NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Kis vasi árvíztörténelem

Az 1965-ös volt a legnagyobb, de most kimaradunk a „történelmi árvízből”.

A megye legnagyobb veszélyforrása a Rába folyó. Egy része ma már szabályozott, de ez nem állja útját az árnak. A folyó árvízének pusztításáról először 1226-ból maradt fent írásos dokumentum, ami arról tanúskodik, hogy már akkor gátakat és vízelvezető csatornákat építettek védekezésül. 1636-ban törvényt hoztak arról, hogy a medret ki kell takarítani és védekezni kell az árvíz ellen.

A 19. században szabályozták a Rábát

1870-ben Szombathelyen tartottak egy tanácskozást a Rába szabályozásáról és arra kérték a kormányt, hogy készíttesse el a terveket, a munka azonban hosszú ideig elhúzódott. 1879-ben ismét óriási árvíz pusztított, négy évvel korábban ismét kilépett a folyó a medréből, a legnagyobb pusztítást Győrben okozta, ahol emberek ezreit kellet kitelepíteni.

Árvíz a Rábán idén februárban
fotó: Tánczos Mihály

1893-ra alapjában véve befejeződött a szabályozás. 1900-ban egy nagyobb árvíz átszakította ugyan a töltést, és 30 ezer hektár került víz alá, de az 1910-es, 1925-ös és 1963-as áradások nem okoztak komolyabb bajokat. Az 1965-ös, máig emlékezetes árvíz több helyen gátszakadást okozott, de a gyors apadás miatt ekkor sem történt komolyabb kár.

A 80-as évek második felében betonból építettek támfalakat Szentgotthárd belterületi szakaszán, később Körmenden is. A 90-es években Szentgotthárd mellett készült el a vízapasztó vápa, azóta a Rába csak fenyeget, igaz., ezt elég gyakran teszi, átlagban évente kétszer, a tavaszi olvadáskor és az őszi esőzésekkor. Legutóbb az idén februárban

2013.02.27. 09:10

Támad a víz: képek és videók Körmendről és környékéről

/ sokkoló gal. 4 kapcs. /
Videón is megmutatjuk, hogyan mentettek ki a körmendi tűzoltók két bezárt ebet az állatok gazdájának segítségével.
.

Az utcákon is víz folyt

Szombathelyt a Perint és a Gyöngyös patakok fenyegetik árvízzel. Érdekes egyébként, hogy tulajdonképpen egy patakról van szó, ami a velemi hegységben ered, és a mai Gencsapátinál válik ketté, a keleti ág a Gyöngyös, a nyugati a Perint. A feltételezések szerint a rómaiak választották ketté a patakot, és építették ki a nyugati, a mai Gyöngyös medrét, azért, hogy a városban több helyen legyen vízkivételi hely. A két patak Szombathelytől délre egyesül, és torkollik a Sorok patakba, majd a Rábába.

Szombathelyi árvíz 1965.
fotó: Kaczmarski Béla

A két patak mindig is veszélyeztette a környező településeket, a legnagyobb dokumentált árvíz 1965-ben volt, amikor a Perint elöntötte az egész várost, hidakat sodort el, elmosta a meder falát, az utcákon félméteres víz hömpölygött. Az alábbi galériában néhány fotó látható erről, a képeket Kaczmarski Béla készítette, és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság anyagából származnak.

A 65-ös árvíz után merült fel először a lukácsházi víztározó gondolata, de akkor nem tudták megépíteni, így maradt a Perint medrének mélyítése, akkor alakult ki a most is látható mégy és széles meder, a hosszú hidakkal. Azóta a Perint csak veszélyeztet, de komoly árvíz Szombathely belterületén nem alakult ki.

Továbbra is valós veszély

2010-ben aztán átadták a lukácsházi víztározót, ami úgymond „bevédi” a két patakot, nagyobb árhullám esetén is csak akkor mennyiséget enged tovább, amit a két meder le tud vezetni. Persze, az árhullám itt is látszik, elsősorban az Aranypatak miatt , ez ugyanis a víztározó után ömlik a Perintbe, így annak vízhozama nincs szabályozva. Legutóbb itt is áprilisban készülhettek árvizet jósló fotók.

Februári fotóink a patakok okozta árvízről
fotó: Tánczos Mihály

A tavaszi és az őszi esőzések azért megemelik a két patak vízszintjét, éppúgy, mint a megyét érintő többi patakét is, a helyzetet erős esőzés esetén a belvíz is nehezít. Az árvíz továbbra is valós veszély, az más kérdés, hogy a miniszterelnök által történelminek minősített árvíz nagy része elkerüli Vas megyét és Szombathelyt.

Kapcsolódó

2013.04.01. 18:10

Levonulóban az árhullám - összefoglalónk

/ sokkoló gal. 1 hsz. 2 kapcs. /
Mi is bejártunk néhány helyszínt a megyében, ahol komoly gondokat okozott az árvíz és belvíz. És persze fotóztunk.

2013.02.27. 09:10

Támad a víz: képek és videók Körmendről és környékéről

/ sokkoló gal. 4 kapcs. /
Videón is megmutatjuk, hogyan mentettek ki a körmendi tűzoltók két bezárt ebet az állatok gazdájának segítségével.

Hozzászólások (10)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : *lt*l*n*s *sk*l** *szt*lyt*rs*m *s N*gyk*r *tc** b*r*t*m v*lt. ...
Elhunyt Pekovics József, nyugalmazott szombathelyi tűzoltó
jeremias: *r*mt*l* h*r, m**l*bb* gy*gy*l*st m*nd*n *r*nt*tt k*sgy*rm*kn*k....
Kásler: Állami támogatással is elérhetővé válik az SMA-s betegek terápiája
kezdem: K*r, h*gy *z *mp*t**t s*m l*h*t t*n*ln*... ...
„Hetvenévesen már nagyon nehéz az unokámmal egész nap tanulni”
crankitup: *zt *d*m *n *s. D*l*t*n n*gy*n n*m *k*r m*nn* *z * b*z*ny*s b*l*...
Egy nap hárman buktak meg Vas megyében ittas vezetéssel, ketten balesetet is okoztak
miki1950 : *rtsd, b*rk*lt c*g*ny*z*s. ...
Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt