NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Covid 19

Egymilliós büntetést kapott Gődény

A járványszkeptikus gyógyszerészt budapesti tüntetése miatt bírságolták meg.

Február utolsó napján Vegyük vissza az életünket! címmel demonstrációt szervezett Gődény György járványszkeptikus gyógyszerész a budapesti Hősök terére. Az eseményen körülbelül ezren vettek részt, többségük maszk nélkül. A tüntetés vége után egy kisebb csoport átvonult a Vajdahunyad várához, ahol új gyűlésbe kezdett. A rendőrök mindkét helyszínen intézkedtek, arra hivatkozva, hogy veszélyhelyzet idején tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni.

A 24.hu a BRFK-tól most megtudta, hogy Gődényre a demonstráció megszervezése és megtartása miatt 500-500 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki. A rendőrség azt is hozzátette, hogy egy a Vajdahunyad váránál tartott gyűlés szervezése miatt egy másik személyt is 500 ezer forintra büntetett.

A hatóság azt is elárulta, hogy a rendőrök a két helyszínen összesen 142 esetben tettek szabálysértési feljelentést, valamint 4 fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot.

Hozzászólások (19)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

De casu diaboli: B*z*ny*t*n* * b*r*s*g*n k*ll. K*z*lt*m *gy t*nyt. M*gh*zz* t*bb...
Zacher etikája
miki1950 : *z *g*zg*t* t*rm*sz*t*s*n v*ssz*cs*n*lt* *z *szt*n*s m*m*l*kl*t*...
Répcelakon otthon maradt ma reggel a teljes tantestület, fegyelmit kapnak
miki1950 : *z *s*tb*n l*t*m, *z * t*ny *gy cs*pp*t s*m z*v*rj* *m*n*ns *szm...
Nem létező rendszámú autóval követték Czeglédy Csabát
miki1950 : * k*rh*zb*n p*nzt *j*nl*tt*k. *h*. *zt t*l*n b*z*ny*t*n* *s k*n...
Zacher etikája
miki1950 : Z*ch*r G*b*r Sz*b*d **r*p* p*dc*stj*b*n *lm*nd*tt *nt*rj*j* *s *...
Zacher etikája