NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Gazdaság

Csendben elhalálozott a Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ

Sikertörténetnek indult 2013-ban, most a városok hivatalosan is eltemették.

Lapunk információ szerint múlt héten arról döntöttek a tulajdonosok, hogy megszüntetik a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot.

2013 elején hatalmas tervekkel indult el a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szolgáltató Nonprofit Kft., amelynek célja az volt, hogy keretet adjon a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg autóipari együttműködésnek, a termelésen kívül becsatlakoztatva a képzést és a politikát.

Ez utóbbit az is jelezte, hogy a kft-ként működő szervezet tulajdoni többségét (60%) a négy érintett város (Szombathely, Zalaegerszeg, Szentgotthárd, Nagykanizsa) jegyezte.

Az Opel-gyár miatt Szentgotthárd is tagja volt az együttműködésnek. Bár a nyugat-magyarországi gyárak magyar szemmel nagynak tűnnek, nemzetközi mércével egyenként szinte láthatatlanok.
fotó: Bonyhádi Zoltán

Az együttműködés teljesen racionális, hiszen a térség városai vagy akár nagyobb cégei is gyakorlatilag láthatatlanok Brüsszelből vagy a világ más pontjából, viszont együtt már labdába rúghatnak nagyobb pályán is.

A járműipari központ évekig jól működni látszott, majd akadozni kezdtek a fogaskerekek, aminek most a megszűnés lett a vége.

Úgy tudjuk, a megszüntetést a négy város kezdeményezte és szavazta meg, míg a két megye (Vas, Zala) iparkamarái tartózkodtak a szavazásnál.

Lapunk értesüléseit megerősítette Szombathely jegyzője.

„A Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. tagjai a 2020. október 21. napján tartott taggyűlésen elhatározták a társaság egyszerűsített végelszámolás keretében történő megszüntetését, úgy hogy a végelszámolás kezdő napja 2020. november 1.” – közölte Károlyi Ákos.

Az okokat firtató kérdésünkre ezt a választ kaptuk:

„A társaság tulajdonosai többszöri egyeztetést követően arra a közös elhatározásra jutottak, hogy a társaság a jelenlegi keretek között nem működőképes, azonban elkötelezettségüket fejezték ki, hogy – bár nem gazdasági társasági formában – de azon célkitűzések tekintetében, amelyekre a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szolgáltató Nonprofit Kft.-t létrehozták, a jövőben is együtt kívánnak működni.”

Hozzászólások (7)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

De casu diaboli: *rr*l *s *rj*t*k *gy c*kk*t gy*rs*n, h*gy *gy v*nn* f*l k*tm*ll*...
Nemény András: "Egy kéz van a torkunkon, ami egyre jobban szorít"
Ddd911: K* sz*v*z *rr* h*gy m*sz*r*s f*gj* ny*rn*?? ...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
Latyak: Cs*k *z *r*ny*k *s * pr**r*t*s*k sz*ls*s*g*ss*g**r* pr*b*lt*m r*...
Nem vártak a csodára – Összefogott egy maroknyi szombathelyi kiskertes és lekavicsozták saját utcájukat
Southpark: *z * f*r*g *gy*n*ly*n, m*nt * r*g*nc*l*. M*ll**rd*k*t *s m*g*r*...
Mészáros Lőrinc csodálatos átváltozása
Southpark: **y*n*k * N*r*st* *lk*r*szt*ny*k. *z *s *ll*k * cs*p*tb*....
Az M4 Sport futballszakértője elképesztő érzéketlenséggel nyilvánult meg Eriksen rosszulléte után