NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Múltbanéző

Eltűnt épületek nyomában: a Nagykar utca

Egy középkori szombathelyi utca, ami eltűnt, de mégis létezik.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár Szombathely eltűnt épületei című fotókiállításról szemezünk, ami régen volt, teljesen eltűnt vagy felismerhetetlenségig átalakított szombathelyi épületek sorát mutatja be fotókon, képeslapokon.

Elsőként egy épületbontásos fotón akadt meg a szemünk: A Karicsa városrész (Nagykar utca) utolsó épületének bontása 1981-ben.

Az utolsó bontás a Nagykar utcában, háttérben a főiskola főbejárata
fotó: Czika László/BDK archivum

Bár egyetlen lakóháza sincs már, a Nagykar utca ma is létezik, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium, valamint az MMIK ablakai néznek rá. Egykor itt volt a Karicsa városrész.

1264-ben jött létre a Perint partján Kál, a későbbi Karicsa. Tímárok, vargák és csizmadiák laktak és dolgoztak a településen, amely beolvadt aztán később a folyamatosan terjeszkedő középkori Szombathelybe.

Ma ugyanaz a hely teljesen más látványnal - galériánkban a régi és a mai Nagykar utca
fotó: Bonyhádi Zoltán

A középkori eredetű Nagykar utca régi épületeit a hatvanas évektől fokozatosan bontották le: utoljára a Marika Vendéglőt, a munkások és a diákok kedvelt törzshelyét hagyták. Itt alakították ki a mai középiskolát, a kollégiumokat és az MMIK-t.

Ha kíváncsi még Szombathely további eltűnt épületeire, nem szükséges megvárni sorozatunk következő részét, június 30-ig bármikor megnézheti a képeket, ha ellátogat a BDK második emeletére nyitvatartási időben.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: h* m*st f*d*sz*s l*nn*k, m*nd*nh*l * l*gsz*r*bb j*l*lt*k*t b*sz*...
Kik azok a jelöltek, akik közül választani lehet Vas megyében az ellenzéki előválasztáson?
zuckerpopo: * r*k*s sz*r t* v*gy, p*k*lj *s h*zz k*l*tr* - *nny*...
Szélesítik a Gyöngyös patak melletti bicikliutat a vasoszlopok mellett
Paulus_Maior: *z*k * sz*l*k t*dv*, t*d*tl*n*l * k*ny*lm*s*bb *t*t v*l*szt*tt*k...
Megszavazták a szülők, hogy a szentgotthárdi iskolákat vegye át az egyház
dredd biró: S*kb* k*r*lt *z *z *r*m *z *mb*r*k *d*j*b*l. *bb*l * p*nzb*l h*s...
A szombathelyi városházán köszöntötték Falco kupagyőztes csapatát
lojalista: N*s b*r*t*k*lh*t*,h*gy * K*rm*nd* K*lcs*y F*r*nc *lt*l*n*s *sk*l...
Megszavazták a szülők, hogy a szentgotthárdi iskolákat vegye át az egyház