NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Szombathelyen eltemették Horváth György népművelőt és kultúrharcost

Nem csak szerettei, de a város is gyászol

Nagy tömeg mozdult meg, hogy búcsúzzon és elkísérje utolsó útjára Horváth Györgyöt, aki az MMIK egykori igazgatója (1985-2004), a kulturális bizottság elnöke és Szombathely önkormányzati képviselője is volt.

Gyászmenet
fotó: Kiss Tamás

A péntek délelőtti szertartáson Ipkovich György, Szombathely 2002 és 2010 közötti polgármestere, valamint az elhunyt egyik unokája mondott gyászbeszédet.

„2003-ban a MIOSZ ezüst gyűrű-díját, majd ugyanebben az évben a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjét vehetted át. Később a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kaptad. Igazi népművelőként nem csak a művelődéssel, hanem a néppel, a közösséggel is foglalkoztál.” – zárta Horváth György érdemeinek felsorolását Ipkovich György.

Koszorúk Horváth György urnája előtt
fotó: Kiss Tamás

„Búcsúznak az egykori munkatársaid, kollégáid, harcostársaid. Hiányozni fogsz a város kulturális rendezvényein, kiállításmegnyitókon, baráti beszélgetéseken, borozgatásokon. Velünk marad kezed munkája, létrehozott kulturális rendezvények és intézmények szellemisége. Búcsúzik tőled Szombathely városa” - tette hozzá.

Kattintson a képre a galériához!
fotó: Kiss Tamás

A szertartáson tiszteletét tette többek között Nemény András polgármester, Horváth Soma, Horváth Attila, László Győző alpolgármesterek, Bokányi Adrienn tanácsnok, Czeglédy Csaba, Kopcsándi József és Tóth Kálmán városi képviselők is.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : L*gsz*v*s*bb*n n*m * f*j*k*t, h*n*m * t*k*k*t v*k*rn*k. D* *ly*...
A kommunisták bevették Grazot, és most mindenki a fejét vakarja
miki1950 : N* *dj t*pp*k*t, m*rt m*g *rb*n k*p*sz k*mm*nd*j* m*g *s t*sz*! ...
Visszalépett a zuglói előválasztástól a korábban Vas megyében is vitézkedő Tóth Csaba
miki1950 : *sk*v** f*t*k. Zs*br*b*x*tt k*zz*l. *gy st*l*s*s*n. *gy*d* f*lv...
Hivatalos fotók: Így nézett ki az esküvőn a Várkonyi Andrea - Mészáros Lőrinc álompár
belabo: *r*ny * k*pt*f*! Pl. H*dh*zyt *v*rt*l*n*ts* *gy gy*ng*nl*t* k*m*...
Visszalépett a zuglói előválasztástól a korábban Vas megyében is vitézkedő Tóth Csaba
belabo: H* *z*k k*lt*k * l*gt*bb*t, *kk*r *n m**rt cs*k *ly*n h*rd*t*st ...
Százmilliókat költenek Facebook-hirdetésre a politikusok, Ungár Péter is benne van a TOP 10-ben