NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Életmód

A pálinkát ünneplik a hétvégén Győrváron

A pálinkázás mellett az este csúcspontja két nagyágyú, a Lord és az Edda lesz szombat este.

Második alkalommal kerül sor a Birkás Pálinkafesztiválra Vas és Zala megye határán, Győrváron. Tavaly a délutáni eső sem tudott tömeget oszlatni, mivel az óriási sátor menedéket nyújtott a fesztiválozóknak. A programot átböngészve jól látszik, hogy a szervezők nem csak az alkoholos nedűben fektetnek nagy hangsúlyt a helyi értékekre. A győrvári dalárda és néptánccsoport mellett a világhírű Ungaresca is fellép, Kóka Rozália pedig pajzán mesékkel próbál derűt csalni az arcokra. A vidámságot fokozza Szép Bence is, stand up comedy műsorával.

A Birkás pálinka egyik forrása
fotó: Mészáros Zsolt

A fotósok a Pálinka Lovagrend felvonulásánál kattogtathatnak bőszen, a pálinkák kedvelői pedig a verseny eredményhirdetésén rághatják a körmüket, vajon hol végez kedvencük? A nap folyamán folyamatosak lesznek a színpadi produkciók, emellett kézműves vásárban is lehet barangolni, ahol garantáltan nem távol-keleti gyárak termékei kerülnek a pultokra. A hegyháti és göcseji élelmiszerekkel pedig a helyi ízeket vihetik haza a fesztivál vendégei. Pálinka, méz, sajt, sütemény, tökmagolaj, gyógynövény tinktúra, füstölt hús, savanyúság - csak néhány példa ínycsiklandásul.A gyerekek közben a Babra tanyán foglalhatják el magukat. (Stílszerűen: babrálhatnak.)

A Pálinka Lovagrend Győrváron
fotó: Tánczos Mihály

Az estére sem lehet panasz, két híres banda is színpadra lép. A Lordot és az Eddát sem kell bemutatnunk Olvasóinknak. Ha ezekhez a nevekhez hozzávesszük a pálinkát is, akkor komoly meteorológiai előképzettség nélkül is kijelenthetjük, igen forrónak ígérkezik június 30-án a győrvári éjszaka.

Birkásékkal már többször foglalkoztunk a nyugat.hu hasábjain. Kollégáink egy remek cikkben nyomon követték, hogyan lesz a gyümölcsből pálinka

2009.11.14. 12:07

Megnéztük, hogyan készül a hegyháti pálinka

/ életmód gal. 3 hsz. 1 kapcs. /
Tudják Önök, hogy száz liter málnából két liter pálinka készül? Hogy a kereskedelmi célú pálinkát 80 százalékosra készítik, aztán hígítják? Hogy a gyümölcsöt öntözéssel is meg lehet védeni a fagytól? Egyáltalán, tudják Önök, mi az a pálinka?
, Szombathelyen megrendezett elitbálokon
2012.01.08. 14:28

Vasi Megyebál videókkal elmesélve

/ közélet gal. 9 hsz. /
Galambos Tamás lett az Év Vasi Embere, Varga Miklós Európáról énekelt és az év pálinkáját is megkóstolhatták a bálozók a bálszezon nyitányán.
örökítettük meg őket, amikor a bálok hivatalos pálinkáját töltötték a vendégeknek, de találkoztunk a fővárosi Utazás Kiállításon, nagyvásárokon, legutóbb pedig Edda koncerten kaptuk le Birkás Istvánt. A mostani pálinkafesztivál is remek alkalom lesz a helyi nedűk kóstolására, a pálinkák többsége az oszkói ültetvény gyümölcsöseiből származik.

Birkás pálinka a Jogász bálon
fotó: Tánczos Mihály

Akik a pálinka szó hallatán a barack, szilva, körte pálinkákra asszociálnak, azok kissé zavarba jöhetnek Birkásék felhozatalán. Az előző fesztiválon az alábbi pálinkákkal találkoztunk:

Alma, áfonya, galagonya, törköly, szilva, vilmoskörte, kajszibarack, cseresznye, fürtös meggy, fekete ribizke, fekete szeder, bodza, birsalma, Otello szőlő, Irsai Olivér szőlő, málna, köszméte, naspolya, házi berkenye, fekete berkenye, vadszilva, vadkörte, vadcseresznye, kökény, cigánymeggy.

A különleges gyümölcspálinkákat is érdemes megkóstolni
fotó: Tánczos Mihály

A II. Birkás Pálinkafesztivál programja

  • 10.00 - 10.15 Fesztivál megnyitó - Birkás István
  • 10.15 - 11.30 Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola műsora
  • 11.30 - 12.10 Nefelejcs néptánccsoport műsora a Kármentő Népzenei Együttes kíséretével
  • 12.20 - 12.40 Győrvári dalárda
  • 13.00 - 13.20 V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntője
  • 13.20 - 14.00 Egy asszon két vétkecskéje – Pajzán mesék Kóka Rozáliától
  • 14.00 - 14.50 Ungaresca néptáncegyüttes
  • 15.00 - 15.50 Márió
  • 16.00 - 16.30 Stand Up Comedy Szép Bencével
  • 16.30 - 17.00 Pálinka lovagrend felvonulása
  • 17.00 - 17.30 Pálinka verseny eredményhirdetése
  • 17.30 - 18.30 Kriszti és a Magyarucca (fesztiválsátorban)
  • 18.30 - 20.00 LORD koncert
  • 21.00 – 22.30 EDDA koncert
  • 22.30 – Fáraó Bál
  • Gyermek kézműves foglalkozások és játszóház egész nap. Kézműves vásár és helyi termékek vására kóstolója.

    A Babra tanya a gyerekek birodalma, amíg szüleik fesztiváloznak
    fotó: Tánczos Mihály

    Belépődíj: 17 óráig 500 Ft, 17 órától 1000 Ft (gyerekeknek 10 éves korig ingyenes)

    Helyszín: Győrvár Birkás Pálinkafőzde, a 74-es út mellett

    Ingyenes buszjáratok :
    Vasvárról - Győrvárra: 14.00, 16.00, 18.00 óra
    Győrvárról- Vasvárra: 22.00, 24.00, 02.00 óra

    Megállóhelyek: Vasvár autóbusz pályaudvar, Vasvár- Győrvári utca

    Zalaegerszegről- Győrvárra: 15.00,17.00, 19.00 óra
    Győrvárról - Zalaegerszegre: 23.00, 01.00 óra

    Megállóhelyek: Zalaegerszeg jégcsarnok, Egervár templom, Egervár Posta

    Eső után pálinka
    fotó: Tánczos Mihály

    Kapcsolódó

    2009.11.14. 12:07

    Megnéztük, hogyan készül a hegyháti pálinka

    / életmód gal. 3 hsz. 1 kapcs. /
    Tudják Önök, hogy száz liter málnából két liter pálinka készül? Hogy a kereskedelmi célú pálinkát 80 százalékosra készítik, aztán hígítják? Hogy a gyümölcsöt öntözéssel is meg lehet védeni a fagytól? Egyáltalán, tudják Önök, mi az a pálinka?

    2011.07.04. 09:58

    Pálinkára gyűlt a tömeg Győrváron

    / könnyű gal. 3 kapcs. /
    Első alkalommal rendezték meg a Birkás Pálinka-fesztivált Győrváron. A Vas és Zala megye határán fekvő települést elárasztották a vendégek autói és az eső sem ijesztette el a vendégeket.

    Hozzászólások (0)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    mape55: V*lt*k h*d f*l*j*t*s*k *s *s *z*k *lm*r*d*s* *s m*nd*n *dd*g* h*...
    Riasztó állapotban van Szombathelyen a Kodály Zoltán utcai híd
    Safranek Úr: M*g*rd*ml* *z * h*gy*s *rsz*g. *z *ly*n, m*nt * sz*c**l*zm*s *l*...
    Kamuprofilos propagandisták akcióznak a szombathelyi politikusok Facebook-posztjai alatt
    TheOldBarbers: H* b*mm*g. *s m*gm*gy*r*zz*k. L*h*t s*k*n *gy*n *z*k h*t*s* m*...
    Csak azt hiszi, hogy rosszul van az oltástól
    spq2s: T*r*ny*r* l*ncc*l n*m k*ll*n*? *bb*n * sz*tr*h*dt, l**p*lt v*r*...
    Saját csarnokot akarnak a szombathelyi kézilabda-csapatnak
    halfarkas: M**l*bb* j*bb*l*st k*v*n*nk n*k*!...
    Koronavírusos lett Márki-Zay Péter