NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ha Kőszegé lesz az Abért-tó, lesz ott víziparadicsom meg minden, de ez titok

Az önkormányzat nem válaszol kérdéseinkre, pedig szorít a határidő, két és fél év alatt sem jutottak messzire.

Csak a polgármester úr adhat választ a kérdésre – mondta a telefonban a kőszegi polgármesteri hivatal titkárságán egy hölgy. Kaptunk is egy közvetlen, vonalas telefonszámot Huber László polgármesterhez, de nem sokra mentünk vele. Közel két hétig próbáltuk elérni, sikertelenül, közben többször beszéltünk újra a titkársággal, ahol azt mondták, a polgármesternek nincs ideje ezzel foglalkozni. Emailt is küldtünk, hiába. Aztán feladtuk.

Több van benne, mint hogy védjen az árvíztől

Pedig csupán egyetlen kérdésünk lett volna: Mit tervez az önkormányzat az Abért-tóval? Január közepén ugyanis megint a nyilvánosság elé került a terv, hogy az önkormányzat szeretné átvenni a tó, vagyis a lukácsházi víztározó üzemeltetetését. A jelenlegi kezelő, vízügyi igazgatóság akkor annyit közölt, hogy 2014-ben kezdeményezte mindezt az önkormányzat, jelenleg a kezelői jog átadása zajlik, ami több hónapos procedúra. És azt is írták, hogy Kőszeg turisztikai fejlesztéseket akar megvalósítani, uniós pályázat segítségével.

Másfél évvel ezelőtti galériánk az Abért-tóról
fotó: Garai Antal Atom

Mi éppen ennek a turisztikai fejlesztésnek a részleteire lettünk volna kíváncsiak. De ha már nem sikerült erről beszélni az egyetlen jogosult nyilatkozóval, a polgármesterrel, akkor nézzük meg, korábban milyen tervek voltak Mert voltak ám bőven.

Már a víztározó átadásán

2010.10.12. 20:05

Adjon Isten mind jobbat, ne csak mindig a rosszat – A Lukácsházi árvíztározó avatásán

/ közélet gal. 17 hsz. 1 kapcs. /
„A természetvédők ezüstszínű Opelje álljon el az útból…” – szól a mikrofonba a konferanszié, aki a népes sereget invitálja fel a startra kész buszokra.
is szóba került, hogy az árvízvédelemből megépített létesítmény annál többre hivatott, hogy eltárolja és szakaszosan engedje tovább az esőzések vízét a Perintbe, ezzel megakadályozva, hogy a patak kiöntsön.

Voltak és vannak szép, nagyívű tervek

Alig két év múlva már konkrét terveket mutathattunk be

2012.07.04. 12:51

Mikor csobbanhatunk az Abért-tóban?

/ közélet gal. 1 kapcs. /
A mostani kánikulában még biztos nem fürödhetünk az Abért-tóban (leánykori nevén lukácsházi víztározóban), de ami késik, az nem múlik. Íme, a hűsítő terv.
. Ekkor a kőszegi önkormányzat együttműködési megállapodást kötött egy budapesti befektető céggel, a tervekben sok minden szerepelt. Például 300-500 vendég befogadására is alkalmas fürdőhely, vízisí pályával, kiszolgáló épületekkel, étteremmel és rendezvényszínpaddal. De szó volt kajakozási, kenuzási, vitorlázási lehetőségről is, stéggel, tárolóval.

Másfél évvel ezelőtti galériánk az Abért-tóról
fotó: Garai Antal Atom

A beruházás költségeit akkor 150-160 millió forintra becsülték, ennek felét akarták uniós pályázatból finanszírozni. Az együttműködési megállapodást 2015. május 3-ig kötötték meg, tehát elvileg még érvényes.

Újabb egy év múlva ismét érdeklődtünk, de arról is beszámoltunk

2013.07.20. 13:01

Mocsár vagy vízi paradicsom lesz Lukácsházán?

/ közélet gal. 2 hsz. 5 kapcs. /
Jól fogy a hínár a víztározóból, falánkan legelnek az amurok. De mikor lesz végre vízi paradicsom az Abért-tóból?
, hogy betelepített amurok szépen tisztítják a tavat a hínárosodástól. Újabb tervekről nem tudtunk beszámolni, még a 2012-es elképzelések voltak érvényben, és a határidő is maradt 2015. május 3. Viszont pontosítottuk, hogy eddig az időpontig mit kell megvalósítani. Íme:

  • meglévő nyomvonalas közművek fejlesztése, korszerűsítése
  • ivóvízvezeték kiépítése a területtel szemben lévő belterületi részre csatlakoztatva
  • a 87-es számú főútvonal közlekedési csomópontjának kiépítése a meglévő csatlakozás átépítésével
  • a meglévő parkoló felújítása
  • új akadálymentes parkolók kialakítása
  • Ez a határidő vészesen közel van, mivel nem tudtunk beszélni Huber Lászlóval, azt sem tudtuk megkérdezni, hogyan állnak ezekkel a munkákkal. Találgatni nem akarunk, meglátjuk, mi történik május 3-ig. Mert a tervek szépek, a tó is szép, csak az a fránya idő, az, ami túl gyorsan telik. Hiszen még a tó sincs a kőszegi önkormányzat kezelésében, pedig két és fél év eltelt a tervek nyilvánosságra hozatalától. De talán a hínár eltűnt már, köszönhetően az amuroknak.

    Kapcsolódó

    2013.07.20. 13:01

    Mocsár vagy vízi paradicsom lesz Lukácsházán?

    / közélet gal. 2 hsz. 5 kapcs. /
    Jól fogy a hínár a víztározóból, falánkan legelnek az amurok. De mikor lesz végre vízi paradicsom az Abért-tóból?

    Hozzászólások (5)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    crankitup: *zt *d*m *n *s. D*l*t*n n*gy*n n*m *k*r m*nn* *z * b*z*ny*s b*l*...
    Egy nap hárman buktak meg Vas megyében ittas vezetéssel, ketten balesetet is okoztak
    miki1950 : *rtsd, b*rk*lt c*g*ny*z*s. ...
    Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt
    miki1950 : *z *n k*rny*z*t*mb*n * p*r*k f*l* *lt*tt* m*g*t, * t*bb* m*g k*v...
    Ismert emberek buzdítanak oltakozásra az új állami kampányban
    Thom: * 20-*l v*l* t*tym*rg*s *s *d* t*rt*z*k? M*rt *kk*r * g*nd*l*tm*...
    Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
    Ddd911: M* *z h*gy * m* p*nz*nk*n v*tt l*k*sb*n?? ...
    Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt