NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja Bana Tibort a szombathelyi előválasztáson

A Márki-Zay Péter szerint egyetlen kérdésre kell majd válaszolni: Fidesz vagy nem Fidesz?

A Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja Bana Tibort, aki független jelöltként indul a szombathelyi előválasztáson. Ezt Facebook-videóban közölték.

Bana Tibor már korábban bejelentette indulását Vas megye 1. választókerületben. Most Márki-Zay Péter, a mozgalom elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere és független miniszterelnök-jelöltje biztosította őt a támogatásáról.

A videóban Márki-Zay kiemelte, hogy jelöltjeik mind a 106 egyéni választókerületben ott lesznek, és vállalják az előválasztáson való részvételt. Valamint azt is, hogy támogatják az előválasztások győzteseit.

Márk-Zay elmondta, főként az ellenzék jobb szélén lévőket, a kiábrándult fideszeseket és a bizonytalanokat kell megszólítaniuk. Szerinte a 2022-es választáson egyetlen kérdés lesz: Fidesz vagy nem Fidesz?

Bana Tibor – egykori Jobbik-politikus, aki időközben megalapította a Közösen Vas Megyéért Egyesületet – kijelentette, hogy kiáll az európai, nyugati irányultságú demokrácia mellett, és mindenkit támogat, aki igazságosabb, demokratikusabb Magyarországot akar.

Hozzászólások (22)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Thom: K**g*sz*t*s: M*ndj*k *ng*m *z s* z*v*r, h* * sz*k* *gy*n *gy m*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
kovacs_ugynok: N*, s*k*r*lt m*gn*zn*m. M*ndj*rt *z *ls* d*l*g, "Sz*mb*th...
Korai kampányvideóval gyúr a nagy összecsapásra a szombathelyi Fidesz
Thom: M*ndj*k *z * k*l*nbs*g, h*gy * f*t*r *lt*lt 2 p*rc*t *z *d*tt c*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
Thom: * b*sz*s*k*t *nk*bb n* *ml*g*sd, *z*kn*k n*m *z * d*lg*, h*gy p*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
Pistike39: *gy p*c*t h*t*l*sbb f*rr*s sz*r*nt 27 gy*r*k v*n k*rh*zb*n! *z ...
Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt