NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Időjárás

Előbb melegrekord, aztán havazás - szeszélyes idők jöhetnek a hétvégén

Napokra bontott előrejelzés.

Pénteken az ország több pontján dőlhet meg a napi melegrekord, a hétvége további részében viszont újra lehűlés várható, sőt még havazásra is számíthatunk - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Péntek

A fátyolfelhőzet napközben átmenetileg nagyobb területen is megvastagodhat, de némi szűrt napsütésre - a tartósan borult északkeleti részek kivételével - szinte mindenhol számíthatunk. Kisebb eső, záporeső legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység, az Észak-Alföld, illetve a főváros tágabb környezetében valószínű, de szemerkélő eső máshol is előfordulhat. Emellett estétől délnyugaton, nyugaton is megvastagodhat a felhőzet, és ekkor már arrafelé is előfordulhat gyenge csapadék. Sokfelé lesz erős, főleg az Észak-Dunántúlon helyenként viharos a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 17 fok között valószínű, de elsősorban az Északi-középhegység térségében helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet. Késő estére általában 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Szombat

Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Több-kevesebb szűrt napsütés főleg az ország délkeleti felén valószínű. Kezdetben szórványosan, délutántól a Dunántúlon, estétől keleten is többfelé várható eső, zápor. A Dunántúlon egy-egy zivatar sem kizárt. A Kisalföldön, az Alpokalján és a Bakonyban estefelé helyenként havas eső, hó válthatja az esőt. A jellemzően déli szél élénk, több helyütt erős lesz, de a Dunántúl északnyugati vidékein átmenetileg északnyugatira fordulhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de északnyugaton, illetve az Északi-középhegység térségében 6, 9 fok is lehet.

Vasárnap

Az átmeneti éjszakai felszakadozást, csökkenést követően napközben egyre többfelé beborul az ég. Sokfelé számítani kell csapadékra: eleinte főleg esőre, melyet a nap folyamán nyugat felől egyre több helyen havas eső, havazás válthat fel. A reggeli órákban a Dunántúlon néhol ónos eső sem kizárt. A délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul, északnyugaton lesz a hidegebb, délkeleten az enyhébb idő.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

zenefirkasz: Cs*k *n k*r*st*m * l*nk*t *s cs*k *n n*m t*l*lt*m m*g s*h*l * c*...
Emlékoldalt hoztak létre a koronavírus halálos áldozatainak
godemperor: *n * s*b*sz*t*n v*lt*m, 15 p*rc*n b*l*l m*gk*pt*m *z *lt*st. * p...
„Már két hónapja megy az oltás, azt gondolnánk, hogy olajozott a gépezet” – Helyzetjelentés a szombathelyi oltópontokról
crankitup: *z*n v*n, *k*, m*gl*p*d*k? *l*g cs*k k**gr*n* * v*r*s sz*l*r* * ...
Ne lepődjön meg, ha drágább lesz a kinyitó terasz
realista: 1.*z *nfl*c** m*r*s*r* l*gr**l*s*bb * Ft/**R* *rf*ly*m v*lt*z*s*...
Már év közben kompenzációt kaphatnak a nyugdíjasok
zuckerpopo: J*l b*sz*lsz, szt*m s*ncs b*j * sz*l*s*t*ss*l, j*bb l*sz. L*tv*n...
Szélesítik a Gyöngyös patak melletti bicikliutat a vasoszlopok mellett