NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Akár már jövő hétre elkészülhet Szombathely első okoszebrája

Persze, ha az időjárás is engedi.

Arra lettünk figyelmesek a minap, hogy megjelent egy-két munkagép és elkezdett serénykedni néhány munkás is a szombathelyi 11-es huszár út egyik gyalogátkelőhelyénél. Ráadásul nem is akármelyiknél, hanem annál, amelyikről tavaly októberben kiderült,

2020.10.26. 18:55

Itt az okos zebra, villogó fénnyel figyelmezteti majd az autósokat Szombathelyen

/ közélet 20 hsz. /
Az „okos zebra” kiépítése 3,1 millió forintba kerül, ennek felét el lehet nyerni egy pályázaton.
hogy okoszebra lesz.

A választás pedig azért erre a helyszínre esett, mert a rendőrségi baleseti statisztikák és a napi látogatószám adatai alapján kiemelten forgalmas és balesetveszélyes ez a rész – tudtuk meg néhány hónappal ezelőtt.

Még több képért kattints!
fotó: Mészáros D. Zsolt

A viszonylag újnak számító okoszebra kiépítése bruttó 3,1 millió forintba kerül, de ennek csak a felét kell fizetnie az önkormányzatnak. A fennmaradó 1,554 millió forintot ugyanis pályázaton meg lehet szerezni.

A lényege egyébként, hogy beépítenek egy érzékelőt az aszfaltba, ami észleli, ha egy gyalogos át akar menni az úton és bekapcsolja a zebracsíkok mellett beépített ledprizmákat, amelyek szépen elkezdenek villogni. Így figyelmeztetve az autósokat arra, hogy ott egy gyalogos, akit át kell engedni.

fotó: Mészáros D. Zsolt

Mikor lesz kész?

Februárban aztán Bokányi Adrienn tanácsnok, a körzet képviselője elmondta

02.04. 11:23

Március végéig megépül Szombathelyen a 3 milliós okoszebra

/ gazdaság 8 hsz. 2 kapcs. /
Ősszel bejelentették, aztán nagy volt a csend, így rákérdeztünk.
, hogy a város és a kivitelező aláírta a szerződést, rábólintott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is, tehát papíron már semmi akadálya nem volt annak, hogy elkezdődjenek a munkálatok.

Még több képért kattints!
fotó: Mészáros D. Zsolt

Most pedig úgy tűnik, végre kedvezett a természetanya a munkálatoknak, ugyanis elkezdték bekötni az érzékelőszenzorokat és kiépíteni a tápellátást. Bokányi Adrienn kérdésünkre elmondta, hogy egyelőre minden a tervek szerint halad, a mozgásérzékelők mellett hamarosan következik a ledek telepítése és az elektromos hálózatra való csatlakozás is.

„A munka egyébként úgy tudom, hogy pár nap alatt elvégezhető, de sok függ az időjárástól. Ha minden jól megy, akkor akár már jövő héten kész lehet, de erre persze nem tudok garanciát vállalni. Az viszont biztos, hogy legkésőbb a szerződésben szereplő március 31-ig elkészül Szombathely első okoszebrája” - tudtuk meg.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

De casu diaboli: *rr*l *s *rj*t*k *gy c*kk*t gy*rs*n, h*gy *gy v*nn* f*l k*tm*ll*...
Nemény András: "Egy kéz van a torkunkon, ami egyre jobban szorít"
Ddd911: K* sz*v*z *rr* h*gy m*sz*r*s f*gj* ny*rn*?? ...
35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot
Latyak: Cs*k *z *r*ny*k *s * pr**r*t*s*k sz*ls*s*g*ss*g**r* pr*b*lt*m r*...
Nem vártak a csodára – Összefogott egy maroknyi szombathelyi kiskertes és lekavicsozták saját utcájukat
Southpark: *z * f*r*g *gy*n*ly*n, m*nt * r*g*nc*l*. M*ll**rd*k*t *s m*g*r*...
Mészáros Lőrinc csodálatos átváltozása
Southpark: **y*n*k * N*r*st* *lk*r*szt*ny*k. *z *s *ll*k * cs*p*tb*....
Az M4 Sport futballszakértője elképesztő érzéketlenséggel nyilvánult meg Eriksen rosszulléte után