NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Életmód

Azonnali hatállyal betiltottak egy magyar ásványvizet

Rákkeltő lehet!

A gyógyhatásúnak mondott Borsodi Vízben egy PVC gyártásához is használt vinil-klorid vegyületet mutattak ki, amely a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag. Így azonnali hatállyal bezáratták a gyárat, mert a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik, rákkeltő anyaggal szennyezett. - Írja a nosalty.hu portál.

Szalay László, a Borsodi Víz tulajdonosa elmondta: a bezárás előtt kezdett működni a több tízmillió forintért vett új gyártósor, amivel megsokszorozhatták volna a termelést, és költséghatékonnyá vált volna az ásványvíz előállítása.

A veszély forrása
fotó: vendég.com

Németh Csaba igazságügyi szakértő már 30 éve vizsgálja azt a területet, ahol a cég kútja is található. Véleménye szerint, kirívó környezetszennyezés történhetett ezelőtt a közeli BorsodChemnél.

„Ki merem jelenteni, hogy mérgező vegyület került a talaj mélyebb rétegeibe, és az most érte el a kút környékét. Régen ugyanis, amikor még az állam volt a Borsodchem tulajdonosa, úgy ítélték meg, hogy a veszélyes anyagok tárolásához nincs szükség betonmedencékre, agyagmedencét használtak, ezeket egy ideig nem szigetelték” – mondta.

A BorsodChem vitatja az ásványvíz-forgalmazó állításait, így bírósági eljárás derítheti ki, hogyan kerülhetett a szennyezés a talajba.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

pistike64: *n n*m m*gy*r*z*t*t k*rt*m, h*n*m m*s v*l*m*ny*r* v*lt*m k*v*ncs...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
pistike64: K*t k*nkr*t k*rd*s*m v*lt cs*k, d* *lk*r*lt* * v*l*sz*d*st, h*ly...
Brüsszeli szexpartira csapott le a rendőrség – A résztvevők között volt Szájer József is
Latyak: V*lt *tt m*r "j*b*r*t", "M*k*1951" n*v*n, m*st *...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
OhneGetzi: T* sz*r*ncs*tl*n... :-)...
Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése
emberfarkas: K*r l*b*rk*zn* *z *l*pj*b*n v*v* k*zp*nt*l*g t*j*k*z*tl*n *s f*l...
Szájer és a Fidesz őszödi beszédei