NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Autógumikkal égetik el az ágakat, gallyakat

A Föld Napján riasztották a szombathelyi tűzoltókat egy olyan tarvágáshoz, ahol „ismeretlen okból” gyulladt meg az avar és néhány fakupac. A korábbi égetések nyoma beszédes.

A Föld Napján jártunk egy olyan tűz helyszínén, ahol a nyomok alapján nem igazán törődtek a környezet- és természetvédelemmel.

Alapból furcsa ilyesmiről beszélni egy tarvágásnál, de az még elfogadható, hogy kitermelték a telepített erdőt, az viszont már sokkal kevésbé, hogy hogyan szabadultak meg a

felesleges

ágaktól, gallyaktól.

fotó: TM

Az szinte hétköznapinak számít, hogy egy-egy elharapózott tűznél nincs meg a felelős, mert gyakran senki nem várja a tűzoltókat azzal, hogy

én égettem, de nem tudtam uralni a helyzetet

. Információnk szerint az említett helyszínen sem égetett senki hivatalosan, amivel csak az a gond, hogy pár száz méterre az erdőben több hamukupac felett is hullámzott a levegő a hőségtől és azok mellett sem állt senki. Azaz őrizetlenül ott hagyták az erdőben gyújtott tüzeket is.

fotó: TM

De térjünk vissza a tarvágásnál elharapózott tűzhöz. A tűzoltók az erős szél ellenére gyorsan megfékezték a lángokat és nem kellett extra erőket bevetniük. Eloltották a lángoló vastag ágakat is.Aki próbált már nyers gallyat meggyújtani az azzal is tisztában van, hogy a combvastagságú nyers fa meggyújtása nem egyszerű feladat.

fotó: TM

A nyomok alapján azonban nem kell extra dolgokra gondolni, teljesen egyértelmű, hogyan égették el a nyers fát a korábbi alkalmakkor. A képeken látható fémhuzalok gumiabroncsok elégetése után maradtak a helyszínen, hazánkban

hagyományosan

így égetik el a nyers ágakat.

fotó: TM

A gumifüst hatása a szervezetre

A gumiabroncsok égetése légszennyező anyagokat juttat a levegőbe, emellett a talajba is mérgező anyagok kerülnek. Ezek között mutagén, rákkeltő szennyezőanyagok is találhatóak. A szálló por károsítja a légzőszerveket, szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhat. A szén-monoxid, kén-dioxid, nitrogén monoxid mellett olyan szennyezőanyagokkal is számolni kell, amelyek daganatkeltő hatásúak, vagy éppen születési rendellenességet is okozhatnak.

Említésre érdemes a benzol, hidrogén-klorid, poliklórozott bifenil és a nehézfémek közül az arzén, nikkel, higany, króm, vanádium és cink. Ezek közül több az idegrendszert is károsítja.

fotó: TM

Tűzre vele

Sajnos többször láttunk már hatalmas máglyákat, amelyeken az értékes törzsről levágott, akár combvastagságú ágakat égettek el, természetesen benzinnel, fáradt olajjal, vagy gumiabronccsal rásegítve a nedves, nyers fa égésére.

fotó: TM

A kérdésünkre, hogy miért nem ajánlják fel rászorulóknak a faanyagot (amivel több család az egész telet kifűthetné) rendszerint háromféle válasz érkezik:

  • Nincs idő az ággyűjtőkkel bíbelődni
  • Ne szokjanak rá, hogy szedhetik az ágat magánterületen
  • Biztosan lopnák a többi fát is
  • Ezért inkább néhány óra alatt megsemmisítik az egészet, ráadásul rendkívül szennyező és pazarló módon, miközben megszabadulnak több mázsa, vagy több tonna veszélyes hulladéktól is.

    fotó: TM

    A szomszédos Ausztriában korábban egy új út építése miatti erdőirtásnál óriás aprítót láttunk, amibe munkagépekkel szórták a gallyakat. Az apríték pedig teherautókra került, amit máshol hasznosítottak. És a kulcsszó itt a hasznosításon van. Több tonna természetes anyagot tudtak visszajuttatni a környezetbe.

    fotó: TM

    Hozzászólások (3)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    kovacs_ugynok: D* l*g*l*bb * cs*tk*ny *s * m*ll**rd*s cs*tl*s** m*nd * 800*zr*t...
    Tovább gerjeszti az inflációt az SZJA-visszatérítés a miniszterelnök korábbi gazdasági tanácsadója szerint
    kovacs_ugynok: SZVSZ *zl*t *z *m*k*r * sz*r*pl*k * p**cr*l t*rtj*k *l m*g*k*t. ...
    Az M4 Sport futballszakértője elképesztő érzéketlenséggel nyilvánult meg Eriksen rosszulléte után
    kovacs_ugynok: *z, h*gy * kr*mpl*b*g*r*k*t *d*k*ld*k sz*n*lm*s f*lsz*pk*d*ss*l ...
    35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
    kovacs_ugynok: B+, t* g*c*b*t* v*gy......
    35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
    cicus: t*v*d*sb*n v*gy, k*p*tt *gy v*st*g k*v*cs*s *l*pr*t*g*t *l*z* *v...
    Nem vártak a csodára – Összefogott egy maroknyi szombathelyi kiskertes és lekavicsozták saját utcájukat