NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt

A DK európai parlamenti képviselőjével Szombathelyen beszélgettünk az egymást kritizáló ellenzékről és az elszámoltatásról is.

Ön egy országjáró körút egyik állomásaként érkezett Szombathelyre. Miről szól ez a körút?

Két célom van. Az egyik, hogy magam is lássam, milyen helyzetben vannak a magyarországi városok most, hogy már egy éve tart ez az iszonyatos állapot a járvánnyal, válsággal. Különösen az ellenzéki városok, amelyeket az Orbán-kormány még elvonásokkal is büntet.

Dobrev Klára: Muszáj személyesen is találkozni
fotó: Mészáros D. Zsolt

A másik, hogy nagyon hiányoznak az emberekkel való találkozások. A politikusnak az életeleme, hogy emberekkel találkozzon, hiszen fontosak a visszajelzések, úgy gondolom, jó politikát csak úgy lehet csinálni, ha megbeszéljük, meghallgatjuk, odafigyelünk, és ezek nagyon hiányoztak az elmúlt egy évben. Ezért óvatosan, kis csoportokban, de muszáj személyesen is találkozni.

Az egész országot be fogja járni?

Az egész országot egyelőre még nem, de igyekszem. Mindenhová szeretnék eljutni, és nem csak a nagyobb városokba, kis falvakba is szeretnék eljutni, innen éppen Hegyfaluba megyünk, hiszen nem csak városokból áll az élet.

A körúton az EP-parlamenti munkájához szerez tapasztalatokat, vagy ez már a választási felkészülés része?

Mind a kettő. Hiszen az Európai Parlament alelnökeként nagyon fontos, és ha emlékszik, a parlamenti választás kampányában is azt vállaltuk, hogy segítünk az önkormányzatoknak közvetlen európai uniós forrásokhoz jutni.

Annak tényleg semmi értelme sincs, az unió szempontjából sem, hogy folyamatosan Orbán családtagja, szomszédja, barátja, oligarchája gazdagodik az unió pénzén, ugyanakkor alapvető dolgokra nem jut pénz, mondjuk Szombathelyen, vagy éppen Tatabányán, ahonnan most érkeztem, vagy Hegyfaluban, ahová megyek.

Ezért most itt, Szombathelyen átbeszéltük a polgármester úrral

03.02. 18:15

Dobrev Klára Szombathelyen: az EU-s források jelentős része akár közvetlenül is az önkormányzatokhoz kerülhet

/ közélet 148 hsz. /
Az EP-alelnök kedd délután Nemény Andrással tárgyalt.
, mit is kell tenni annak érdekében, hogy 2021 második felében, amikor elindulnak az új uniós támogatások, akkor Szombathely is sikeresen tudjon pályázni.

Mintha arról is lett volna szó, hogy ha az ellenzéki városok nem kapják meg az elvonások miatti kompenzációt, akkor az Európai Unió segíteni tud.

Az Orbán-kormány dolga lenne tisztességesen elosztani az európai pénzeket
fotó: Mészáros D. Zsolt

Ez nem a kompenzációval van összefüggésben. Azt szeretnénk, hogy az olyan városok, mint például Szombathely, közvetlenül is pályázhassanak a projektjeikkel. Az, hogy az Orbán-kormány a válság kellős közepén nemhogy pénzt adott volna az önkormányzatoknak, mint Európa más országaiban, hanem inkább pénzt vont el tőlük, az példa nélküli.

Azt az Európai Unió nem fogja tudni kompenzálni, nekünk kell leváltanunk az Orbán-kormányt 2022-ben, annak érdekében, hogy tisztességesen lehessen ezt az országot kormányozni, és tisztességesen lehessen foglalkozni az emberek problémáival. A polgármester úrral mi azokról az uniós pénzekről beszéltünk, amelyek közvetlenül érkeznek, egyébként Szombathely éppen most nyert két pályázatot közvetlenül.

Nemény András polgármester már a választási kampányban, jelöltként is beszélt a közvetlenül elérhető uniós támogatásokról. A közgyűlési fideszes ellenzék most rendszeresen a szemére veti, hogy még semmi nyoma nincs ezeknek a pénzeknek.

Nahát, azt üzenném annak a fideszes frakciónak, ha esetleg üzennének oda fel, Orbánnak és minisztereinek, hogy elsődlegesen az Orbán-kormány dolga lenne tisztességesen elosztani az európai pénzeket. Nem merül fel más országban az az igény, ami nálunk, sajnos, fel kellett hogy merüljön, hogy közvetlenül kapják a támogatást az önkormányzatok, mert más országokban nem tisztességtelen és korrupt módon osztják el az európai uniós adófizetők pénzét.

Nálunk, sajnos, tisztességtelenül és korrupt módon osztják el. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy ezt meg tudjuk akadályozni, mert egy tisztességes kormány tisztességesen osztaná el a pénzeket.

Ön elég sok időt tölt Brüsszelben, illetve az Európai Parlamentben. Milyen ott a hangulat, milyen kép él ott Magyarországról?

Nagyon sok energiánkba telik megmutatni, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral. Az elmúlt másfél évben az összes ellenzéki képviselő, nem csak én és nem csak a Demokratikus Koalíció képviselői is azon fáradoztak, hogy megmutassuk, van egy másik Magyarország.

Éppen azért, hogy ha az Orbán-kormány például a jogállamisági új szabályok miatt elveszíti azt a jogát, hogy pénzeket osszon, attól még Magyarország kapja meg a neki járó támogatásokat. Nagyon fontos, hogy ezt az imidzset meg tudjuk mutatni.

Amit most az ellenzék elért, az önmagában fantasztikus dolog
fotó: Mészáros D. Zsolt

Én azt látom, hogy kínos fideszesnek lenni. Nekem nagyon sok barátom lett az Európai Néppártból, máltaiak, németek, osztrákok. A folyosói beszélgetéseken nagyon őszintén elmondják, hogy a hátuk közepére nem kívánják a Fidesz néppárti tagságát. Elsősorban azért, mert az, hogy mit művel Orbán Viktor és a Fidesz Magyarországon, az közbeszéd, Dániában, Németországban, Hollandiában.

Amikor elmennek találkozni a saját választóikkal, akkor a dán, a német, a holland, a svéd választók vetik az ő szemükre, hogy te mit keresel ugyanabban a brancsban, ugyanabban a csoportban, mint a Fidesz. Hát te nem vagy demokrata? Te nem a parlamenti demokráciát képviseled? Te nem gondolod, hogy az emberi jogok fontosak? Látszik, hogy egyre kínosabb és kínosabb fideszesnek lenni. Szerintem is az.

Térjünk át a választási felkészülésre. Azt tudom, hogy a DK még nem nevezte meg sem a választókerületi jelöltjeit, sem a miniszterelnök-jelöltjét. De Vas megyében már tudjuk, kik indulnak a DK színeiben az előválasztáson.

Még nem neveztük meg őket hivatalosan.

A DK viszont működtet egy oldalt, ahol minden választókerületnél van egy név és egy fotó. Vas megye 1-ben Czeglédy Csaba

2020.11.20. 11:00

Czeglédy Csaba is szerepel a DK szórólapján mint potenciális képviselőjelölt

/ közélet 7 hsz. /
A szórólapot az érintett választókerületekben terjesztik.
, a 2-ben Szilágyi Tamás, a 3-ban Ipkovich György
02.27. 11:51

Ipkovich György az MSZP jelöltjeként, a DK támogatásával indul az ellenzéki előválasztáson

/ közélet 23 hsz. /
Szombathely volt polgármestere Vas megye 3. választókerületében, Vasvár, Körmend, Szentgotthárd térségében méretteti meg magát.
. Közülük ketten az MSZP-ben indultak, Ipkovich most is MSZP-s.

Amit most az ellenzék elért, az önmagában fantasztikus dolog. Azt, hogy közös listával, választókerületenként egy közös jelölttel és egy miniszterelnök-jelölttel indulunk, nagyon fontos volt, hogy ebben a folyamatban, amíg a pártok megállapodnak, mindenki kellő türelemmel és mértéktartással viselkedjen. Ez még nem a versengés, hanem a megállapodás időszaka.

Amikor megállapodtunk a részletes szabályokban, akkor elkezdődik egy teljesen természetes politikai versengés, ezt hívjuk előválasztásnak. Annak érdekében, hogy utána ismét együtt, közösen tudjunk a választási kampányban küzdeni a Fidesszel szemben.

Múlt héten született meg a döntés, a pártelnöki találkozón, hogy mikor lesz az előválasztás, most úgy tűnik, hogy szeptember-októberben a járványhelyzet miatt. Sokkal jobban örültünk volna, ha korábban le lehetett volna bonyolítani, április-májusban.

Ennek megfelelően nagyon záros határidőn belül a demokratikus Koalíció is meg fogja nevezni mind a 106 jelöltjét, be fogja mutatni a listáját, illetve a miniszterelnök-jelöltet. De a felkészülésnek van egy folyamata, együttműködés, versengés, ismét együttműködés.

Négy miniszterelnök-jelölt személyét már ismerjük

03.01. 21:41

Még egy miniszterelnök-jelöltünk van

/ hírek /
A Mi Hazánk mind a 106 egyéni választókerületben állít jelölteket.
. Az Ön neve is egyre többször felmerül, mint a DK miniszterelnök-jelöltje. Vannak ilyen ambíciói?

Az elsődleges ambícióm, és ezért vállaltam az európai parlamenti képviselőséget is, az, hogy végre Magyarországból legyen egy tisztességes demokrácia. Ez a Fidesszel és Orbán Viktorral nem fog menni. Úgyhogy az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt, és csináljunk egy jó országot.

A DK-n belül mekkora támogatást élvez?

Nézze, én először az elmúlt európai parlamenti választáson léptem a széles nyilvánosság elé listavezetőként, de a Demokratikus Koalíció életében a megalakulása pillanatától rendkívül aktívan részt veszek. A DK megalakulásakor, amikor sokan egy lyukas garast sem adtak volna a DK-ért, az alapítókkal együtt mondhatni „felszántottuk” az országot.

A családomat nem zavarja különösképpen a gyűlölködő hangnem
fotó: Mészáros D. Zsolt

Állandóan úton voltunk, nem volt olyan város, amelyet ne látogattunk volna meg, és – bár az összesben nem lehettünk – kisebb falvak százaiban is voltunk. Számos barátom van, DK-sok az ország minden pontján, akiket nagyon megszerettem, és a visszajelzések alapján úgy érzem, ők is szeretnek engem. Közvélemény-kutatást párton belül nem végzünk, de érzem, tudom, hogy rengetegen szeretnek és támogatnak a DK-n belül is.

Az Ön férje, Gyurcsány Ferenc régóta a Fidesz és a kormánysajtó első számú céltáblája. Amióta Ön is belépett a politikába, Önt sem kímélik, és már a „Gyurcsány-család” kifejezést is pejoratív értelemben használják. Hogyan viseli ezt nyomást? És hogyan viseli a család?

Amikor valaki fellép a politika színpadjára, legyen tisztában azzal, hogy ez mivel jár együtt. Így aztán a családomat nem zavarja különösképpen a gyűlölködő hangnem. Felkészültünk rá, képesek vagyunk nevetni is rajta, sőt, a család tagjai rendre tréfálkozva kommentálja a közösségi médiában a bennünket ért vádakat, az értelmetlen gyűlöletkeltést.

De nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hogy nincs semmi baj a közbeszéd eldurvulásával. Gondoljon csak arra a nőre, akit a buszon megkéseltek csak azért, mert FREESZFE feliratú maszk volt rajta. Régóta mondjuk, hogy az agresszió mindig „csak” szavakkal kezdődik. Lám, ide vezet a Fidesz által évek óta használt durva beszéd.

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje nemrég azt mondta, ha Dobrev Klára lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, akkor Orbán Viktor marad. Az imént összefogásról és együttműködésről beszéltünk, hogyan értékeli ezt a véleményt?

A többi ellenzéki párttal előválasztásban állapodtunk meg. Ez azt jelenti, hogy miközben vigyázunk egymásra, ehhez hasonló kampánymondatok el fognak hangozni a jövőben is. De tőlem nem hallhat ilyesmit: számomra a legfontosabb az ellenzéki pártok együttműködése, egyben tartása.

Gondoskodni fogunk arról, hogy senki se lophasson a közösből
fotó: Mészáros D. Zsolt

Elvégre, Orbán leváltása után együtt kell majd helyreállítanunk Magyarországon a tisztességet, a becsületet, az igazságosságot. Akárki nyeri meg az előválasztást, majd az országgyűlési választást, szükség lesz Márki-Zay Péterre is és Dobrev Klárára is, és mindenkire, aki változást akar Magyarországon. Én ezért nem fogok soha egyik ellenzéki társamról sem rosszat mondani. Mert szükségünk van egymásra!

Mi a véleménye a Momentum programjáról

02.28. 14:57

Itt a Momentum Új Rendszerváltás programja

/ közélet 33 hsz. /
Felcsúti Per, Korrupcióellenes Ügyészség.
, amiben – többek között – börtönnel fenyegetnek vezető fideszes politikusokat?

A Momentumnak fontos szerepe van a mi együttműködésünkben, mert olyan generációt is képesek megszólítani, akik ránk, már kevéssé fiatalokra talán nem figyelnek. Abban pedig, hogy a súlyos bűncselekményeket, az ország lerablását végrehajtó politikusoknak a törvény előtt kell felelniük tetteikért, a legcsekélyebb vita sincs közöttünk.

A bűnüldöző szervekkel szemben egyetlen politikai elvárást fogunk megfogalmazni: Végezzék a dolgukat becsülettel, üldözzék a bűnt és állítsák bíróság elé az elkövetőket. A Momentum programjához egy dolgot tennék hozzá: A bűnüldöző szerveknek nem a fideszes politikussal szemben kell eljárniuk.

Velük szemben is, ha bűnt követtek el, de mindenki mással szemben is a lehető legkeményebben járjanak el, aki a közöshöz nyúl. Egyszer és mindenkorra gondoskodni fogunk arról, hogy senki se lophasson a közösből, és ez fokozottan legyen igaz a politikusokra és más döntéshozókra.

Pár éve lépett politikai pályára, nem bánta meg?

Egyetlen másodpercig sem bántam meg döntésemet. Rengeteg kiváló embert ismertem meg, az Európai Parlamentben éppen úgy lettek konzervatív, liberális, zöld barátaim, mint szociáldemokraták.

Megtanultam, hogy lehet egy kitáguló, ezer veszélyt hordozó világban megvédeni azokat, akik belém helyezték a bizalmukat. Látom, hogy ezekről a kérdésekről okos, építő és egymásra odafigyelő megbeszéléseket lehet folytatni eltérő világnézetű emberekkel, egymást tisztelve, és nem a másik becsületébe gázolva, ahogy az ma Magyarországon bűnös módon elharapódzott.

Telis-tele vagyok energiával és elképzeléssel arról, hogyan lehet Magyarországot ismét fejlődő, békés, a polgáraira odafigyelő, igazságos országgá tenni. Felkészültem a feladatra és képes vagyok megküzdeni a legádázabb ellenféllel szembe is. Ezért egy valakit tudok mondani, aki hamarosan meg fogja bánni, hogy politikai pályára léptem. Orbán Viktornak hívják az illetőt.

Hozzászólások (136)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

rheingold1926: Ny*g*dj*n b*k*b*n!...
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
fgzb: *gy*t*rt*k. +1. H* *lv*s** *l*f*z*t*k*t *k*rn*k, *kk*r *z*n v*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
kovacsg: *gy*t*rt*k * h*zz*sz*l*k n*gy r*sz*v*l. * ny*g*t.h* l*ss*n *ly*n...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
pokelll33: R*st *n P**c*!...
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Paulus_Maior: N*m l*t*m *rt*lm*t! - K*rny*z*t*mb*n sz*nt* m*nd*nk* r*g*sztr*...
Ismert emberek buzdítanak oltakozásra az új állami kampányban