NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Vélemény

Szabálytalan a bioerőmű engedélyeztetése…

…írja nyílt levelében a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör. Felszólítják a körzet városi képviselőjét, hogy álljon melléjük a tiltakozásban.

Nyílt levél

Tisztelt Szentkirályi Lakosság! Tisztelt Szombathelyi Polgárok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör Szombathely közigazgatási területén, Szentkirály közvetlen közelében megvalósuló bio-erőmű ügyében SZMJV Önkormányzat, valamint az érintett hatóságok felé tiltakozását fejezte ki, illetve részletes tájékoztatást kért a tervezett beruházás ügyében.

Közismert, hogy a fentiekkel kapcsolatban heves viták bontakoztak ki lakossági fórumon és a beruházó azt követő lakossági tájékoztatóján. (Meg kívánjuk jegyezni, hogy a beruházó ígéretével ellentétben azóta sem kereste a lehetőséget, hogy véleményünket megismerje, civil szervezetünkkel nem egyeztetett, az eljáró hatóságok, valamint a Tervtanács vélt vagy valós mulasztásait nem erősítette meg és nem is cáfolta.)

A közeli múltban számos beadványt készítettünk, amellyel továbbra is tiltakozásunknak adtunk hangot.

Álláspontunk szerint a Sárdi-ér utcába tervezett bio-erőmű ügyében több szabálytalanság is történt. A lakosság és a civil szervezet nem tudott élni a tanácskozási jogával, a beruházásról a szükséges információkat visszatartották, az eljáró hatóságok – megítélésünk szerint – az eljárási cselekményekről, döntésekről nem tájékoztatták megfelelően a lakosságot, a hatásterületen élő ügyfeleket, stb.

Külön szeretnénk kiemelni, hogy SZMJV Jegyzője és SZMJV Önkormányzat Építészeti- Műszaki Tervtanácsa sajátos álláspontot alakított ki a beruházás építményeivel kapcsolatban.

Véleményük szerint az óriási méretű kb. 20-25 méter közötti magassággal rendelkező ún. apríték tároló, valamint kazáncsarnok a helyi építési szabályzat (30/2006. (IX.7) közgyűlési rendelet - továbbiakban: HÉSZ 13. § (4) bekezdés) alapján olyan pontszerű berendezés, mint egy kémény, vagy antennatorony, ezért a megengedett építménymagasság esetükben túlléphető. (Egyértelműen megállapítható ugyanakkor, hogy ezen épületek nem pontszerűek és nem berendezések.)

Kifogásoljuk, hogy SZMJV Önkormányzat Jegyzője más esetekben - ennél jóval jelentéktelenebb ügyekben – a építési engedélyezési eljárás során, a törvényességre hivatkozva szankcionál magánszemélyeket, illetve társas vállalkozásokat, ilyen beruházások esetében – mint eljáró szakhatóság - ugyanakkor nem vizsgálja körültekintően a fentieket.

Véleményünk szerint tehát a létesítendő erőmű elvi építési engedélyének kiadása jogszabálysértő módon történt, ezért Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári kör ügyvédje az érintett eljáró hatóságokhoz, valamint az Ügyészséghez fordult annak érdekében, hogy a biomassza erőmű jogszabálysértő elvi építési engedélyéről szóló határozat visszavonása érdekében intézkedés történjen.

Kérjük Önöket, hogy kísérjék figyelemmel ügyünket, hiszen itt nem csak az előbbi erőműről, sokkal inkább az embereket, a lakosságot, illetve civil szervezeteinket megillető jogok érvényesítéséről van szó.

Bízunk abban, hogy erőfeszítéseink eredménnyel járnak, bízunk abban, hogy ezt követően az érintett döntéshozók komolyan veszik a választó polgárok tájékoztatását, érdekeik érvényesítését.

Ugyancsak bízunk abban, hogy Szentkirály választott önkormányzati képviselője Szentkirály városrész polgárai mellé áll, nyílt levélben elutasítva a fenti beruházást.

További információ: biomasszaszentkiraly@gmail.com, facebook/szentkiralynebiomassza

Szombathely, 2012. május 25.

Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör

Kapcsolódó

2012.05.16. 17:49

Visszavonhatják a bioerőmű elvi építési engedélyét?

/ közélet 5 hsz. 6 kapcs. /
Tovább harcolnak igazukért a több esetben válaszra sem méltatott szentkirályiak, akik azt is nehezményezik, hogy a döntéshozatalban nem kaptak tanácskozási jogot.

2012.04.21. 08:06

Támadható a Szombathelyre tervezett bioerőmű

/ közélet gal. 15 hsz. 4 kapcs. /
Ezt állította egy ügyvéd a Szentkirályon szervezett lakossági fórumon. Előtte két és fél órán át a lakosság osztotta a beruházó céget és a városvezetést.

2012.04.12. 13:10

Vigyék távolabbra a bioerőművet!

/ közélet 11 hsz. 3 kapcs. /
Ezt akarják, és részletes hatástanulmányokat kérnek a szentkirályiak. A Gyöngyöshermáni-Szentkirályi Polgári Kör szóvivőjével, Kovács Ágnessel beszélgettünk.

2012.04.04. 15:48

A szentkirályiak nem akarnak biogázt szagolni

/ közélet 28 hsz. 4 kapcs. /
Levélben tiltakoznak a bioerőmű építése ellen a szombathelyi városrész lakói. Őket ugyanis kifelejtették az egyeztetésből.

2012.03.28. 15:34

Lakóházakat szennyezhet a bioerőmű?

/ hírek 2 kapcs. /
A szombathelyi szocialisták a tervezett bioerőmű lehetséges környezetvédelmi hatásai miatt aggódnak.

2012.03.28. 10:56

Befuccsolhat a szombathelyi bioerőmű építése?

/ közélet 8 hsz. 2 kapcs. /
A SZOVA vezérigazgatója manipulálja a telekárat, hogy alátámassza korábbi rendőrségi feljelentését? Így egyre távolabbra kerül a megegyezés.

2012.03.26. 16:03

Nem lesz káros - Biofűtőmű épül Szombathelyen

/ közélet gal. 7 hsz. 1 kapcs. /
Direktben 12 embernek adnak munkát, a beszállítói körön keresztül 100-150-nek. Jelenleg az engedélyeztetés zajlik.

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

spq2s: *tt v*lt m*r *z *d*ly*! T*l*n v*g*t *r * m*d*rn g*tt*k k*rsz*k*....
Két kocsihely egy lakáshoz és egyebek - Egy rendelet miatt másként kell majd építkezni Szombathelyen
west: K**l*m*zh*t*d *z *l*bb**k*t *bj*kt*v*n *s f*gg*tl*n*l: -r*k*rd ...
Orbán Viktor kimondta: „Csupa rossz hírem van”
realista: K*m*n,*z *sk*l* *s V*z*nt* *tc* k*rny*k* t*l* v*n j*bbk*z*s,*z*z...
Újabb négy szombathelyi útkereszteződés kap tükröt
busman: T*p*rz*k*ln* n*m, d* s*k*t r*h*gn* * h*zz*d h*s*nl* gy*k*r*k*n *...
Nyilvánosságra hozták, milyen mellékhatásai lehetnek a kínai vakcinának
realista: T*gn*p H*rn*d* Zs*lt *z *TV-b*n m*r sz*nt* k*sz ,*ld*nt*tt t*nyk...
"Nem tesszük a csizmát az asztalra, nem fúrunk olajkutat az Őrségben"