NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Még benzinkutat is akartak építeni a Mészáros Lőrinc-féle fociakadémia mellé, de azt már leszavazta a közgyűlés

Nem jött el a civilek kérésére se Hende Csaba, se Puskás Tivadar, se Balázsy Péter a séi virágos rétre. Károlyi Ákos jegyző viszont ismét készségesen válaszolt.

Ahogy arról egy hete lapunk is beszámolt, miután hetek elteltével sem válaszoltak a nekik címzett levelekre , a séi civilek helyszíni bejárásra invitálták Puskás Tivadar polgármestert, Balázsy Pétert, a Fidesz polgármesterjelöltjét és Hende Csaba országgyűlési képviselőt a Sé és Szombathely határán épülő hatmilliárd forintos állami futballakadémiához. Azonban egyikük sem jött el, ráadásul a szombathelyi sajtó is elég csekély számban képviseltette magát, pedig ők is kaptak meghívót.

10 hektárt túrtak most fel a rétből, ahol bizonyítottan több mint 20 védett növény- és állatfaj található. Sokan mondják, hogy nem szabad belekeverni ebbe a dologba a politikát, csak hát mit tegyünk akkor, ha a politika pofátlankodik oda, ahol a civileknek több tíz éven keresztül egy addig háborítatlan élőhelye volt

– kezdte dr. Szendrő-Németh Tamás.

fotó: Mészáros D. Zsolt

Nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdődött a történet, amikor is a helyiek a réten belebotlottak az építési területet elhatároló kerítésbe. Mindenféle tájékoztatás vagy alapkőletétel nélkül fogtak hozzá a hatmilliárdos állami fociakadémia építéséhez.

A 2015-ös közgyűlési anyagokból kiderült, hogy az Illés Akadémia képviselőjének, Kóbor Lászlónak lett volna kötelessége tájékoztatni az embereket arról, hogy milyen beruházás készül. És természetesen a civilek a hibások, hogy akkor kezdenek el kérdezősködni és tájékozódni, amikor már megkezdődik egy ilyen beruházás. Pont ennek a látszatát szerettük volna most elkerülni, hiszen most már valószínűleg azt is látjuk, hogy a nyugati elkerülő is elkezd lassan épülni. Lehet, hogy ez a síugró sánc is része annak a szakasznak, amit ugye Hende Csaba is beharangozott a Frisss.hu-nak adott interjújában

– mondta Szendrő.

Vajon ez a földkupac a rét kellős közepén az elkerülő nyomvonala lehet?
fotó: Mészáros D. Zsolt

Azt szerették volna most megkérdezni Hende Csabától, hogy pontosan hogyan történik majd az elkerülő építése, milyen zajvédelemmel látják el, hiszen lakóházak is vannak a közelében, illetve, hogy szem előtt tartják-e, hogy minél kevesebb fát vágjanak ki a munkálatok folyamán.

Szendrő azt is elmondta, hogy a fent is említett közgyűlési határozatból kiderül, elutasították azt a kérést, hogy benzinkút is épüljön az akadémiánál:

Hiszen valószínűleg nagyon szigorú környezetvédelmi szempontokat tartottak szem előtt, amikor a 2015/4-es közgyűlési határozatban azt mondták, hogy 'a közgyűlés kinyilvánítja, hogy a beruházás kapcsán nem támogatja a nyugat-magyarországi labdarúgó utánpótlás-nevelési centrum fejlesztési területén a benzinkút létesítését'.

Érdekes módon szintén ebben a 2015-ös közgyűlési határozatban szerepel az is, hogy felkérték Puskás Tivadart,

tegyen meg minden szükséges intézkedést a dozmati víztározó létesítése érdekében a beruházással kapcsolatban.

Tehát nem véletlen, hogy a nyugat-magyarországi labdarúgó utánpótlás-nevelési centrum építésével egy időben hirtelen beindultak a munkálatok is a víztározónál, pedig váltig állítják, hogy a víztározónak semmi köze ehhez az egész beruházáshoz.

A polgármester, Balázsy Péter és Hende Csaba mellett küldtek még levelet Szombathely Megyei Jogú Város jegyzőjének, az Őrségi Nemzeti Parknak és a Környezetvédelmi Hatóságoknak is. Még 2008. június 5-én vizsgálta meg az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága a területet és úgy vélték, hogy a szombathelyi településrendezési terv módosításai nem érintenek védett természeti területet, ex lege védett területet, természeti területet vagy európai közösségi jelentőségű természetmegőrzési területet.

Időközben viszont tartottak itt egy lepkefogó bemutatót a hermanos diákoknak és számos védett fajt találtak, de a civilek védetté nyilvánítási kérelmét így is elutasították, különösebb indoklás nélkül.

Kaptunk olyan kritikát is, hogy miért csak a kormánypárti képviselőket és a polgármestert hívjuk meg. Hát el kell mondani, hogy az ellenzékiek is nagy lelkesen megszavazták 2015-ben ennek a területnek a belterületbe vonását az Illés Akadémia bővítéseként. A mi civil kezdeményezésünk nem azt a célt szolgálta, hogy most az ellenzéki képviselők is választási kampány keretében idejöjjenek fotózkodni és megmagyarázzák, hogy miért nem akadályoztak meg egy ilyen természetromboló beruházást

– mondta Szendrő.

Még több képért kattints!
fotó: Mészáros D. Zsolt

Időközben viszont Károlyi Ákos jegyző egy újabb válaszlevelet küldött a civileknek, melyben beszámol arról, hogy ő nem tudja megválaszolni a feltett kérdéseket, de továbbította azokat az illetékeseknek.

BRÉKING! Homokszem került a gépezetbe! Van egy közhivatalnok, aki nem sunnyog az ügyben, hanem elfogadható gyorsasággal válaszol a levelekre és megkeresi az illetékes hatóságokat, többek között az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságát, ahonnan 10 soros válasz érkezett mindennemű részletes indok és szakmaiság nélkül, ami végülis érthető, ha már egyszer a tények nem mellettük szólnak. Az is igaz, hogy ő nem politikus, mint Puskás, Balázsy és Hende, akik presztízs beruházásokat szeretnek látogatni öltönyben, nyakkendőben és bukósisakban, nyakukban a propaganda médiájukkal. A rétbarátok nevében köszönöm dr. Károlyi Ákos jegyzőnek, hogy a NER világában is végzi a munkáját, nagyon remélem nem fog az állásába kerülni!

posztolta Szendrő a Virágos rétet akarunk újabb fociakadémia helyett nevezetű csoport Facebook-oldalára.

fotó: Nyugat.hu

Hozzászólások (16)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

StarMan: K*rd *tv*v* p*ntr*. V*gy b*sz*ld m*g * f*t*rr*l, n*k* *s s*g*t*s...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
StarMan: *cs*r*gn*k k*cs*j*kb*n * t*l*sb*n, v*gy f*r*k*zn*k * v*r*sb*n, *...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
demoktatorovm: *zt m*g t* s*m g*nd*lh*t*d k*m*ly*n, h*gy * k*nt*kt*s*k sz*m*n*k...
Mutatjuk a mai adatokat: 5216 az új fertőzött, elhunyt 241 beteg
stengetz: Cs*k *gy*tl*n k*rd*s, h*gy h*l v*nn*k * t*r*l*tf*l*gy*l*k???!!! ...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
TMiki: *n *z*rt sz*r*t*m m*gk*pn* * cs*m*g*m......
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók