NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Civileket is bevon az előválasztásba az ellenzék

Megalakult az Országos Előválasztási Bizottság.

Valószínűleg már nem sokaknak mondunk újat azzal, hogy szövetséget kötött a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd és a pártok elnökei úgy döntöttek, hogy 2021-ben országos előválasztást szerveznek. A pártok delegáltjaiból pedig most megalakult az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) – derül ki a hat ellenzéki párt közös közleményéből.

Mint írják, múlt héten állapodtak meg az előválasztás lebonyolításának legfőbb kérdéseiben és az előválasztáson a lehető legnagyobb részvételre, illetve a lehető legalaposabb lebonyolításra törekszenek. Ezért pedig nyitottak arra is, hogy megbízható és elfogadott civil partnerszervezeteket bevonjanak az előválasztás lebonyolításába.

A 2019-es önkormányzati választásoknál már bemutatkozott egy hasonló szervezet, a Civil Választási Bizottság (CVB), ennek tapasztalataira és tagszervezeteinek speciális tudására is épít az Országos Előválasztási Bizottság.

A CVB tagszervezetei többek között:

  • a társadalmi mozgósító kampányokkal százezreket elérő aHang,
  • a kormánypárti médiafölény ellensúlyozására létrejött Nyomtassteis,
  • a választások tisztaságát és átláthatóságát őrző Számoljuk Együtt Mozgalom,
  • a civilek, szakszervezetek, és ellenzéki pártok együttműködését segítő Civilek a Demokráciáért Egyesület,
  • a megalapozott politikai és szakpolitikai megoldásokat kidolgozó ELEGY,
  • a nyilvános viták szervezésében tapasztalt Tabumentes Országmentés Egyesület,
  • valamint a kulturális szférát mozgósító FŐNIX Mozgalom.
  • „A hat együttműködő ellenzéki párt törekszik az előválasztás széleskörű és sokszínűvé tételére, ezért úgy döntött, hogy bevonja a Civil Választási Bizottságot az előválasztás lebonyolításába. Az ellenzéki pártok felkérik a CVB tagszervezeteit, hogy tudásukkal, aktivistáikkal és technikai hátterükkel vegyenek részt az előválasztás lebonyolításában. Az együttműködés pontos részleteiről a következő hetekben a CVB-vel és az egyes tagszervezetekkel folyamatos egyeztetéseket folytatnak az ellenzéki pártok” – zárták közleményüket.

    Hozzászólások (3)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés