NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Hollywood Reporter: A magyar filmgyártás jól kezelte a pandémiás időszakot

Az országot elhagyó nemzetközi produkciók közül csaknem mind visszatért.

Időben és felkészülten reagált a járványra a magyar filmgyártás, az okos tervezésnek és a kormány támogatásának köszönhetően az ország filmstúdiói az elsők között voltak, amelyekben már kora nyáron folytatódhatott a munka, és a külföldi produkciókat is fogadni tudták - írja a The Hollywood Reporter.

A lap arra is kitér, hogy tavasszal a magyar stúdióknak is le kellett állnia, de a fertőzöttek alacsony száma miatt csak sokkal később kellett felfüggeszteni a produkciós munkákat, mint más országok stúdióinak.

"Természetesen sok nemzetközi produkció hagyta el Magyarországot, de júniusban majdnem mind visszatért és folytatta, vagy kezdte újra a forgatást" - mondta el az amerikai lapnak Káel Csaba filmügyi kormánybiztos. "Húsz filmes produkciót fejeztünk be 2020-ban" - tette hozzá.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

marko1968: M**rt k*ll k*t*k*rn* * r*ndsz*m*t???...
Balra el a piac felé, két záróvonalon át
Szup: *z *gy k*cs*t p*r*n**d v*l*m*ny. T*d*d k*k k*rm*ny*zn*k m*st Sp*...
Orbán Ráhel és családja Spanyolországba költözött – Hogy is van ez?
miki1950 : *m*gy m*g *zl*s*k *s p*f*n*k k*l*nb*z*k. ...
Újabb tekintélyes nemzetközi díjjal jutalmazták Karikó Katalint
miki1950 : T* b*lf*k v*gy! *n *gy*tl*n h*rd*t*st s*m l*t*k, m*rt n*m *k*r*...
Újabb tekintélyes nemzetközi díjjal jutalmazták Karikó Katalint
miki1950 : N*m h*nn*m, h*gy n*k*d h**ny*zn* *gy *ly*n , pr*t*k*ll*l t*l*t*z...
A jelek szerint ma tartják Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjét