NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Visszavonták a szombathelyi szuper kulturális és médiaszervezet igazgatói pályázatát

Egyelőre az Agorát és a Médiaközpontot sem tudják összevonni.

Március végén írtak ki pályázatot

03.25. 16:50

Pályázatot írnak ki az új szombathelyi szuper kulturális szervezet vezetésére

/ közélet /
Az Agora Kulturális Központnál és a Médiaközpontnál tavaly cseréltek igazgatókat.
egy új önkormányzati cég, az AGORA Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. igazgatói székére.

Most viszont - mint az a város hivatalos oldalán olvasható - visszavonták ezt a pályázati kiírást. Eredetileg április 30-ig várták a pályázatokat, és az onnan számított 60 napon kellett volna kinevezni az új igazgatót.

Veszélyhelyzetben nincs átszervezés

Az új céget az Agora Kulturális Központ és a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. összevonásából akarták létrehozni, illetve hozzák majd létre. Viszont a veszélyhelyzet alatt nem szabad önkormányzati intézményt átszervezni.

fotó: Kiss Tamás

Egészen pontosan úgy szól a jogszabály, hogy "veszélyhelyzetben az önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja, azonban nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről" .

Mivel a kormány őszig meghosszabbította

05.18. 07:11

A parlament ma valószínűleg meghosszabbítja a veszélyhelyzet hatályát

/ hírek 3 hsz. /
Döntés várható az idei költségvetés módosításáról, valamint a köznevelést és a felsőoktatást érintő változtatásokról is.
a veszélyhelyzetet, így addig nem jöhet létre az új önkormányzati cég, és annak igazgatóját sem nevezhetik ki. Így Nemény András polgármester visszavonta az igazgatói pályázatot.

Az év elején derült ki

01.22. 11:56

Közös önkormányzati cégként működik tovább a szombathelyi Agora és a Médiaközpont

/ közélet 2 hsz. /
Horváth Soma alpolgármester pontosította a helyzetet.
, hogy az önkormányzat össze akarja vonni az Agora Kulturális Központot és a Szombathelyi Médiaközpontot. A döntés nagy port kavart és politikai vitákba torkollt
01.24. 17:36

Nem csitulnak a szombathelyi Agora körüli hullámok

/ közélet 11 hsz. /
Ma az Éljen Szombathely frakciója reagált a Fidesz pénteki közleményére.
.

Mindkét igazgatót tavaly nevezték ki

Az összevonás azért is volt érdekes kérdés, mert az Agora önkormányzati cégként, a Médiaközpont viszont önkormányzati nonprofit kft-ként működött. Előjele sem volt a tervnek, az Agora élére tavaly év elején nevezték ki

2020.01.30. 08:32

Horváth Zoltán lett az Agora Kulturális Központ igazgatója, Bokányi Adriennt pénzügyi tanácsnoknak nevezték ki

/ közélet 14 hsz. /
Olvassa újra tudósításunkat a januári szombathelyi közgyűlésről.
Horváth Zoltánt, a Médiaközpont igazgatói pályázatáról tavaly nyár végén döntöttek
2020.09.24. 22:11

Némethy Máriát, a városi tévé munkatársát nevezték ki a szombathelyi Médiaközpont élére

/ közélet 7 hsz. /
Az új igazgató színészként is dolgozott, és műsorvezető is volt.
.

A Médiaközpont akkor kinevezett igazgatóját az összevonás bejelentésével

01.21. 16:03

Megszűnik a szombathelyi Agora Kulturális Központ, a feladatokat a Médiaközpont veszi át

/ közélet 4 hsz. /
Úgy látszik, mélyebb a nyúl ürege, mint korábban gondoltuk.
együtt le is váltották

Az új cég létrehozásával a tavaly év elején az Agora élére kinevezett

2020.01.30. 08:32

Horváth Zoltán lett az Agora Kulturális Központ igazgatója, Bokányi Adriennt pénzügyi tanácsnoknak nevezték ki

/ közélet 14 hsz. /
Olvassa újra tudósításunkat a januári szombathelyi közgyűlésről.
Horváth Zoltán megbízatása is megszűnik, hiszen őt még az Agora Kulturális Központ Intézmény élére nevezték ki.

Most nem lehet tudni, mikor alakulhat meg az új AGORA Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. Közben pedig a Médiaközpontnál idén februárban a munkatársak mintegy egyharmadának felmondtak

02.26. 09:37

Komoly leépítés a szombathelyi városi tévénél, a munkatársak harmadának mondtak fel

/ közélet 7 hsz. /
Az ügyvezető igazgató szerint pénzügyi racionalizálás történik.
.

Az viszont biztos, hogy a Médiaközpont hamarosan kiköltözik

03.29. 17:01

Költözik a szombathelyi Médiaközpont

/ közélet 2 hsz. /
Felmondták a Géfin Gyula utcai bérleményüket.
a Géfin utcában bérelt helyéről, és a a Művelődési és Sportház, az Agora szélhelye lesz az otthona a városi tévének és a Savaria Fórumnak.

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

atutazo: N* *rd m*g * "ny*gg*r" k*rt,s*kk*l *l*tt* j*bb h* *lp*sz...
Hosszú sorban állnak a szavazók a szombathelyi, Fő téri előválasztási sátor előtt
iszek: *z *rn*-*lv*sn* n*m t*d* r*jt*tt *r*f*rr*s*k,* zs*k kr*mpl*n m*g...
Hosszú sorban állnak a szavazók a szombathelyi, Fő téri előválasztási sátor előtt
iszek: H*b*zt*m,*l*sm*r*m. N*m 50 *vr*,cs*k 2050- *g t*tk*s*t*tt*k. V*g...
Hosszú sorban állnak a szavazók a szombathelyi, Fő téri előválasztási sátor előtt
amiede: M* * g*nd*d T. m*d*r*t*r? M*v*l *s s*rt*tt*m m*g * sz*b*ly*k*t?...
Hosszú sorban állnak a szavazók a szombathelyi, Fő téri előválasztási sátor előtt
Megamedve: * n*mz*t cs*t*ny* *r*gk*r*r* k**rd*m*lt* * n*v*t....
Nagy Feró kibérelte a Nemzeti Színházat a születésnapjára