NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Időjárás

Az Alpokalján lesz a legerősebb a szél

Vas megyére is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Csütörtökre némileg mérséklődik a szél, de az ország nagy részére továbbra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A késő esti órákig az ország nagy részén várhatók viharos széllökések.

A legerősebbek széllökések óránként 70-95 kilométeres sebességűek lesznek, de a Dunántúl nyugati felén - azon belül kiemelten az Alpokalja, a Zalai-dombság és a Bakony térségében - a 95-100 kilométer/órát is meghaladhatják.

A középső és az északi országrészben fokozatosan mérséklődik a légmozgás, ezeken a vidékeken már inkább csak átmenetileg fordulhatnak elő 60-70 kilométer/órásat meghaladó lökések. Az éjszaka második felében már másutt is egyre nagyobb területen kezd veszíteni erejéből a szél. Csütörtökön napközben még többfelé lesz ugyan erős szél, de már csak a Dunántúli-középhegység magasabban fekvő részein fordulhat elő egy-egy viharos széllökés.

Csütörtökre elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet általában mínusz 6 és mínusz 1 Celsius-fok között alakul, de a szélvédett északi, északkeleti völgyekben ennél jóval hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Nati: * 1 s*ggf*j, r*v*d*n *s t*m*r*n! * gy*l*z*t *z, h*gy *gy j*tsz...
Szijjártó Péter: Globális fake news-kampány zajlik Magyarország ellen
palig: S*jn*l*m m*rt 3000- *zr*s st*d**n k*cs* l*sz. M*rt * S*v*r** *r*...
Új, multifunkcionális sportcsarnok épülhet Körmenden
Nati: *ly*n k*n*k*l*b*, n*m n*rm*l*s *z *z *mb*r, *k* * m*s*k*t *nt*nz...
Edzés közben rosszul lett és elhunyt hétfőn este egy fiatal zalai focista – Frissítve
shopron: * d*j* m*gsz*nt*tn* *zt * k*rh*z*t. H*z**rv*s* r*nd*l* l*sz b*l*...
Bérzsarolás a zalaegerszegi kórházban?
Nati: L*p*tt*nn*? T* ny*mj*t*k * fr*nk*t, m*nth* t* l*nn*t*k * v*l*g *...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt