NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sport

Belgrádban osztotta a pofonokat a kőszegi Hámori Ádám

Április 14-én utazott Szerbia fővárosába, hogy a Belgrade Winner nemzetközi tornán lépjen közelek közé.

A megmérettetés első napján 91 kg-ban a spanyol Sampo Dias volt Ádám ellenfele. Kétség sem fért hozzá, hogy Ádám minden menetben jobb volt a spanyol bunyósnál, így nem okozott meglepetést az sem, hogy egyhangú pontozással győzedelmeskedett.

Ádám a következőket mondta első mérkőzéséről:

Nagyon kellemetlen ellenfél volt, jött rám végig erőszakosan. Testen és fejen is nagy ütéseket osztottam ki, de nem nagyon jött zavarba. A harmadik menetben kicsit elfáradtam, ezt a múlt heti betegségemnek tudom be, ma újult erővel ugrok neki az orosznak!

fotó: Hámori Ádám

Másnap Ádám az orosz Vladimir Uzunian ellen szállt harcba. Az előző naphoz hasonlóan hozta a tőle megszokott színvonalat, ezzel végig uralta a mérkőzést. Azonban a bírák ezt máshogy látták, megosztott pontozással az orosz versenyzőt hozták ki győztesnek.

Ádámot megkértük, hogy meséljen második mérkőzéséről is:

Már az első menetben nagy nyomás alá helyeztem az oroszt, de ügyesen elmozgott. Láttam az arcán, hogy nem tetszik neki a nagy tempó, ezért hajtottam tovább. A meccs képe végig ez maradt, én ütöttem vágtam, ő meg menekült. A pontozás nem ezt tükrözte, megosztott pontozással kihozták a bírók az ellenfelemet. Néhány első kezes egyenesen kívül, még ütést se kaptam. Újabb vereség, egy győzelemért. Nagyon bosszantó!

fotó: Hámori Ádám

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Rőzsike : P*nt *ll*nk*z*l*g. K*n* n*m n*gy*n *ltj* s*j*t v*kc*n*j*v*l * l*...
Az ötből csak négy vakcinát tud nyugodt szívvel ajánlani Zacher Gábor
kovacs_ugynok: *z*rt, * f*d*sz*s k*rm*nym*gh*z*tt h*tt*r*b*n l*th*t* SZTK *p*l*...
Harangozó: A szervezés sem volt tökéletes, de az emberek is fegyelmezetlenek
kovacs_ugynok: -20°C-h*z? B*f*gyn* * s*gg*d... :P...
Mit szólna ma húsz fokhoz?
kovacs_ugynok: *z * t*rt*n*t *ll*t*l*g j*v*l t*lny*l*k *z*n *z *s*t*n. * "v...
Puskával fenyegetőzött a felbőszült vadász: „Kikötöd a kutyát, vagy agyonlőlek!”
shopron: *z *rs*gb* *p*r k*ll! * h*ly**k t*ls*g*s*n k*rl*t*lt*k, h*gy *zt...
"Nem tesszük a csizmát az asztalra, nem fúrunk olajkutat az Őrségben"