NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Bírságolni akartak egy építkezésen, de kiderült, hogy hamis a NAV-igazolvány

Azt javasolták a főnöknek, hogy oldják meg "okosban".

NAV-ellenőrnek kiadva magát, hamis igazolvánnyal akart bírságolni egy kerekegyházi építkezésen két férfi. Az ügyben négy ember ellen emeltek vádat.

A négy férfi közül ketten hamis igazolványokat állítottak ki, ketten pedig azokat felhasználva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőreinek kiadva magukat egy építkezésen ellenőrzést színleltek és helyszíni bírságot szabtak ki 2019-ben.

Gyugyi Csilla közleménye szerint egy kecskeméti férfi, az ügy elsőrendű vádlottja megkérte ismerősét, a harmadrendű vádlottat, hogy készítsen neki hamis NAV-igazolványt. Miután ez elkészült, a másodrendű vádlottal megjelent egy kerekegyházi építkezésen, és míg társa a kapuban várakozott, odament a munkásokhoz, és a hamis igazolványt felmutatva a NAV ellenőreként mutatkozott be. Közölte velük, hogy védőeszközök használatának elmulasztásáért fejenként ötvenezer forint helyszíni bírságot szab ki rájuk. Az egyik munkás felhívta a főnökét, és átadta a telefont az "ellenőrnek", aki azt mondta, hogy a bírságot elintézhetik "okosban", hivatalos eljárás indítása nélkül is, majd találkozót beszélt meg vele egy kecskeméti külvárosi hotel parkolójában.

A vállalkozó értesítette a rendőrséget, és a megbeszélt találkozóra már velük ment, a rendőrök pedig a pénz átadása előtt elfogták a két férfit.

A vádirat szerint az ügy negyedik vádlottja, egy budapesti férfi korábban szintén hamis NAV-igazolványokat készített az elsőrendű vádlott kérésére.

A Kecskeméti Járási Ügyészség közokirat-hamisítással vádolja a négy férfit, közülük kettőnek csalás vétségének kísérlete miatt is felelnie kell - olvasható a közleményben.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

okoska120: *k*t k*rh*zb*n k*ll*tt k*z*ln*, *nn*k m*r *nny*, v*gy v*n *ly*n ...
Újabb durva számok pénteken: 3286 újabb fertőzött, 65 halott
miki1951: *g*z*d v*n! *z *z *gyn*k n*gy*n *gy *lp*r* s*rm*. *z *ly*n pr*...
Könnyen lehet, kedden új vezetőt kap az USA – Gyorstalpaló az amerikai elnökválasztáshoz
kommentolvasó: *v*k *t* m*gy *z * m*ntr*, p*d*g *lt*l*n*s *sk*l** m*t*kt*d*s *l...
Könnyen lehet, kedden új vezetőt kap az USA – Gyorstalpaló az amerikai elnökválasztáshoz
Latyak: *ssz*s*n k*t j*l*lt l*sz 2022-b*n: * p*rt j*l*ltj* B*l*zsy P*t*r...
Bana Tibor finoman visszavág Ungár "Kenguru" Péternek
Rőzsike : M* m*g r*m*lj*k 2022-b*n f*l*tt*d *r*t*nk gy*z*lm*t! H* *gy f*l...
Orbán Viktor: Áprilisban győzelmet hirdetünk a járvány felett