NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Önkormányzati választás 2014

Ipkovichék már az első szombathelyi közgyűlést tervezik

A baloldal megmutatta, milyen ügyekkel kezdik a következő ciklust. Igen, benne van az ingyenes parkolás.

Kampányzáró sajtótájékoztatót tartott délután Ipkovich György, az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt polgármesterjelöltje, és Nemény András képviselőjelölt, egyben alpolgármester-jelölt is. Nem eresztették bő lére, Nemény azzal kezdte, ez az utolsó sajtótájékoztatójuk a választások előtt, de most nem értékelik a kampányt.

Nyolc biztos pont

Helyette azt mutatják meg, mit csinálnak a következő ciklus első, dolgozós, októberi közgyűlésen. Mert már van néhány napirendi pont, amit mindenképpen meg akarnak tárgyalni. Azért, hogy a támogatóik érezzék át a választás tétjét, és lássák, hogy új típusú, munkára alapozó, a városért tenni akaró polgármestert és képviselőket választanak, ha rájuk szavaznak.

Elmondták, mit akarnak
fotó: Garai Antal Atom

A lényeget Ipkovich mondta el, de előtte ő is megjegyezte, más lesz a következő ciklus. Azért is, mert most öt évre kapnak mandátumot a képviselők és a polgármester, de azért is, mert ők dolgozni, tenni akarnak a városért. Ezért is fogalmaztak meg nyolc napirendi pontot, amit az első közgyűlésre be fognak terjeszteni, ha bizalmat kapnak a választóktól.

És akkor nézzük ezeket. Itt van a fizetőparkolás megszüntetése, a kiskertek bérleti jogainak

2014.10.03. 14:53

Kukucskáló öltönyös emberektől félti a kiskerteket az MSZP

/ közélet 6 hsz. 2 kapcs. /
Sorra járnak le a kiskertek bérleti szerződései, de a kormány nem csinál semmit – mondják. Bárándy Gergely és Ipkovich György tájékoztatta a sajtót Szombathelyen.
meghosszabbítása. Az égetőművek
2014.10.07. 16:33

Mégis lehetnek erőművek Szombathelyen, bukott politikusok is jól járhatnak ezzel

/ aktuál gal. 12 hsz. 1 kapcs. /
Állítja Nemény András képviselőjelölt és a baloldal. Állítólag már egy harmadik erőmű is tervben lehet.
megtiltása a város területén, a helyi tömegközlekedés utazási kedvezmény korhatárának leszállítása 65-ről 60 évre, új közterület tisztítási, parkfenntartási, szemételtakarítása rendszer elindítása.

Más stílus

A lakásrendelet módosítása, a pontozásos bérlakás odaítélési rendszer megszüntetése, a Falco-gyár környezetének kisvárosi lakóövezetté nyilvánítása. És a Szent Márton-program elindítása, ami napi egyszeri meleg ételt és kedvezményes tűzifát jelent minden rászorulónak.

Ipkovich hozzátette, a választási eredmények, az esetleges koalíciókötési egyeztetések ezeket még bővíthetik, de ezt a nyolc ügyet biztosan beterjesztik. Most jelezni akarják, hogy más stílusú városvezetés jön majd, akik a várossal foglalkoznak. Ezek az ügyek mind olyanok, mint amilyenekkel egy önkormányzatnak foglalkoznia kell.

Kérte, hogy aki egyetért a felsoroltakkal, az menjen el szavazni, és voksoljon a baloldali koalíció jelöltjeire. Ezek az ígéretek számon kérhetőek, ők pedig szeretnének elkezdeni dolgozni. Hozzátette, aki most nem megy szavazni, az öt évig durcáskodhat és átkozódhat majd otthon.

Hozzászólások (24)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés