NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Bejártuk az épülő 2,5 milliárdos szombathelyi Jégcsarnokot és rákérdeztünk a dolgokra

Nem akarjuk elkiabálni, de átgondoltabbnak tűnik, mint a Haladás-stadion. Persze akadnak kényesebb pontok.

Mikor kedden délelőtt a helyszínre érünk, Szombathelyen éppen nagy pelyhekben esik a hó. Ez egyrészt kiváló téli hangulatot ad a bejáráshoz, más részről viszont a SZOVA különítménye, az újságírók és a politikusok – Molnár Miklós és Koczka Tibor alpolgármesterek - versenyt dagasztanak a sárban, amíg elérjük az egyik oldalsó bejáratot.

A körülbelül 2,5 milliárd forintos beruházás jelenleg kb. 60 százaléka épült meg. A szerkezet már kész, ahogy a mellékelt galériánk mutatja, de még nagyon sok aprómunka van vele.

Kattintson a képre a galériához!
fotó: Józing Antal

Németh Gábor, a SZOVA vezérigazgatója a nagycsarnokban fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy TAO-s fejlesztésről van szó, amelyhez, ha minden összejön, sem a városnak, sem a SZOVA-nak, sem a pályázó sportegyesületnek nem kell önerőt tennie.

A kivitelezési munkákat igyekeznek úgy szervezni, hogy lehetőleg minél több pénz maradjon helyben. Ez sok többletmunkával jár – tudjuk meg –, de megvan az az előnye is, hogy így jobban meg lehet fogni a költségeket, ami azért fontos, mert eléggé ki van centizve a költségvetés.

Lapunk – okulva a stadion kálváriáján – a fenntartási költségekről kérdezte a vezérigazgatót.

Kattintson a képre a galériához!
fotó: Józing Antal

Németh Gábor közölte:

Véleményünk és reményeink szerint ez egy önfenntartó létesítmény lesz, 11 hónapos nyitva tartási idővel, nagyon komoly üzemeltetési és energetikai szinergiákkal.

Ezek közé tartozik például, hogy a jégcsarnokban keletkező hővel melegítik a szomszédos Tófürdő medencéinek vizét – erről, és az egyéb egyedi műszaki megoldásokról, már Birkás László projektfejlesztési és stratégiai igazgató beszélt.

A szombathelyi Jégcsarnok abból a szempontból egyedi, hogy a strandolási lehetőséget kombinálja a korcsolyázással, azaz elvileg és gyakorlatilag is lehetséges lesz, hogy nyáron valaki fürdőruhában bejön, magára kap egy pulcsit és csúszik kicsit a jégen.

Kattintson a képre a galériához!
fotó: Józing Antal

Az is bevételi reményre ad okot, hogy 100 kilométeres körzetben, beleértve Ausztriát, nincs hasonló létesítmény.

Lapunk arról is kérdezett, hogy pontosan hogyan is tudnak majd a városlakók bejönni ide.

Megtudtuk: az a cél, hogy Jégcsarnok a helyi lakosok számára is minél inkább nyitott legyen, de ennek részleteit egyelőre még nem dolgozták ki. Jó eséllyel úgy lesz, hogy napokat

tesznek majd félre

a nagyközönségnek, ami jó eséllyel a hétvégéket jelenti majd.

Kattintson a képre a galériához!
fotó: Józing Antal

Zelevics Ferenc, a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub elnöke hangsúlyozta, hogy az egyesület számára mindez

megvalósult álom

, egyrészt mivel évtizedek óta várnak erre, másrészt utánpótlás szempontjából is fontos előrelépésről van szó. A jégkorong mellett más korcsolyaszakosztályokat, sőt curlinget is terveznek indítani, így a város sportélete ezúton is meglódul.

Egy bonyolult szerződéses konstrukció alapján a

Pingvinek

jégcsarnoka 15 év után átkerül majd a SZOVA, azaz a város tulajdonába.

Kattintson a képre a galériához!
fotó: Józing Antal

Az átadás várhatóan jövő ilyenkor lesz.

Hozzászólások (8)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Pizsi: *r*mm*l *lv*s*m, h*gy *l*nd*lt *z *ll*nz*k* *l*v*l*szt*s k*mp*ny...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca
Paulus_Maior: - R*m**, j*rt*l m*r *kr*jn*b*n? - *n m*g n*m k*z*ccs*k*l*m, d*...
Visszafordítják az ukránok azokat a magyar állampolgárokat, akik Szputnyik V oltást kaptak
nagyokos_kicsikinai: T*bb, m*nt *gy *vt*z*d* *ng*z*k Sz*mb*th*ly *s D*br*c*n k*zt. *n...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca
spq2s: H* sz*r n*p*d v*n, g*nd*lj *rr* * m*nk*sr* *k* n*p*nt* b**l * n*...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca
fucking: *z *gyh*l*tt*kn*l m*gk*r*st*m * pr*j*kt*t: T*P-6.4.1-15-SH1-201...
„Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton