NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Az Együtt egyetlen középső ujjal elintézi óriásplakátjain a népszavazást

Ennél egyszerűbben mondjuk nem is lehet kifejezni az értelmét.
fotó: Garai Antal Atom

Az Eötvös Károly Intézet népszavazás-magyarázó videójánál két lépéssel profánabbul közelítette meg az Együtt és a PM a dilemmát, hogy akkor hogyan is kéne szavaznunk. Szerintük középső mutatóujjal, hiszen így nem fogjuk legitimálni semmilyen szinten az orbánista agymenést.

Az már más kérdés, hogy a plakátokon szereplő két figura miért egy tévének mutogat, amiben az elcseszett kék reklám fut, hiszen szegény világító doboz semmit nem tehet erről az egész demagóg felhajtásról, de mindegy, ez az üzenet is feltehetően célba ér az erre fogékonyaknál, vagyis azoknál, akik tényleg nem akarnak részt venni ebben a színjátékban.

Mások meg nyilván felháborodnak rajta, megint mások meg sorosgyörgyöznek egy ízeset, de hát ez már csak az Élet rendje.

Hozzászólások (10)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : L*gsz*v*s*bb*n n*m * f*j*k*t, h*n*m * t*k*k*t v*k*rn*k. D* *ly*...
A kommunisták bevették Grazot, és most mindenki a fejét vakarja
miki1950 : N* *dj t*pp*k*t, m*rt m*g *rb*n k*p*sz k*mm*nd*j* m*g *s t*sz*! ...
Visszalépett a zuglói előválasztástól a korábban Vas megyében is vitézkedő Tóth Csaba
miki1950 : *sk*v** f*t*k. Zs*br*b*x*tt k*zz*l. *gy st*l*s*s*n. *gy*d* f*lv...
Hivatalos fotók: Így nézett ki az esküvőn a Várkonyi Andrea - Mészáros Lőrinc álompár
belabo: *r*ny * k*pt*f*! Pl. H*dh*zyt *v*rt*l*n*ts* *gy gy*ng*nl*t* k*m*...
Visszalépett a zuglói előválasztástól a korábban Vas megyében is vitézkedő Tóth Csaba
belabo: H* *z*k k*lt*k * l*gt*bb*t, *kk*r *n m**rt cs*k *ly*n h*rd*t*st ...
Százmilliókat költenek Facebook-hirdetésre a politikusok, Ungár Péter is benne van a TOP 10-ben