NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Gazdaság

BMW-gyár épül Debrecenben: egyelőre nem tudni, mit gyártanak

Így mind a három német prémium-márka jelen lesz, ugyanakkor még nagyobb lesz az ország kitettsége az iparágnak.

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat.

A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő - közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.

Kifejtette: a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását.

A beruházás hozzájárul Magyarország versenyképességéhez és tovább erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat - mutatott rá.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hipa) arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak a közép-kelet európai régióban példa nélküli, de a világon is egyedülálló, hogy egy országban jelen van az a három német prémium autógyártó: az Audi, a BMW-csoport és a Mercedes-Benz.

A Reuters által megkérdezett szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy jelenleg a magyar export 30 százalékát a gépjárműipari termékek teszik ki, a BMW csatasorba állításával ez az arány felmehet 40 százalékra. Ez akkor okozhat gondokat a magyar gazdaságban, ha az autóeladások a világban valamiért csökkennek. Emellett minden bizonnyal nem lesz könnyű a munkaerő toborzása sem.

A BMW, a MINI, a Rolls-Royce és a BMW Motorrad márkák tulajdonosaként a BMW Group a világ vezető prémium autó- és motorkerékpár-gyártó vállalata.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Rőzsike : J* l*nn*, h* m*n*l t*bb sz*k*mb*r v*l*m*ny*t m*g*sm*rh*tn*nk. *...
Virológus a kínai vakcináról: olyan, mint a fekete-fehér televízió
adt01: "D* *z *s *rd*k*l, h*gy * 2011-b*n b*h*r*ng*z*tt *gy*n* ny*g...
Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül
adt01: " sz*v*z*k*p*s *ll*mp*lg*r*k sz*m* 8 m*ll** k*r*l v*n. *kk*...
Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül
busman: *rb*n 1-2 h*n*pj* *rd*tl*n k*m*tr* (*nf-n*l m*g*s*bbr*) v*tt f*l...
Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül
nagyokos_kicsikinai: F*t*b*l*nd......
Fekete-Győr András futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot és Budai Gyulát