NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A kőszegi polgármester helyreigazítást kér

Nemrég beszámoltunk arról a furcsa esetről, hogy soron kívül újították fel a kőszegi polgármester – vagyis a polgármester élettársa – épülő háza felé vezető utat. Huber László polgármester most levelet küldött nekünk az ügyben.

Jobban mondva helyreigazítási kérelmet. S bár a jog szerint helyreigazítási kérelmet csak a megjelenéstől számított nyolc napon belül lehet kérni, ami már elmúlt, azért mi lehozzuk a levelet.

Ha elolvassák, majd megnézik eredeti cikkünket

2010.06.08. 12:56

Soron kívül újították fel a kőszegi polgármester házához vezető utat

/ közélet 29 hsz. 3 kapcs. /
A kőszegi Királyvölgyben épül a város polgármesterének háza, ahová frissen felújított út vezet és a közműveket is kiépítették. A terület többi részén viszont áldatlan állapotok vannak. Egy egyesület feljelentést tett az ügyben.
, az is látható, hogy néhány dolgot, amelyet most Huber úr cáfol, mi sem állítottunk.

Végül: talán jobb lett volna, ha a polgármester anno válaszol kérdéseinkre, amelyeket még a cikk megírása előtt tettünk fel neki, s amelyekre másfél héten át nem érkezett válasz. Most lehetőséget kap, hogy legalább így elmondja a saját véleményét.

Tisztelt Szerkesztőség!

Az internetes honlapon 2010. VI. 8-án megjelent „Soron kívül újították fel a kőszegi polgármester házához vezető utat” című cikkben szereplő állítások nem felelnek meg a valóságnak ezért az 1952. évi III. törvény 342.§-ának alapján az alábbi helyreigazítást szó szerint szíveskedjenek közölni:

1. Már a cikk címében is két valótlan állítás szerepel, ugyanis - a Bechtold István utcában tavaly ősszel elvégzett csatornaépítés után helyreállítás, nem pedig „felújítás” történt, mellyel kapcsolatban az önkormányzat terhére semmiféle többletköltség nem merült fel. A csatornaépítés után ugyanis az út járhatatlanná vált, s ez egyébként is indokolta a mielőbbi helyreállítást ahogy ez minden más hasonló esetben is így történt, s ami nem jelent „soronkívüliséget”.

- a polgármesternek sehol nem épül háza, élettársa építkezik.

2. A fényképen látható aszfaltozott útszakasz a szomszédos lakópark magánberuházásban épített útjának a vége, mely kavicsozott útban folytatódik (Bechtold István utca) és ez a Hadik András utcába torkollik, a fényképen látható ház előtt.

Sajnálatos módon ez a tény nem szerepel a cikkben, s ezt a magánberuházásban már elkészült utat a fénykép úgy állítja be, mintha egy önkormányzat által finanszírozott út vezetne élettársam ingatlanához.

Az élettársam ingatlanához vezető utat nem „aszfaltozták” le, szilárd réteget kapott, ami nem egyenlő az aszfaltozással. Természetesen az út mellett másnak is van lakóháza illetve mások telkei is fekszenek itt, ezért a helyreállítás a környék lakóit is szolgálja, azaz a bizonyos „felújított” utat sokan használják, a még rosszabb állapotban lévő Hadik András utca helyett. (A tavalyi árvíz utáni helyreállítása, ennek is heteken belül megtörténik)

3. A szennyvízcsatorna kiépítésének teljes költségét a 11 érintett lakó-és telekingatlan tulajdonosai négy év alatt fizetik majd meg. Az általuk megépített szakasz teszi lehetővé a terület további csatornázását. Természetesen az Önkormányzat anyagi segítséget ehhez nem nyújtott és nem nyújt.

4. Kábeltévé csatlakozási lehetőség a környéken nincs, - az élettársam ingatlanánál sem - így ez az állítás is teljesen hamis. Várhatóan még ebben az évben ide is eljut– a PR-Telekom beruházásában – az egész várost behálózó üvegszálas kábel, de ennek semmi köze ahhoz, hogy élettársam itt házat épít.

5. A költségvetésben szereplő mezőgazdasági utak felújítására tervezett 12,5 millió forint egy pályázat önerejéhez lett elfogadva, amit azóta a képviselő testület átcsoportosított az árvízi károk helyreállítására kapott vis maior támogatás önerejének kiegészítéséhez. Ebből következően annak sugalmazása, hogy esetleg ebből készült el a felújítás hamis.

6. Teljesen valótlan és minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy a kivitelező cég összesen két családi ház kivitelezését vállalta, ezzel szemben 2009. végéig 14 db családi házat épített Kőszegen és a környéken. Jelenleg is több családi ház építését végzik. Miért nem ellenőrzik állításaikat, még ha azt mástól is hallják?

7. A ház kivitelezését végző cég az önkormányzatnak két kisebb felújítást végzett el 2008-2009-ben, összesen 2.900E. Ft. (bruttó) értékben.

8. A bölcsőde építésének megbízását a Kistérségi Társulás – s nem az Önkormányzat - által kiírt közbeszerzési eljárás eredményeként nyerte el a Kft., melynek vezetője tavaly az „Év vállalkozója” díjat kapta a Vállalkozók Országos Szövetségétől.

9. Sem a bölcsőde sem más beruházás nem függ össze élettársam építkezésével.

10. A fentiek alapján bárki meggyőződhet arról, hogy élettársam építkezésének ideje alatt semmiféle szabálytalanság nem történt. A cikkben szereplő valótlanságok, egyes tények hamis színben történő feltüntetése csupán arra szolgált, hogy engem, mint közszereplőt megpróbáljon lejáratni.

Huber László
Polgármester

dr.Hollósy Tamás
ügyvéd

Kapcsolódó

2010.06.08. 12:56

Soron kívül újították fel a kőszegi polgármester házához vezető utat

/ közélet 29 hsz. 3 kapcs. /
A kőszegi Királyvölgyben épül a város polgármesterének háza, ahová frissen felújított út vezet és a közműveket is kiépítették. A terület többi részén viszont áldatlan állapotok vannak. Egy egyesület feljelentést tett az ügyben.

Hozzászólások (12)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Jómagam: *n t*rt *l * t*m*t*l. *n cs*k v*l*sz*lt*m r*....
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
Jómagam: * k*v*s*bb k*l*gz*tt v*r*s *s v*sz*ly*s. N*m h*gyh*t* *l * m*szk...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
miki1950 : *z *mb*r* J*g*k **r*p** B*r*s*g* *gy d*nt*tt, h*gy *z *ll*m*k d*...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
OhneGetzi: *m*t * t*rv*ny*k *ng*dn*k, k*h*szn*lj*. F*lj*bb k*ll*tt v*ln* r...
Sárvár és a multik - Mennyire fér meg az ipar az idegenforgalommal?
miki1950 : *rr*l sz*l. M*v*l k*ty* b*j*m, n*m *k*r*k sz*nd*k*s*n b*t*g l*n...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?