NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sport

Apait-anyait beleadtak a Fitt-Box ökölvívói Egerben és Nagyberkiben

Zajlik az élet az egyesület háza táján.

Kilenc Fitt-boxos bunyós látogatott el szeptember 5-én Egerbe, ahol a VI. Egri Küzdelmi Napon tartott edzőmérkőzéseken bizonyíthatták tudásukat. Mivel edzőmérkőzésekről volt szó, az összecsapások eredménye minden esetben döntetlen lett, de ez egyáltalán nem gátolta meg a srácokat abban, hogy apait-anyait beleadjanak.

„Rutinszerzés céljából kiváló lehetőségnek bizonyult a rendezvény versenyzőink számára” – mondta Varsányi Áron edző.

fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Az egri küzdelmeket követően 12-én Nagyberkibe utazott az egyesület öt bunyósa, hogy a XII. Szalacska Kupán léphessenek kötelek közé. Gombai Dominik utánpótlás 46 kg-ban vívott bemutatómérkőzést és nagyon szépen helytállt.

Ujhelyi Barna serdülő férfi 57 kg-ban ügyesen és kitartóan bokszolt, azonban nem tudod felülkerekedni ellenfelén, így ezüstérmet szerzett. Lukács Tifani (Büki Szakosztály) ifjúsági női 57 kg-ban sajnos sérülés miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet, így ő is ezüstéremmel térhet haza.

Jankó Krisztián elit férfi 69 kg-ban bravúros bunyójának köszönhetően viszont aranyérmet érdemelt ki. Kiss Áron sajnos ellenfél nélkül maradt, így ő edzőmérkőzéseken fejleszthette tudását, illetve az éles mérkőzéseken szurkolt csapattársainak.

fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

„Minden versenyzőnk rendkívül szépen teljesített a megmérettetéseken! A hibáikon dolgozunk, az erősségeiket pedig még inkább fejlesztjük a továbbiakban is. Hajtunk tovább keményen, hiszen közelednek a Magyar Bajnokságok, amelyeken az eddigi évekhez hasonlóan idén is szép eredményeket szeretnénk elérni” – osztotta meg lapunkkal Varsányi Áron.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

fgzb: N*gy*n m*gh*t*. * gy*r*kn*k m*nd*n j*t, d* n*gyf*t*rj*t *gy s*n...
Hamarosan megszületik Orbán Ráhel és Tiborcz István harmadik gyermeke
Latyak: * m*gy*r tr*n*r*k*s p*r, *ly*n *r*ny*s*k, m*nt *nn* K*r*ly *s D*...
Hamarosan megszületik Orbán Ráhel és Tiborcz István harmadik gyermeke
jóbarát: *z *tt h*zz*sz*l*k ,t*szt*l*t * k*v*t*ln*k m* *sm*t b*b*z*ny*t*t...
Hamarosan megszületik Orbán Ráhel és Tiborcz István harmadik gyermeke
emberfarkas: J*l h*ll*m? M*g m*nd*g *gr*k *z *z *sd*, k*rc*g* l*m*z? :-) * d...
Orbán Viktor: Jövő év elején elkezdjük a 13. havi nyugdíj visszaépítését
polgartars: *lk*s*r*t* m*nd * c*kk, m*nd sz*m*s h*zz*sz*l*s. * k*rny*z*tk...
Szabálytalan és kreatív parkolások Szombathelyen: a Nárai utca, ahol már alig látni zöldet