NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sport

A Controll SE kick-boxosai és kung fusai is prímán helytálltak a horvátországi bajnokságon

39 nemzet, 2206 nevezést adott le a február 7. és 9. között megrendezett idei Karlovac Open Európa Kupára, amely a Controll SE sportolóinak az év első versenye volt.

Az egyesület mindkét szakosztálya (kung fu, kick-boksz) részt vett a rangos versenyen, bár a kick-boksz szakosztály versenyzői betegségek és egyéb okok miatt csökkentett létszámmal indultak.

A tavalyi felnőtt VB-ezüstérmes Szmolek Emánuel egy súlycsoporttal feljebb, -84 kg-ban mérettette meg magát. Light-contact szabályrendszerben a 4 közé jutásért kikapott, nem sikerült időben ráhangolódnia a versenyre, viszont kick-lightban már maximálisan összpontosítva tudott felállni a tatamira, a 4 közé jutásért a válogatott osztrák versenyzőt, a döntőbe jutásért a makedónok válogatottját, a döntőben pedig a bulgárok favorit versenyzőjét utasította maga mögé, így megérdemelten vehette át az aranyat.

Nagy Dávid 57 kg junior kategóriában, ezen belül pedig a lightban a nyolcaddöntőig jutott, de kick-lightban aztán sikerült szépítenie egy bronzzal. Élete első felnőtt versenyén mindkét kategóriában bronzéremmel lett gazdagabb.

Pataki Barnabás, a tavalyi kadett 2-es válogatott 2 súlycsoporttal feljebb, -52 kg-ban indult. A súlycsoportváltás fizikálisan megnehezítette a dolgát, így ezúttal érem nélkül, a nyolcaddöntőben zárt mindkét kategóriában.

Dancsó Zoltán, a kick-box szakosztály vezetője és edzője az év eleji formát tekintve mindhárom versenyző teljesítményével elégedett volt.

fotó: Controll SE

Koszogovits Mihály edző vezetésével a kung fu szakosztály versenyzői is sikeresen szerepeltek az Európa Kupán. A kung fu szakosztály vezetője és edzője jó évkezdésnek ítélte meg a szakosztály versenyzőinek teljesítményét.

79 kg light-contactban Pintér Bálint és Szabó Márk is a négy közé jutásért küzdött, végül pedig búcsúzott a versenytől. Az előbbi egy angol, az utóbbi pedig egy bolgár versenyzőtől kapott ki. 79 kg kick-lightban Szabó Márk bronzérmes lett, egy osztrák versenyző állította meg a döntőbe jutásban. Ugyanez az osztrák a másik ágon döntőbe jutó Pintér Bálintot győzte le, így ő ezüstöt, míg Szabó Márk bronzot szerzett.

Huszár Dominik 84 kg light-contactban a 4 közé jutásért osztrák, a döntőbe jutásért pedig litván versenyzőt vert. A döntőben viszont alulmaradt bolgár ellenfelével szemben, így ezüstérmes lett, kick-lightban pedig bronzot szerzett.

fotó: Controll SE

Eredmények:

Kick-boksz szakosztály:

  • Szmolek Emánuel: felnőtt 84 kg kick-light 1. hely
  • Nagy Dávid: felnőtt 57 kg light-contact 3., kick-light 3., junior 57 kg kick-light 3. hely
  • Pataki Barnabás: kadett 2 52 kg light-contact nyolcaddöntő, kick-light nyolcaddöntő
  • Kung fu szakosztály:

  • Pintér Bálint: felnőtt 79 kg kick-light 2. hely
  • Szabó Márk: felnőtt 79 kg kick-light 3. hely
  • Huszár Dominik: felnőtt 84 kg light-contact 2. hely, kick-light 3. hely
  • fotó: Controll SE

    Hozzászólások (0)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    kayes: S*jn*s *bb*n n*m *rt*k v*l*d *gy*t, b*rcs*k t*h*tn*m. M**t*n * ...
    Tömeges oltási napokat indít a kormány, várhatóan a kínai vakcinával
    gaful: * k*n** *lt**ny*g *s v*d*m*n m*gv*d * s*ly*s c*v*d sz*v*dm*ny*k ...
    Tömeges oltási napokat indít a kormány, várhatóan a kínai vakcinával
    Faktor: S*mm* *rt*lm* 1 *v *t*n sz*nt sz*nd*kk*l * b*t*g*k*t k*r*sn*. *...
    A vállalati koronavírus-teszt miatt az adatvédelmi hatósághoz fordult a szombathelyi TDK egyik dolgozója
    shopron: V*l*sz*n* *z *gy*sz r*nd*lt* *l * f*gy*l*st, k*rd*s: h* h*zk*t*t...
    A titokzatos fekete autó a nemzetbiztonsági szakszolgálaté - írja posztjában Czeglédy Csaba
    realista: M*nd*gy h*l, *s h*gy*n,d* j*l j*n * m*g*s k*pv*s*l** f*z*t*s m*...
    Bana Tibor választókerületet vált, már nem Szombathely, hanem a vasi 3-as körzet képviselője szeretne lenni