NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Oszlopnak rohant BMW, busznak lökött Daewoo - Öt jármű törött egy időben a 11-es Huszár úton

Két balesetben öt jármű sérült meg egy időben Szombathelyen, a 11-es Huszár úton. Videó a helyszínekről.

Egy elé hajtó autót akart kikerülni a 11-es Huszár úton, a város határa felé haladó szlovák rendszámú BMW-t vezető magyar sofőr és a manőver közben villanyoszlopnak hajtott.

A BMW sofőrje és a helyszínre siető barátai a roncs mellett kiabáltak a másik autó vezetőjével
fotó: Tánczos Mihály

Mint megtudtuk, egy Fiat típusú személyautó akart balra kanyarodni a Teleki Blanka utcából. A sofőr elmondása alapján amikor megkezdte a manővert még nem látta a 11-es Huszár úton neki balról érkező BMW-t, ami szerinte nagy sebességgel hajtott az enyhén jobbra ívelő kanyarba. A BMW sofőrje hogy elkerülje az ütközést félrerántotta a kormányt, így ütközött neki az oszlopnak. A Fiat nem sérült meg, vezetője megállt, amikor látta, mi történt.

A BMW fiatal vezetőjének álláspontját nem tudhattuk meg, mivel az időközben odaérkező ismerősei keresetlen szavakkal közölték velünk kapcsolatos véleményüket. Nem sokkal később a Fiat pilótájával is kiabálva tudatták, milyen módon kellett volna véget vetni az életének és fejüket fogva sajnálták a csúnyán megtört járművet. Személyi sérülés nem történt.

Buszba lökte a Daewoot, összetörte a Volvót

Pár száz méterrel arrébb, a Magyar Tenger vendéglő elnevezésű buszmegállóban is baleset történt. A 3-as helyijáratos busz állt bent a megállóban, amikor két nagy csattanásra és rázkódásra figyeltek fel az utasok. Mint kiderült, egy Daewoo személyautó pápai sofőrje állt meg a busz mögött, az utána érkező gencsapáti toyotás viszont valószínűleg későn észlelte az előtte megállókat és félrerántotta a kormányt, ekkor azonban szembe találta magát egy budapesti férfi által vezetett Volvóval.

A Toyota sofőrje hibázott, három autó és egy busz bánta
fotó: Tánczos Mihály

A figyelmetlen sofőr még korrigálni próbált és hogy elkerülje a frontális ütközést visszarántotta a kormányt, busznak lökve ezzel a Daewoot. A Toyota kicsapódó hátulja eltalálta a szintén menekülő Volvót. A buszon hatan utaztak, szerencsére sem ott, sem a személygépkocsikban nem sérült meg senki.

A Volvo fővárosi sofőrje higgadtan, de mégis érzelemdúsan írta le nekünk, hogyan látta ő a balesetet.

Nyugodt tempóban haladt a forgalom, előttem és mögöttem is voltak autók. Egyszer csak szembe jött velem egy ####, már bocsánat. Próbáltam lehúzódni, ahogy tudtam, de így is ütköztünk. Most vittem volna vizsgáztatni az autómat. Mérges vagyok. A vétkes sofőr azonnal átült egy másik autóba, nekünk meg most így kell hazajutnunk.

Hozzászólások (155)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

syracusa: T* t*nyl*g *ly*n h*ly* v*gy, h*gy * m*s*d*k h*ll*m _*l*tt_ m*gj*...
Milyen lenne az átoltottság, ha nem lennének közösségi oldalak és véleményvezérek?
Sanca: https://n*v*k*d*s.h*/*l*mz*s*k/m*nny*r*-n*v*lt*-m*g-*-h*l*l*z*st...
Milyen lenne az átoltottság, ha nem lennének közösségi oldalak és véleményvezérek?
Sanca: * sz*m*k n*m h*z*dn*k. https://n*v*k*d*s.h*/*l*mz*s*k/m*nny*r...
Milyen lenne az átoltottság, ha nem lennének közösségi oldalak és véleményvezérek?
Sanca: https://24.h*/b*lf*ld/2021/03/01/k*r*n*v*r*s-m*gy*r*rsz*g-ksh-h*...
Milyen lenne az átoltottság, ha nem lennének közösségi oldalak és véleményvezérek?
Sanca: *gy*k*t s* *lv*s*m!! M*g v*s n*p*t s*. *gy*nl*r* *zt *z *ld*lt...
Milyen lenne az átoltottság, ha nem lennének közösségi oldalak és véleményvezérek?