NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A trafiktörvény legnagyobb vesztesei

Míg egyeseknek haszon a trafiktörvény bevezetése, mások számára nem kis áldozatokkal jár. Ami várható volt, hogy begyűrűzik, az be is gyűrűzött.

A dohánytermékek, cigaretta boltokból való kivonásának legnagyobb kárvallottjai az élelmiszerboltokat üzemeltetők, köztük is elsősorban az egykori (mára gazdasági társaságként Coop hálózatba tömörült), vagy még hagyományosan működő áfészek. Azok, amelyek valamikor kizárólagosan látták el élelmiszerrel, élelmiszer jellegű termékekkel a kisebb településeket, s sok helyen ma is csak az ő boltjaik találhatók meg.

Kettős szorításban

Ma már nincs ugyan ellátási kötelezettségük, de az áfészes üzletekre még mindig lehet alapozni. A hátrányos helyzetűnek mondott, nagyrészt aprófalvas szerkezetű hegyháti térség nagy részén a CO-OP Vasvár Kft. (egykori Vasvár és Vidéke Áfész) van jelen. Sipos-Tompa János korábbi elnökként, ma ügyvezető igazgatóként évtizedek óta irányítja a bolthálózat működését. Már tavaly tavasszal, a trafiktörvény életbe lépése előtt tartott a jövőbeni következményektől, mondván, ennek a törvénynek nemcsak a hozzájuk hasonló társaságok, de a kis falvak lakossága is kárvallottja lesz.

Itt nemrégen még élelmiszerbolt működött
fotó: L.E.

Nos, ez be is igazolódott, hiszen egy jó tavalyi első félév után a dohánytermékek boltjaikból történő kivonása havi 22 milliós árbevétel-csökkenéssel járt, s végül is az év végén a tervezetthez képest 70 milliós árbevétel veszteséggel kellett szembe nézniük.

Annak ellenére, hogy 5 üzletükben koncesszióban árusíthatnak dohányt és cigarettát, 6 üzletben pedig a feltételek teljesítésével kijelöléses módon kínálják a dohánytermékeket. Ezek azonban együttesen csupán egyharmadát teszik ki a bolthálózatuknak. További anyagi teher a pénztárgépek kötelező cseréje, ami a kft-nél 12 milliós kiadással jár, nem is beszélve az üzemeltetési költségről.

Nem rózsásabb a helyzet a Csepregen, Bükön és néhány környékbeli kistelepülésen boltokat fenntartó Répcementi CO-OP Kft.-nél (ez is áfész volt korábban) sem. Horváth Tibor ügyvezető igazgató szerint az élelmiszerforgalom az év végére 84 százalékra esett vissza a trafiktörvény hatására, hiszen korábban a boltok bevételének 20 százalékát tette ki a dohány és cigaretta árusítása.

Még a büki üzleteikben is erősen érezhető volt a forgalom-visszaesés. További két nehézség is sújtja őket: a csepregi benzinkútnál a koncessziót elnyerő dohányboltját ők üzemeltetik, de a módosított törvény miatt ezt el kell költöztetniük. A pénztárgépek cseréje pedig újabb teher a cég számára, nagyjából 3-4 millió forintjuk bánja.

Kistelepülések a kárvallottak

Persze, ha különböző terhekkel sújtják az élelmiszerboltok üzemeltetőit, az tovább gyűrűzik. S, az is előre látható volt (kivéve a trafiktörvény kiagyalóinak és jóváhagyóinak), hogy a száz fő alatti, vagy pár száz lakosú települések sínylik ezt meg a legjobban. Gazdaságtalan működtetés miatt a fent említett társaságoknál is kénytelenek voltak nem kívánt és népszerűtlen intézkedéseket hozni.

A benzinkutas trafik elköltöztetése is újabb teher
fotó: Nyugat.hu

A vasváriak bezárták a kismákfai és a nagymákfai boltjukat, a létszámleépítést szerencsére nyugdíjazással sikerült megoldani. A csepregi cégnél Ólmodon és Kiszsidányban kellett kis boltot bezárni, mi több, létszámot és nyitva tartási időt is kénytelenek voltak csökkenteni. Csak két következmény, amelyek minden bizonnyal máshol is tapasztalhatók.

S, hogyan gyűrűzik ez még tovább? A kis falvak lakói a mindennapi cikkekért is máshová kell, hogy utazzanak. Ez felesleges fáradsággal és kiadással jár, hacsak valaki nem gyalog vagy kerékpáron közlekedik. Különösen annak fényében szomorú ez a helyzet, hogy ezen települések meglehetősen elöregedtek. Mi több, még cigarettát sem vásárolhatnak helyben, mert nincs olyan vállalkozó, aki ezeken a helyeken koncessziót igényelne, vagy kijelöléses árusítást vállalna.

De további kistelepülések boltjainak a bezárása is előre vetítődik, mivel az a tapasztalat, hogy akik dohánytermékek vásárlásáért utaznak valahová, ott már más termékeket, napi cikkeket is megvesznek. Még jobban visszaesik tehát a kisboltok forgalma, végül ellehetetlenülnek.

A lényeg, hogy a gomba módra szaporodó Nemzeti Dohányboltok „dübörögjenek”. S, még valami. Az élelmiszer, élelmiszer jellegű boltokat üzemetetőknek fejlesztésre már végleg nem futja. Ahogy Horváth Tibor fogalmazott: nincs miért, és nincs miből fejleszteni.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

halfarkas: "B*l*nd ly*kb*l b*l*nd sz*l f*j..." - by *rb*n...
Itt a Momentum Új Rendszerváltás programja
belabo: P*rsz*, k*v*tn* k*ll * m*n*sz*t*ln*k p*ld*j*t. D* *gysz*r**n m*s...
Napi Müller: Orbán példamutatásának fontosságát hangsúlyozta
Nagyadri: S*s*m *rt* *m*t *r*k. *s m*g* b*sz*l t*r*l*sr*l!...
Orbán: „Oltva vagyok”
halfarkas: K*t *rd*k*l *rb*n *s *z * *lt*s*? *rb*n *gy sz*v*l s*m ny*l*t...
Orbán: „Oltva vagyok”
belabo: N*m *r*gyl*m *zt * W*b*rt, m*st ny*lv*n t*lj*s*n *ssz*x*rt* m*g*...
Orbán Viktor levelet írt Manfred Webernek: kiléphet a Fidesz a Néppárt frakciójából