NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Ártatlan ismerkedésnek indult a vasi vonaton, zaklatás lett a vége

A Szombathelyi Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat a férfival szemben.

A vád szerint 2017 novemberében a Celldömölk és Porpác között közlekedő vonaton ismerkedett meg a sértettel, aki megadta a vádlottnak a mobiltelefonszámát – írja közleményében a Vas Megyei Főügyészség.

2018 januárjában a vádlott többször hívta a sértettet, aki közölte vele, hogy nem akar tőle semmit és többet ne is hívja. Ezt követően a vádlott üzenetküldő szolgáltatáson keresztül rendszeresen üzeneteket küldött a sértett részére, majd 2018 februárjától 2018. április végéig hetente többször a vonaton kívánta a kapcsolatot felvenni vele az akarata ellenére.

A vádlott azért, mert a sértett elutasította a közeledését, 2018. április végén és május elején a sértett munkahelyi felettesének, valamint orvosának több üzenetet küldött, melyekben a sértettet rossz színben akarta feltüntetni és durva, becsmérlő megjegyzéseket tett rá.

A vádlott a cselekményével önkényesen avatkozott be a sértett magánéletébe, őt rendszeresen háborgatta.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására és 330.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére tett indítványt.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés