NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Életmód

Ezek a divatos szaloncukrok az idén Magyarországon

800 és 10.000 forint között van az idén kilója a karácsonyi édességnek.

Mintegy 3500 tonna fogyhat az idén az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, a forgalom értéke pedig 6,5 milliárd forint lehet, egyre többen vásárolnak minőségi terméket - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.

Elmondta, hogy a háztartások általában egy kilogramm szaloncukrot vesznek. A vásárlók közel kétharmada a zselést választja . Egy kilogramm szaloncukor már 799 forinttól kapható, a prémium kategóriájúak ára dobozonként elérheti a 3000 forintot, de kilogrammonként akár a 10 ezer forintot is.

Becsomagolt szaloncukor a Chocofive Kft. szombathelyi telephelyén 2019. december 14-én.
fotó: MTI/Mónus Márton

Sánta Sándor - aki egyben a Chocco Garden Kft. ügyvezető igazgatója - közölte, hogy a cég alig három éve értékesít szaloncukrot a magyar piacon, de eddig minden évben valamilyen közönség díjat elnyert, idén például a legfinomabb zselés szaloncukornak járó elismerést.

Kiemelte, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapnak a fogyasztóktól, 50 millió forint feletti az értékesítésből származó bevételük ezen édességből. Kisvállalat lévén a termékeik egyelőre kevés üzletben érhetők el, de törekszenek a bővítésre.

Szécsényi Judit, az egyebek mellett Milka szaloncukrot gyártó és forgalmazó Mondelez Hungária Kft. márkamenedzsere az MTI-nek elmondta, hogy évről évre nő ezen édesség eladása, amellyel a márkás szaloncukrok kategóriájában piacvezetőnek számítanak. Az elmúlt két évben 24 százalékkal nőtt az értékesített Milka szaloncukor mennyisége, abból éves szinten 300-400 tonnát adnak el, idén 370 tonnára számítanak. A vállalat szezonális termék értékesítésének mintegy 70 százalékát a Milka szaloncukor adja.

Évek óta a Feketeerdő íz a legkedveltebb , azt a kakaókrémes követi, a harmadik pedig a mogyorókrémes , mindezek mellett pedig nagy a kereslet a szaloncukor válogatásukra is - tette hozzá.

Csuvár Csaba, a LISSÉ Édességgyár Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére közölte, hogy tavaly 190 tonna szaloncukrot gyártottak, idén pedig 204 tonnát. Az értékesített szaloncukorból származó bevétel 2018-ban 270 millió forintot tett ki, idén 340 millió forintot, jövőre pedig elérheti a 400 millió forintot.

Egyre nagyobb hangsúlyt képvisel a hozzáadott cukor nélküli szaloncukor a cég által gyártott mennyiségben: tavaly 13 százalék volt, idén már 18 százalék. Ezen termékek között található laktóz- és gluténmentes változat is. A cég értékesítési adatai alapján a legkedveltebb ízeknek a zselés, a kókuszos, valamint az aszalt gyümölcsös marcipános szaloncukrok számítanak.

Szamos László, az édességgyártó Szamos Kft. főcukrásza közölte, hogy 20 százalékkal bővült a forgalmuk idén a tavalyihoz képest. Hozzátette: a fogyasztói döntések a minőségi termékek irányába tolódnak el, egyre keresettebbek a prémium termékek, így a cég által gyártott és forgalmazott szaloncukrok is. Legnépszerűbb termékük tavaly a klasszikus marcipán szaloncukor volt, amelynek forgalma évről évre bővül.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

pistike64: *n n*m m*gy*r*z*t*t k*rt*m, h*n*m m*s v*l*m*ny*r* v*lt*m k*v*ncs...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
pistike64: K*t k*nkr*t k*rd*s*m v*lt cs*k, d* *lk*r*lt* * v*l*sz*d*st, h*ly...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
Latyak: V*lt *tt m*r "j*b*r*t", "M*k*1951" n*v*n, m*st *...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
OhneGetzi: T* sz*r*ncs*tl*n... :-)...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
emberfarkas: K*r l*b*rk*zn* *z *l*pj*b*n v*v* k*zp*nt*l*g t*j*k*z*tl*n *s f*l...
Szájer és a Fidesz őszödi beszédei