NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

A magyar hősök Floridában is leszerelik a késes rablót

Márton György neve mától Hungaroman legyen!

Márton György Fort Lauderdale új hőse. A békéscsabai férfi ugyanis épp párjával vásárolgatott, mikor a boltba fényes nappal berontott egy késes rabló, aki már épp menekült volna a kasszával, mikor György leteperte a rablót.

A párommal vásároltunk. Már mentünk volna kifelé az üzletből, amikor az ajtóban elszáguldott mellettünk egy ápolatlan külsejű fiatal férfi

– mesélte György a Blikknek .

Visszanéztem, és már csak azt láttam, ahogyan a kasszás kiabált, a férfi pedig feszegeti a kasszát, és markolja ki a benne lévő papírpénzeket

– mondta.

A rabló ezután a zsákmányával együtt megpróbált elrohanni a helyszínről, azonban nem számolt az ajtóban álló ma­gyarral.

Bár váratlanul ért, nem haboztam sokat, nem is lett volna időm nagyon gondolkodni, azonnal elgáncsoltam, majd a nyakát szorítva a földhöz szegeztem, szorítottam, ahogyan csak bírtam. Ekkor ért oda a biztonsági őr, de ő a széthullott pénzt szedegette fel, nem sokkal később pedig egy idősebb és egy fiatalabb vásárló férfi szaladt még oda, akik segítettek a szorításban, így vártuk meg a rendőröket. Nem volt egyébként könnyű dolgunk, a rabló nagyon szabadulni akart.

A rendőrök aztán átvették a rablót, Györgyöt pedig megtapsolta Florida népe.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : *zt k*tsz*r *s m*g f*gj*k g*nd*ln*, m*rt *nn*k n*gy * r*z*k*j* *...
Pálinkás József új pártja is részt vesz az ellenzéki előválasztáson
miki1950 : L*t*d? V*n *k* *rt*tt*. ...
Amikor a veszélyhelyzet előhozza a rendőrből a jogsértőt
Katka: N*m k*ll *hh*z S*s *tc**n*k l*nn*, s*jn*s!...
Olvasónk szerint medvék garázdálkodnak Szombathelyen
Katka: H*gy j*n *z *z *mb*r *hh*z h*gy *ly*n*k*t *rj*n?...
Nagyon megviseli Törőcsik Marit a bezártság
Katka: M*st n*gy*n m*ll* ny*lt*l! M* v*lt * g*nd*d *z *ls* h*zz*sz*l*s...
Nagyon megviseli Törőcsik Marit a bezártság