NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Életmód

Bogártalálkozó Fürstenfelden - rozsdás vastól a csillogó matuzsálemekig

Olvasónk fényképezőgéppel és egy festett VW Bogárral vetette bele magát a híres fürstenfeldi bogártalálkozóba. Élményeit képpel, videóval is megosztotta velünk.

Olvasónk, Ternyák Péter beszámolója következik a Bogártalálkozóról.

Hát ez is megvolt! lezajlott a 14. Fürstenfeldi Bogártalálkozó azaz a 14. International Käfertreffen des Kaferclubs Fürstenfeld.

433 autó érkezett, erre a kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi autós találkozóra, ahol az autók több, mint háromnegyedét természetesen a Bogárhátú Volkswagenek tették ki. Az osztrák, magyar, szlovén, szlovák, lengyel, német és horvát autósok mellett az egyik angol bogaras 2200 km-ről érkezett. A legrégebbi bogárhátú még 1949-ben készült, de természetesen az utolsó szériás 2003-as Ultima Edition is képviseltette magát. A legidősebb résztvevő pedig egy fürstenfeldi hölgy volt a maga 80 évével. Nemhiába, a bogarazás nincs korhoz kötve...

Divatos rozsdabarna
fotó: Ternyák Péter

A több tízezer eurós járgányok és a totál rozsdás, úgymond RAT-RATTE azaz "patkány tuning" autók szinte felváltva sorakoztak egymás mellett. A vízparton pedig a második világháborús Swimmwagen felhozatal volt látható. A szerencsésebbek még egy kört is úszhattak ezekkel a csodálatos állapotú matuzsálemekkel a medencében, de később, a túl sok fürdőző miatt - mivel bőven 30 fok felett volt a hőmérséklet - ezt a programot beszüntették, biztonsági okokra hivatkozva. Aki nem tudja elképzelni ezt a járművet, az megnézheti a következő videót, ami 2 évvel ezelőtt, ugyan ezen a helyen készült.

Természetesen a magyar bogarasok és léghűtéses Volkswagen rajongók is szívesen látogatnak el erre a legendás összejövetelre évről-évre. Sőt, rengeteg olyan autó is megjelent, ami bőven nemzetközi színvonalon lett eredeti állapotába visszaállítva, vagy a végletekig tuningolva. Itt külön kiemelném azt a VW 181 Kübelwagen csodát, amit magyar tulajdonosa egy az egyben behúzatott sötétbarna bőrrel. Erre még hab a tortán a rendszáma is, ami egyszerűen: XXX-444...

Jó bőr volt
fotó: Ternyák Péter

Már a szombat esti Cruise Night-on is érezhető volt, hogy ez az egyik legkülönlegesebb ilyen összejövetel, amin valaha is részt vettünk. A szombathelyi Seaside Backery Punk & Roll együttes rögtönzött unplugged koncertje is hozzájárult a jó hangulathoz és az égett gumi szagához, egy gyorsétterem melletti parkolóban. Ők vasárnap délben egy kitűnő egyórás koncertet adtak a bogarasoknak. A szervezőnek annyira megtetszett az előadásuk, hogy már most felkérték őket a következő ilyen rendezvényen való fellépésre. Visszatérve az autókra, volt aki teljesen lerozsdásította a bogara egész karosszériáját és még az ülésekről is leszedte a kárpitot, egy másik ezzel szemben viszont még az autójára költött 35 ezer Euro ellenére sem érzi úgy, hogy végzett volna. Hát ilyen a bogarazás.

Szombathelyi banda zenélt Ausztriában

A többiről beszéljenek a képek. Mi a következő, 2 év múlva megrendezésre kerülő Bogártalálkozóra is elmegyünk Fürstenfeld szabadstrandjára. És ahogy már 2 évvel ezelőtt, most is szinte az összes valaha létezett léghűtéses Volkswagen típus képviseltette magát, úgy mint: VW 1200, VW 1300 VW 1500, Karmann Ghia (ebből volt nitrós is), T1, T2, T3, T4, Typ3, Fridolin, perec, ovál, Speedster, Cabriolet, Samba, Westfalia, Bully, Pritsche, Doka (Doppelm Kabine) Buggy, Swimmwagen, Kübelwagen stb., stb. a teljesség igénye nélkül...

A magyar zenészek bogarat ültettek a szervezők fülébe
fotó: Ternyák Péter

Volt őskövület Porsche 356 is, amitől erős szívdobogást kaptunk, viszont a találkozóra kilátogató, pár éves tűzpiros Ferrari, valahogy nem hozta lázba az embereket... Nem is értem, hogy miért...

A szerző videózott is. Egy kis ízelítő.

Az árusoktól pedig végre be tudtam szerezni a saját bogarunkhoz való, eredeti VW prospektust 1968-ből, valamint jó néhány modellritkaságot, köztük egy 60-as évekbeli, Made in Israel bogarat is. Na ez a nagy fogás kérem szépen, bár az eredeti, bézs-narancssárga, emelhető tetejű hotwheels Volkswagen T3 Westfalia sem mellékes. Végezetül külön köszönet Johann Gotthard úrnak, aki már több, mint 20 éve szervezi a Fürstenfeldi Bogarasoknak ezeket a találkozókat!

A beszerzett relikviák egy része
fotó: Ternyák Péter

A léghűtés legyen veletek...

Kapcsolódó

2010.04.20. 14:17

Retro fíling Kékfényben - Bólogató kutyától a kelta mintás VW Bogárig

/ életmód gal. /
Kőszeg Fő terén veterán autók és motorok, a Kékfény nevű vendéglőben pedig retro kiállítás és buli várta az évtizedekkel ezelőtti tárgyak és zenék szerelmeseit.

2010.05.14. 13:05

VW Bogarat toltak fel a Szombathelyi Képtár lépcsősorán

/ életmód gal. 2 hsz. 1 kapcs. /
Rádióban kért segítséget egy nem hétköznapi dologban egy kőszegi férfi. Diplomamunkának készült kelta mintás VW bogarat kellett feljuttatni a Szombathelyi Képtárba. Videóbeszámoló.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : * 40. hsz - r* v*r*m * v*l*sz*t, m*rt *z 2006 *sz*n*k * l*ny*g*....
Hende Csaba moziban járt
miki1950 : J* sz*k*s*d sz*r*nt sz*p*sd *d*s j* *ny*d*t! *rr* m*nd*g g*rj*ds...
Hende Csaba moziban járt
győzelem: *z * l*sz*z*l*k*lt *r*g sz*p*k* *ly*nk*r m*r m*g*r*l s*m t*d. *z...
Hende Csaba moziban járt
miki1950 : H* *gy d*m*kr*t*k*s v*l*szt*s*n m*gv*l*szt*tt m*n*szt*r*ln*k*t *...
Hende Csaba moziban járt
miki1950 : *rt*tl*n*l *lsz*nv*dt*k 2006- *t. B*z*ny*r* v*lt *ly*n *s. * t*...
Hende Csaba moziban járt