk*zn* *z *l*pj*b*n v*v* k*zp*nt*l*g t*j*k*z*tl*n *s f*l...
Szájer és a Fidesz őszödi beszédei