NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Bezárt a szombathelyi Aréna óvoda

A gyerekek most egy évig a Petőfi utcába járnak.

Augusztus 28-tól az óvoda Szombathely Petőfi Sándor utca 6. szám alá költözött.

Ez a felirat fogadja az Aréna utcai óvoda mindkét kapuján a nézelődőt. Az óvoda tényleg üres, kissé szomorú látvány a gyerekek nélküli udvar, a színes játékokkal és gyermekméretű házacskákkal.

fotó: Szilágyi József / telefonos fotó

A városi közgyűlés március elején döntött úgy, hogy az Aréna utca épület egy évig zárva legyen. Azt ugyanis felújítják, bővítik. Évek óta szó volt róla, másfél évvel ezelőtt is előkerült a téma

2016.02.22. 18:11

Bővítenék a szombathelyi Aréna Óvodát

/ hírek /
, de eddig tartott az előkészítés.

fotó: Szilágyi József / telefonos fotó

Az épület ugyanis nem csak felújításra, hanem bővítésre is szorul. Az Aréna utcai a város egyik legnépszerűbb óvodája, a távolabbi városrészekről is hozzák ide a gyerekeket, muszáj volt lépni valamit.

fotó: Szilágyi József / telefonos fotó

A márciusi közgyűlésen azt is megtudhattuk, hogy hat óvodát újítanak, újítottak fel az idén, összesen mintegy 280 millió forintból. A legnagyobb tétel kétségkívül az Aréna óvoda, az oda beíratott gyerekek most egy évig kénytelenek a Petőfi Sándor u. 6. alatti, üresen álló Püspöki Általános Iskola épületébe járni.

fotó: Szilágyi József / telefonos fotó

A felújítást természetesen figyelemmel kísérjük.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

fgzb: M*jd h* * v*r*s * k**s* *d*k*t , f*j*nk*nt + 5*ft s*rcc*l p*t*l...
Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen
Igaz: *z *nd**n r*z*rv*t*m*k*t m*r f*lsz*b*d*t*tt*k ? V*gy *k m*g m*nd...
76 éve szabadították fel az auschwitzi koncentrációs tábort - Szombathelyi visszaemlékezések
Igaz: V*nd*gl*t*s*s*k t*nt*tt*k M*ll*rc* sz*g*t*n - * k*rl*t*z*s*k *ll...
Amikor a veszélyhelyzet előhozza a rendőrből a jogsértőt
nemazert: H* b*v*nt*k f*d*z*tk*nt * k*s*bb *l*d*tt *ng*tl*t *s * m*gv*s*r*...
Varga Judit a férjével 200 millióért vásárolt ingatlanokat - Orbán Viktor közelében
Igaz: +1 +1 +1 ..........
Podcast – Miért fogadja el a társadalom jó része a mindent átszövő korrupciót?