NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Czeglédy Csaba: Hat-nyolc évet kell várni a jogerős ítéletre

A házi őrizetben lévő politikus szerint 90 százalékban politikai indíttatású volt az ellene indított eljárás.

Legalább hat-nyolc év lesz, mire ebben az ügyben jogerős bírósági ítélet születhet - mondta többek között Czeglédy Csaba a Népszava volt főszerkesztőjének, Németh Péternek adott interjújában .

fotó: Forrás: Youtube / SZTÁR KLIKK

Czeglédy szerint a három és fél éve tartó ügy

2018.12.15. 19:54

Czeglédy-ügy: Az őrizetbe vételtől a 18 hónap börtönön át a házi őrizetig

/ közélet 3 hsz. /
A volt szombathelyi politikus másfél év után szabadlábon van, összefoglaljuk a vele történteket.
hátterében alapvetően a fideszes bosszú áll:

sok borsot törtem a mostani kormánypárt orra alá

- jelentette ki. Hozzátette, a fideszes hatalomvágy is szerepet játszott a meghurcolásában, azaz hogy kellettek nekik a munkaerő-közvetítői piacon megszerzett munkái, és a cégén keresztül tudták a legkönnyebben megfosztani tőle.

Egy kérdésre azt mondta, 90 százalékban tartja politikainak és 10 százalékban bűnügyinek az ellene indított eljárást, ha meglesz a vádirat, az ellen érdemben tud majd védekezni. Nem tartja valószínűnek, hogy visszavigyék a börtönbe, ahhoz

valami oltári nagy hülyeséget kellene elkövetnie

, például bűnt kellene ismételnie, ami az ő esetében éppúgy lehetetlen, mint az ügy több száz tanújának befolyásolása.

Az is kijelentette, nincs tönkretéve az élete, a szerettei mellette vannak, az egészsége is rendben, és az ügyvédi karrierje sincs veszve, amelybe a legtöbb munkát fektette az elmúlt évtizedben. Ami pedig a jövőbeni közéleti szerepvállalását illeti, arról 2019 januárjában nem tud dönteni.

A teljes interjú:

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: h* m*st f*d*sz*s l*nn*k, m*nd*nh*l * l*gsz*r*bb j*l*lt*k*t b*sz*...
Kik azok a jelöltek, akik közül választani lehet Vas megyében az ellenzéki előválasztáson?
zuckerpopo: * r*k*s sz*r t* v*gy, p*k*lj *s h*zz k*l*tr* - *nny*...
Szélesítik a Gyöngyös patak melletti bicikliutat a vasoszlopok mellett
Paulus_Maior: *z*k * sz*l*k t*dv*, t*d*tl*n*l * k*ny*lm*s*bb *t*t v*l*szt*tt*k...
Megszavazták a szülők, hogy a szentgotthárdi iskolákat vegye át az egyház
dredd biró: S*kb* k*r*lt *z *z *r*m *z *mb*r*k *d*j*b*l. *bb*l * p*nzb*l h*s...
A szombathelyi városházán köszöntötték Falco kupagyőztes csapatát
lojalista: N*s b*r*t*k*lh*t*,h*gy * K*rm*nd* K*lcs*y F*r*nc *lt*l*n*s *sk*l...
Megszavazták a szülők, hogy a szentgotthárdi iskolákat vegye át az egyház