NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A brit miniszterelnök akár két évre is elhalasztaná a Brexitet

Egyszerűen nem tudnak megegyezni, de közben a nyakukon az európai parlamenti választás.

Theresa May brit miniszterelnök nem hivatalos értesülések szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) legalább június végéig tartó elhalasztását fogja kérni az Európai Uniótól, de nyitva akarja hagyni az ennél jóval hosszabb, akár kétévi halasztás lehetőségét is - írja az MTI.

Március elején írtuk

2019.03.03. 16:30

A Brexit elhalasztásáról vitáznak a britek, közben az összeomlás szélén az autóiparuk

/ közélet /
Évek óta tart a vita, közben folyamatosan lassul az ország ipara.
, hogy a britek már a kilépés halasztását tervezik, hiszen a képviselőház sorra szavazta le a Theresa May által előkészített, és az Európai Tanács által elfogadott megállapodás-tervezeteket. Március 12-én a brit alsóház azonban nem csak a legújabb javaslat ellen szavazott, de elutasították a megegyezés nélküli távozást is.

Theresa Mayre további kemény hetek várnak
fotó: Getty Images/Christopher Furlong

Ha Nagy-Britannia külön megegyezés nélkül lépne ki az EU-ból, a gazdasága akár össze is omlana. A visszaesésnek már vannak jelei, éppen a brit húzóágazat, az autóipar teljesítménye esett vissza nagyon. Ha nincs megállapodás, a brit termékekre az EU-ban (és viszont) vámot vetnének ki, ami a multicégeket sújtaná elsősorban. Ráadásul a brit gazdaság már nem boldogulna a külföldi vendégmunkások nélkül, és megállapodás nélkül ők is csak sokkal szigorúbb szabályok szerint maradhatnának.

Eredetileg március 31-ig kellene kilépnie Nagy-Britanniának az EU-ból, de a jelen helyzetben ezt nem nagyon tudják teljesíteni. A brit kormány tájékoztatása szerint Theresa May még a csütörtökön kezdődő EU-csúcsértekezlet előtt megírja a halasztás kezdeményezéséről szóló levelét Donald Tusknak, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökének.

A levél tartalmáról nem árultak el semmit, de a BBC-nek nyilatkozó kormányilletékesek szerint May alapesetben június 30-ig terjedő halasztást fog kérni. A miniszterelnök a kilépési határidő két évig tartó halasztását is kezdeményezheti, ha rövid időn belül nem sikerül elfogadtatni a brit parlamentben a Brexit feltételeiről szóló megállapodást.

Viszont az Európai Tanács már felhívta a britek figyelmét, hogy a májusi EP-választásokig távozniuk kell. Vagyis, kemény hetek várnak még Theresa May brit miniszterelnökre.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

pistike64: *n n*m m*gy*r*z*t*t k*rt*m, h*n*m m*s v*l*m*ny*r* v*lt*m k*v*ncs...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
pistike64: K*t k*nkr*t k*rd*s*m v*lt cs*k, d* *lk*r*lt* * v*l*sz*d*st, h*ly...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
Latyak: V*lt *tt m*r "j*b*r*t", "M*k*1951" n*v*n, m*st *...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
OhneGetzi: T* sz*r*ncs*tl*n... :-)...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
emberfarkas: K*r l*b*rk*zn* *z *l*pj*b*n v*v* k*zp*nt*l*g t*j*k*z*tl*n *s f*l...
Szájer és a Fidesz őszödi beszédei