NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hasznos

Egy megfázás is a lakhatásába kerülhet sok kollégistának

Nagyon kevés hely van az elkülönítésre, aki megbetegszik, mehet haza

Hamarosan elkezdődik az őszi szemeszter az egyetemeken, ezzel együtt pedig körülbelül negyvenezer hallgató készül a kollégiumi beköltözésre. A járvány miatt viszont nagyon bizonytalan minden. Márciusban egy nap alatt kellett minden kollégistának hazaköltöznie, és egyelőre senki nem látja előre, ez mikor fog újra bekövetkezni, ha be fog egyáltalán. Viszont addig sem lesz egyszerű a helyzet, mivel a beteg diákok elkülönítésére igencsak korlátozottak a lehetőségek, így, ha beindul a vírus, sokaknak idő előtt ki kell költözniük.

Arról, hogy melyik egyetem hogyan készül erre az állapotra, egyelőre nem sokat tudni. Ahogy az oktatás lebonyolítására, úgy a kollégiumi működésre sincs egységes terv.

Az ELTE már nyár elején bejelentette, hogy 50%-kal csökkentik a kollégiumi férőhelyeket erre a tanévre. Egy 400 fős kollégiumuk ki sem nyit, és a többi épületben is csak kétágyas szobák lesznek. Azoknak, akik így nem jutnak kollégiumi férőhelyhez, havi 20-40 ezer forint közötti lakhatási támogatást ad az egyetem, így az albérlet is akár megfizethető alternatíva lehet.

A Károlin és BME-n a kollégiumok 95%-át fogják feltölteni, a maradék helyet pedig elkülönítésre tartják fenn. Ez egy átlagos kollégiumban legfeljebb 2 szobát jelent.

A Corvinus kollégiumaiba csak olyan hallgatók költözhetnek, akik vállalni tudják, ha helyzet van, 24 órán belül ki tudnak költözni, így a külföldi hallgatók nagy része kiesik. Itt elkülönítésre nincs minden kollégiumban lehetőség, így, aki megbetegszik, azt automatikusan hazaküldik.

fotó: bercsenyi.bme.hu

Az óvintézkedések szempontjából nagyjából egységes a helyzet. A vendégfogadás mindenhol erősen korlátozva van, sok helyen egyáltalán nem megengedett. A kollégiumokban nem lehet majd rendezvényeket szervezni, a közösségi terekben pedig kötelező lesz a maszkviselés. A takarításra, fertőtlenítésre is sokkal jobban oda fognak figyelni.

A kollégistáknak naponta kell majd jelenteniük az egészségi állapotukról, illetve a legtöbb kollégium bejáratánál kötelező lesz a napi egyszeri lázmérés. Aki megbetegszik, azt vagy elkülönítik, vagy hazaküldik, és ez a helyzet a legnyugtalanítóbb a hallgatók számára.

Mert hogy olyan tüneteket is számon tartanak, mint a fáradtság, hasmenés, orrfolyás és köhögés, amelyek közül az első az egyetemisták alapállapota, a másodikhoz elég egy rossz ebéd, vagy egy adag stressz, az utóbbiakhoz pedig egy megfázás is. A Corvinus-on, ha valaki belázasodik, attól megtagadhatják a belépést a kollégiumba. Ha a 95%-os rendszerben működő helyeket nézzük, ott sem kell sok beteg ahhoz, hogy valakit haza kelljen küldeni. Ez elég rosszul tud jönni jelenléti oktatás mellett, másrészt pedig sok hallgatónak otthon idős szülei, nagyszülei élnek, így ha valaki tényleg elkapja a koronavírust, veszélyeztetett családtagokhoz kellene hazaköltöznie.

Ilyen körülmények között egyáltalán nem egyszerű nekiindulni a félévnek, sokan a halasztást fontolgatják. A diákok és családjaik pedig teljesen magukra hagyatottak ebben a helyzetben, jelenleg semmiféle kormányzati intézkedésről nem tudunk, ami az esetlegesen megbetegedő hallgatók elhelyezését segítené.

Amikor márciusban kiürítették a kollégiumokat, a Hallgatói Szakszervezet szervezett szolidáris lakhatási kampányt, amely során országszerte 200-an ajánlottak fel üres szobát, vagy épp szabad ágyat a kollégiumokból egyik napról a másikra kiköltöztetett hallgatóknak. Sokan dolgoznak egyetem mellett, nekik ez akkor nagy segítség volt abban, hogy ne veszítsék el a munkájukat, de ez a 200 felajánlás nem túl sok a 40 ezer kollégistához mérve. A hallgatói szolidaritás sok emberen tud segíteni, de a teljes probléma kezeléséhez szükség van intézményi, vagy állami segítségre. Ez pedig egyelőre nincs.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : T*dn* k*ll, j*bb * h*lyz*t N*m*t*rsz*gb*n, m*nt n*l*nk. ...
Németország egy hónapra bezár - „Cselekednünk kell, még hozzá azonnal"
StarMan: T*dt*? * ny*m*g*mb n*ncs b*k*tv* s*h*v*, cs*k * f*sz*lts*g l*v*z...
Itt az okos zebra, villogó fénnyel figyelmezteti majd az autósokat Szombathelyen
StarMan: M*l*g cs*l*d* n*v*l*st k*p*tt....
Ungár Péter kengurujelmezben csap oda a komolykodó, öltönyös politikusoknak
StarMan: K*cs**d*ny. N*m, ny*l*d*ny. N*m, k*cs**d*ny. N*m, ny*l*d*ny. N*m...
Ungár Péter kengurujelmezben csap oda a komolykodó, öltönyös politikusoknak
agro: K* *z * N*R b*h*c?...
Ungár Péter kengurujelmezben csap oda a komolykodó, öltönyös politikusoknak