NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Csehország híres feltalálója alagutat ás az Indiai-óceánig

Magyarországnak régen volt, Csehországnak talán nemsokára lesz tengere. Legalábbis ilyen álmokkal vágott neki Míra Čech egy projektnek, miután családjával hazatért a horvát tengerpartról…

Sokan a nevét sem ismerik, pedig úgy tűnik, a másik cseh polihisztor, Jára Cimrmann mellett hamarosan az egész világ zengeni fogja. Jegyezzük hát mi is meg jól: Míra Čech .

1983-ban született Prágában, feltaláló, tudós kutató, hazafi és családapa.

Amint egyik fb-bejegyzésében írja:

Szerény ember vagyok. És csak ámulok, hogy van már oldalam a Wikipédián, hogy a Reflex hetilap cikket jelentetett meg a Cseh Tenger projektemről. Köszönet mindenkinek. Ahoj. Míra.

Már az általános iskolában sokat gúnyolták különcségeiért, és kilencéves korától elsősorban a fizika, a matematika, a kémia és a gyakorló tudományok érdekelték. Kitanult asztalos- és lakatosmester, de a főiskolát nem fejezte be, és tanulmányait megszakítva feltalálóként kereste kenyerét. Saját elmondása szerint az Élet Iskolája az, aminek a legtöbbet köszönheti. Jellemző rá, hogy mindig több projekten dolgozik egyszerre. Példaképei közé tartozik Václav Havel, Steven Hawking, Albert Einstein és Karel Čapek.

A cseh feltaláló és ihletadó családja
fotó: www.aplausin.cz

Nem sokkal házassága után fiúgyermeke született, akivel 2015-ben a horvát tengerpartra mentek nyaralni. Visszatérésük után ötlött fel benne a gondolat, hogy szeretett hazáját, Csehországot tengerhez juttatja, és azonnal nekilátott dolgozni a megoldáson. A Cseh Tenger elnevezésű projekt az első olyan ötlete, amely mellett nem jut másra ideje.

Az alagút első szakasza...
fotó: www.aplausin.cz

Az ötlet lényege egy alagút megásása, amely összeköti a Cseh Köztársaságot az Indiai-óceánnal. A szakmai közvélemény kétkedéssel és inkább szkepszissel figyeli munkálatait, hangsúlyozva: el nem tudják képzelni, mi várja az alagút készítőjét a Föld középpontjának tájékán.

Az első ásónyomok a Föld túloldala felé...
fotó: www.aplausin.cz

Tavaly több tv-társaság is exluzív jogot kért a Míra-projektre, a tudós-felfedező egy kilenc részes dokumentum-sorozat forgatására adott engedélyt. A Cseh Tenger elnevezésű fb-oldalon felröppent a hír, hogy Míra Čech 2017 október 28-án, a Cseh Köztársaság legnagyobbb állami ünnepén megkaphatja a Hazáért Érdemrendet, ez azonban alaptalannak bizonyult.

A kutató egyértelműen optimista, ami abból is látszik, hogy máris azokban a lehetőségekben gondolkozik, amelyek a meleg tengervíz csehországi megjelenését követően várják majd. Elmondása szerint ez lesz az utolsó nagyszabású akciója, és utána már vállalkozóként szeretne megélni. Fő céljai közt szerepel a tengervízből kinyert só árusítása, valamint a csehországi tengerben meghonosítandó tonhalakból is jelentős összegekre számít. De hétköznapibb dolgokban is gondolkozik: a jövőben saját gyártmányú nyugágyakat, napernyőket, fürdősapkákat és úszógumikat is árusítana. Elmondása szerint ugyanígy gondolkozik a világ első, tengeri sóval ízesített sörének kifejlesztésén, és nem tartja kizártnak a tenger alatti komlóültetvények realitását sem.

Az első szponzor is felbukkan...
fotó: www.aplausin.cz

Míra Čech két legnagyobb felfedezése, amelyen a Cseh Tenger projekt alapul:

1. A víz mindig lefelé folyik
2. Ha a víz valahol lefolyik, egy másik helyen ki is kell folynia

Jó ásást Mira!

Hozzászólások (7)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : M*nth* *gy h*t* *zt m*r *lv*st*m v*ln*, cs*k *pp*n n*m *rk*z*tt ...
Újabb nagy adag orosz vakcina indult útnak vasárnap Magyarország felé
gaful: * k*n** v*kc*n* s*mm*v*l s*m r*ssz*bb,m*nt * t*bb*!* f*l Sz*rb**...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
Vasi: *tt n*m *s *z * l*gn*gy*bb pr*bl*m*,h*gy k*t m*v*l *lt*n*k b*, h...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
fgzb: M**t*n sz*nt* * t*lj*s s*jt* * t* k*z*t*kb*n v*n, *m*t *l*p*s*n ...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
angelica: G*nd*l*m *z cs*k *nny*t j*l*nt, h*gy * k*n** v*kc*n* *s m*gk*pj*...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?