NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Az Európai Parlament megszavazta: a lengyel alkotmánybíróság illegitim

Így arra sem jogosult, hogy a lengyel alkotmányt értelmezze.

Kedden vitát folytattak az Európai Parlamentben a lengyel alkotmánybíróság uniós jogot érintő döntéséről. Ennek végén pedig már meg is szavazták állásfoglalásukat: a lengyel alkotmánybíróság illegitim, ezért nem értelmezheti a lengyel alkotmányt. A képviselők nagy többséggel fogadták el a dokumentumot, amely szerint a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitása. Azt is belefoglalták, hogy a szerv nem független, és a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult.

A parlament szerint a vitatott alkotmánybírósági döntés „az értékek és jogszabályok európai közössége elleni támadásnak minősül, a testület pedig tisztán politikai célokat szolgál". A képviselők teljes mértékben támogatják azokat a lengyel bírákat, akik továbbra is alkalmazzák az uniós jog elsőbbségét, és az ügyeket előzetes döntéshozatal céljából az Európai Bíróság elé terjesztik annak ellenére, hogy ezzel lengyel bírói pályafutásukat teszik kockára.

Az Európai Parlament javasolta az Európai Bizottságnak, hogy indítsa el Lengyelországgal szemben az uniós források védelmét szolgáló jogállamisági mechanizmust, szakítsa meg, vagy függessze fel a kifizetéseket, indítson kötelezettségszegési eljárásokat és ne hagyja jóvá a lengyel nemzeti helyreállítási tervet – írja a hvg.hu .

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

godemperor: H**** b*zz! S*k f*g*lm*d v*n *z *g*szr*l, *sm*t b*b*z*ny*t*tt*d....
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében
Paulus_Maior: "Sz*v*m *ls* g*nd*l*tj*" *z v*lt, h*gy n*m t*dt*m, n*v*s...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
godemperor: *zt b*sz*l*m m*r m**t*. *z*k k*mm*n*st*zn*k, *zt*n * F*d*szn*l n...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
TheOldBarbers: F*l*s*g*d???? *jj b*tty*, *g*sz *d**g *z*rt v*lt*m v*l*d t*szt*l...
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében
interceptor: *h*gy T*r*czk** L*szl* *s *lm*ndt* m*r t*v*ly m*j*s* v*d**j*b*n ...
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében