NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Embereket kellett kitelepíteni az éjszaka hirtelen lezúdult eső miatt Vasban

Az éjjel 36 esethez vonultak a vasi tűzoltók.

Tizenhárom ingatlanból negyven embert telepítettek ki és helyeztek el ideiglenesen a helyi művelődési házban a Vas megyei Hegyhátszentjakabon, mert az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt a Vadása tórendszernél a két tavat elválasztó védműnél több helyen megcsúszott a föld, suvadások keletkeztek - közölte szombaton reggel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője az MTI-vel.

Az érintettek azóta visszatérhettek otthonukba, a védművet megerősítik.

Egyed László alezredes elmondta, az éjszaka során harminchat eseményhez vonultak a tűzoltók a megyében. A lehullott csapadék miatt megtelő vízelvezető árkok és felduzzadt patakok elsősorban őrségi településeken okoztak gondot, ahol a vízátfolyások ellen homokzsákokkal védekeznek.

A viharban 12 településen az elektromos ellátórendszer is meghibásodott, a szolgáltató szakemberei dolgoznak a helyreállításon.

A meghibásodásban érintett települések Ivánc, Hegyhátszentmárton, Csákánydoroszló, Nemesládony, Nagygeresd, Pecöl, Kenéz, Nagysimonyi, Tokorcs, Szombathely Nárai úti része, Szemenye és Kám.

Egyed László szólt arról is, hogy Gasztony községben egy megáradt patak miatt nyolc épületet védenek homokzsákokkal.

Vízátfolyások miatt kilenc alsórendű út egy-egy szakaszát kellett lezárni, de elzárt település nincs - tájékoztatott az alezredes.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

oszto: *z *ng*z*k....
Koronavírus: október 1-jétől szigorítanak Bécsben
demoktatorovm: *n *g*z*n *ssst*b* T*szt*lt *r*m!...
Katalizátorok tucatjait lopta el egy 18 éves fiú Szombathelyen
miki1950 : L*tsz*k, h*gy N*m*ny *ndr*s v*ssz*f*l* t*lj* * v*r*st, n*m p*d*g...
Újabb multinacionális cég érkezett meg Szombathelyre
tintiritti: *n *nn*k n*m cs*n*lt*m v*ln* pr*m*t *gy c*kk f*rm*j*b*n, h*th* *...
Szlovéniában a home office-hoz is kell védettségi igazolás
Ddd911: P*ty*s d*h*s l*tt? :D k*s bz* ...
A NER-elit luxusutazásait fotózó újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel