NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Áradnak a folyók Kárpátalján

Többszáz ingatlan került a víz alá.

A napok óta tartó esőzés, havazás, majd olvadás következtében árhullám indult el a kárpátaljai folyók felső szakaszán, a megye hegyvidéki járásaiban a víz kétezer hektár mezőgazdasági területet, számos településen mintegy ezer ingatlan árasztott el, és utakat kellett lezárni a forgalom elől - közölte szombaton az ukrán Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának sajtószóvivői irodája.

fotó: MTI / Nemes János

A jelentés szerint Kárpátalja-szerte kétezer hektár mezőgazdasági művelésű terület, közel 280 ingatlan került víz alá a nap folyamán. A hegyvidéki térségben le kellett zárni négy közutat, közte a Munkács-Rohatin főútvonalat. Legsúlyosabb helyzet a Técsői és az Ilosvai járásokban alakult ki. Az előbbiben a Talabor (Tereblja) folyó Vonihovo (Vajnág) községnél átszakította a gátat, és elöntött 110 kertet és lakóházat. A folyó most három kilométeren át a régi ágában folyik, majd visszatér mostani medrébe.

fotó: MTI / Nemes János

Az Ilosvai járásban a Borzsa kiáradt vize nyolc településen több száz portát és ezer hektárnyi területet öntött el. A Huszti járásban három településen összesen 360 ingatlan került víz alá.

Volócnál a megáradt Latorca lerombolt egy közúti hidat. A folyó szintje Munkácsnál megközelítette a 2001 márciusában mért történelmi maximumot. A városban a szakadó eső következtében utcákat árasztott el a víz, a Latorca áradása miatt a városban szombaton órákon át szünetelt a vízszolgáltatás.

fotó: MTI / Nemes János

Andrij Baloga polgármester hétfőre összehívta a városi tanács (közgyűlés) rendkívüli ülését.

Az áradás sújtotta településeken 40 lakóházból 146 személyt telepítettek ki szombaton.

fotó: MTI / Nemes János

Kárpátalján jelenleg a katasztrófavédelem és a vízügyi szolgálat több mint 500 munkatársa dolgozik, munkájukat 50 jármű és 30 szivattyú, valamint szivattyúállomás segíti.

Keresés

Hozzászólások

_krampampuli_: N*m *s dr*g* * b*nz*n s*k*k sz*r*nt: t*ss*k cs*k m*gn*zn*, h*gy ...
Soha nem volt még ilyen drága a benzin Magyarországon
forestiero: M*n*k *s n*k*nk *z **? P*nzt m*r n*m n*gy*n *k*r *dn*, *s f*lh*b...
Megállapodott az EB Magyarországgal a helyreállítási tervről folytatott tárgyalások határidejének meghosszabbításáról
edmond: * v*r*nd*ss*g *gy t*d*m n*m k*z*r* *k. S*t, * v*r*nd*s n*k s*r*n...
Kijött a rendelet, hogy kiknek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás
edmond: *m*k*r *zs**b* *t*z*m, h*rm*s*v*l *d*t*m b* *z *lt*s*k*t. S*h* n...
Kijött a rendelet, hogy kiknek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás
lights: V*l*sz: M*rt m* *gy *d**t*, cs*csk*, b*h*d*l*, *lj* n*mz*t v*gy*...
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, a többiekét visszadobta