NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Nincs pénz a szombathelyi buszpályaudvar elköltöztetésére, de legalább megtervezik

Tíz éves tervről van szó, uniós támogatásban reménykednek.

600 millió forintot kapott a város az Ady téri buszpályaudvar kiköltözésének megtervezésére - tudtuk meg a legutóbbi városi közgyűlésen. És azt is, hogy tényleg elkészítik a terveket.

Innen költözne el a buszpályaudvar
fotó: Garai Antal Atom

Viszont az előterjesztésből kiderül, hogy nincs pénz, és konkrét ígéret sem a költözésre, és a sokat emlegetett intermodális közlekedési központ megépítésére. Az anyag szerint a kormány a Nemzeti Infrastruktúra ZRt-t (NIF) bízta meg a program lebonyolításával, de a NIF nem kapott ehhez pénzt. A lényeg, hogy akkor kezdődik el a kivitelezés, ha

lehetőség nyílik uniós forrás igénybevételére.

Ez nem új, írtunk már róla, hogy miután Orbán Viktor 2015-ben körbejárta az országot, és mindenhol hatalmas beruházásokat ígért állami támogatásból, nem sokkal később kijött egy kormányhatározat, hogy a a beígért fejlesztésekből, amit csak lehet, próbálják meg uniós forrásból megoldani.

Itt épülne az új buszpályaudvar
fotó: Mészáros Zsolt

Mindez nem tartotta vissza a helyi politikusokat, hogy többszöri sajtótájékoztatókon jelentsék be, mekkora pénzek érkeznek az adott városba. Szombathelyen 2017. januárjában ígértek

2017.01.05. 16:55

Közel húszmilliárd forintnyi fejlesztés indul Szombathelyen az év végéig

/ közélet 14 hsz. /
20 milliárd forintnyi fejlesztést.

Itt szerepel többek között a buszpályaudvar kiköltöztetése is, és eredetileg állami pénzből akarták megvalósítani. Igaz, hogy a Modern Városok programjából néhány felújítás elkészült, ilyen a Berzsenyi tér és a Szent Márton tér felújítása, de nagy része még nem. Információink szerint egyébként a programban szereplő beruházások közül

csak a városi közszolgáltató központra van meg a pénz másra nincs.

És a sokat szidott Európai Unió támogatására számítanak.

Nem új elképzelés

A buszállomás kiköltöztetése nem új terv. Már a baloldali városvezetés is nekiállt, a SZOVA kötvénykibocsátásának egyik részéből megvásárolták a Vasút utca vasútállomás és Semmelweis utca közti szakaszának keleti oldalán lévő ingatlanokat. A terület tíz éve üresen áll, ugyanis a közben kirobbanó 2008-as gazdasági válság miatt nem találtak piaci befektetőt, márpedig piaci alapon szerették volna megépíttetni a közlekedési központot. Üzletekkel, szolgáltatásokkal, aluljárós összeköttetéssel a vasútállomás felé.

Ilyen lenne az Ady tér a buszpályaudvarral szemben
fotó: Forrás: szombathely.hu

A jelenlegi buszpályaudvar helyére, az Ady térre is készülte már tervek, legutóbb egy évvel ezelőtt

2017.06.13. 08:27

Közpark és turistabusz-parkoló lesz a szombathelyi Ady téren, majd egyszer

/ közélet 10 hsz. /
Az MMIK-t és környékét is rendbe teszik. Már csak pénz kell hozzá.
. De, hogy mikor valósul meg a nagy terv, még senki sem tudja, hiszen az Európai Unió pályázatára várnak.

Valóban előrelépést jelent viszont az, hogy legalább a tervek elkészülnek, utána már csak a megvalósításhoz szükséges hat-hétmilliárd forintot kell előteremteni.

Hozzászólások (16)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Nati: * gy*l*l*t *s f*l*l*m k*lt*s * l*gf*bb sz*mp*nt! Gy*l*z*t! *z *...
Hende Csaba a kezünket simogatja vagy a torkunkat fojtogatja?
Nati: *z *g*sz *l*t*b*n n*m *rt*k *nny*t v*rk*ny*r*l, m*nt m**t* "...
Várkonyi Andreára testőrök vigyáznak
Nati: H*ly*k *s v*gy*nk, m*rt m*r r*g *l k*ll*tt v*ln* z*v*rn* *k*t!...
Ismét meghosszabbította a kormány a járványügyi készültséget
Nati: R*m*lj*k * t*szt*t*t*zb* v*gz*k, m*g *tt s*m t*dn*k m*gsz*b*d*ln...
Jön az egyházi lakásügynökség
Nati: j*sk*01, m*ndt*m m*r, *zt *rt*k, *lm*h*tsz! R*ssz*nd*l*t*, j*ll...
Illés Károly szerint a kormány jogosan vette el a szombathelyi emberek pénzét